Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A mi keresztünk

Népszava|2018. jan 3. 06:01
[A+ A-]

Újévi köszöntőjében így fogalmazott Orbán Viktor: „Eloldódunk a hétköznapi gondoktól, tágabbra nyílik a lélek horizontja (…) ebben a különleges állapotban végezhetjük el az év végi számvetést, és gondolhatjuk újra, hogy mi lesz a dolgunk a következő évben a világban.” A Mészáros Lőrinc által birtokolt összes megyei napilapban megjelent az írás, ami – ha családonként mindenki elolvassa – legalább negyedmillió választó elérését jelenti. (Ekkora előfizetést/olvasottságot senki más nem tudhat magáénak a sajtópiacon.)

A miniszterelnök és stábja azonban biztosra megy. Magabiztos áthallásossággal jelenti ki: „Európában még az ateista is keresztény!", illetve ”Büszkék vagyunk arra, hogy nemzetünk évezredes teljesítményével hozzájárultunk Európa felemelkedéséhez.” A kormányfő Márk evangéliumából Krisztus második parancsolatát is idézi meggyőzésképpen: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Hiszen „Szeretni kell önmagunkat, ami azt is jelenti, hogy vállaljuk és óvjuk mindazt, amik és akik vagyunk.” (Végre egy igazi orbáni mondat, habár Petőfi és társai, de a pesti srácok is aligha emellett rántottak volna kardot és puskát.) Orbán nem átall úgy fogalmazni: „az élet kultúrája a mi kultúránk”. Ugyan, ki másé is lehetne? A kabinet első embere azt is fennen hangoztatja: „az európai élet fundamentumai folyamatos támadás alatt állnak”. Vajon ki támadja őket?

Azt sem akarja első számú honfitársunk, hogy az „aggodalom és félelem kísérje év végi istentiszteleteinket”, mi több, az újévi forgatagban önfeledten ünneplő tömegben tinédzser és meglett migráns férfiak tömege zaklassa a lányokat, asszonyokat. Orbán semmilyen formában nem akarja a multikulturalizmust, Európa nagy olvasztó tégelyét, ahol az ember mindenhol és minden körülmények között embernek számít. Kirekeszteni akar, magára húzni az ajtót, nehogy keveredjünk más népekkel. Mint mondja: „el akarják venni saját életünket”, és egyúttal az Európai Unió megszűnését vizionálja.

A miniszterelnök saját (!) és családja (!) életét akarja élni. Csakis az övéket. Persze időnként közéjük enged egy Mészárost vagy egy Garancsit, semmi több. Utópiák, álmok vezérlik gondolatait. Igaz, nagy részüket kiismerhetetlenség, homály és értelmetlenség jellemzi, de a jövőbe vetett hit mégiscsak az övé.

Az Orbáni ámokfutás – számos kinyilatkoztatásból erre következtethetünk – a jövőben sem fog alábbhagyni. A történelem ura akar lenni, egyelőre Európában. Nem ismer önfeladást, és mint mondja: „amíg a nemzeti kormány áll az ország élén, addig okosan, szelíden, de megalkuvás nélkül dolgozunk, hogy hazánk keresztény kultúrájú magyar ország maradjon".

Ez a fajta erőszakosság úgy árt szervezetünk védekező rendszerének, mint a stressz mindennapi elviselése. Pedig félig legalábbis igaza van a miniszterelnöknek: mi valóban magyarok vagyunk, mégpedig mindnyájan, egytől egyig. A tiszteletet azonban nem kikövetelni, hanem kiérdemelni kell.

Nagy Zoltán egyetemi tanár