Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Merjünk akarni!

Népszava|2018. jan 3. 06:03
[A+ A-]

Stadionügyeink kiapadhatatlan témát kínálnak a magyar futball híveinek, miként kritikusainak is. Utóbbiak közül sokan a szakmai színvonalra kifejtett hatását kérdőjelezik meg, mondván, a lepukkant horvát vagy szerb stadionokból kerül-e ki több játékos az európai topligákba, avagy az egyre számosabb csili-vili hazaiból? Hol van nagyobb látogatottság, a kopott pályákon zajló izgalmas, jó meccseken, vagy a fényes helyszíneken unalmas, elavult labdarúgást daráló mérkőzéseken? Mások sokkal egyszerűbben közelítik meg a választ, miszerint egyáltalán nem haszontalan tevékenység sok milliárdos építkezésekhez juttatni bizonyos vállalkozókat. És az is milyen érdekes, hogy miközben sorban állnak a kivitelezők, ugyanakkor nincs tolongás az üzemeltetésért.

Ezúttal a lépték és mérték körül téblábolok egy kicsit, néhány számadatot, arányt, összehasonlítást is felvetve. Kezdjük a település lélekszámának a helyi stadion befogadó képességéhez viszonyításával, kizárólag az első osztályt illetően. A négy budapesti NB 1-es csapat összesített kapacitása – beleértve a készülő új Vasas stadiont is – a főváros lakosságának 2,7 százalékát teszi ki. Ez a mutató a Videoton esetében – szintén az új létesítményre vonatkoztatva - 16, Mezőkövesden 26, Pakson 32 százalék. És most jön a nagyon valószínű Guinness-rekorder Felcsút a maga 211 százalékával. A névadás ezt nem kis impertinenciával még meg is fűszerezi: a világ labdarúgásának vitathatatlanul egyik legnagyobbja, az „őskispesti” Puskás Öcsi neve így - a gyakori magyar becenév, a Pancho formájában - egy községi arénát fémjelez. Mindehhez az érintett budapesti klub fejesei és a szövetségi vezetők gyáván asszisztáltak. Az ordítóan kommunista gyökerekre utaló Népstadion nevének megváltoztatásával (a Népszabadság már elintézve, felkészül a Népszava, a Népsziget, a Népliget, a Népszínház utca) kitalált kompenzálás legfeljebb szépségtapasznak minősíthető.

Rossz, aki rosszra gondol, de nem lehet elhessegetni egy szomszéd országban nem is olyan nagyon régen megtörtént esetet. Ceausescu szülővárosában, az alig 12 ezres Scornicestiben 18 ezres arénát emeltetett (150 százalék), a helyi csapatot pedig 11 évig az első osztályban állomásoztatta. Tudtommal most a harmadik-negyedik vonalban vegetálnak.

Szomszédoljunk tovább. Csehország lélekszámban, futballkultúrában, a fővárosok méreteiben igen csak közel áll hozzánk. Prágában is négy együttes szerepel az első osztályú bajnokságban, nagyjából hasonló méretű stadionokban. Az egyik húszezres létesítmény kiszolgálja a válogatottat is. Ismereteim szerint eszük ágában sincs giga központi stadiont építeni, mert tudják, az évi pár eseménynek otthont adó létesítmény építése, fenntartása igencsak égetné a költségvetés pénzét. Nem úgy a világranglista 53. helyén tanyázó büszke magyarok, akik egy hetvenezrest húznak fel, kerül, amibe kerül. Nehogy bekövetkezzen, de mi lesz, ha a 2020-as Európa-bajnokság budapesti csoportkörébe nem kvalifikál nemzeti tizenegyünk? Nézzük sógorékat! Lényeges különbség, hogy ők rendelkeznek Bécsben egy minden igényt kielégítő, ötvenezres központi labdarúgó létesítménnyel, ahol 2008-ban a kontinens bajnokság döntőjét rendezték. Figyelem: nem csoportkörös mérkőzéseket, hanem a finálét! Az Ernst Happel Stadion azóta az évi pár válogatott mérkőzés és még néhány labdarúgó esemény, valamint három-négy szuperkoncert helyszíne. Meglepődnék, ha tartósan érdemi nyereségről tudnának számot adni. Pedig arrafelé jóval vastagabb a jegyvásárlók pénztárcája. Európa egyik legsikeresebb kulturális fővárosától 200 kilométerre hasonló szerepre ácsingózni igencsak merész elképzelés, de tudjuk, csak akarni és hirdetni kell…

Berlin egyetlen élvonalbeli csapata, a Hertha a főváros lakosságának 2,2 százalékát képes egy-egy meccs alkalmával nézőként fogadni. A Bayern Münchennél ezt a viszonyszámot 5 százalékra kalibrálták, Dortmundban felmegy 14-re. Félreértés ne essék, náluk ez az esetek többségében a tényleges jegyvásárlókat is jelenti. Magyarországon ugyebár jobb, ha nem firtatjuk az eladott, valamint a megmaradt jegyek és bérletek hányadosát, azaz a kihasználtság kegyetlen mutatóját.

Egyáltalán nem gondolom, hogy hazánkban ne bővüljön a sport infrastruktúrája. Azt viszont igen, hogy a fejlesztés mind torzabb arányain változtatni kell. Kevesebb keveseket szolgáló létesítményre és jóval több, az ifjúságot, a lakosságot valóban rendszeres testedzésre ösztönző tornateremre, kispályára, uszodára, turista- és kerékpár útra, vonzó, megfizethető hozzáférésre van szükség. Igen, ha szavazhatok a sorrendre, előbb létesüljenek az utóbbiak az év nagy részében kihasználhatatlan, csak szerény létszám foglalkoztatására és szórakoztatására képes, pénzfaló hazai stadionok helyett.

Tibor Tamás az Országos Sporthivatal volt elnöke, testnevelő tanár