Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Charles Gati: Szétforgácsolódunk?

Népszava|2018. jan 3. 06:05
[A+ A-]

Ez volt a címe annak a cikknek, amelyet Moór Gyula, a világhírű jogtudós, a polgári demokrácia híve közölt mintegy hetven évvel ezelőtt, 1947. augusztus 30-án az Ellenzék című budapesti hetilapban. Moór a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt (1945-46), politikus is. 1947-ben a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt tagjaként, majd egyik vezetőjeként országgyűlési képviselő lett. A kommunista párt szinte azonnal megsemmisítette mandátumát, nyugdíjazták, a börtönt elkerülte. 1950 februárjában halt meg.

Ha Bibó Istvánt nevezzük a demokratikus, koalíciós évek kiemelkedő balközép elemzőjének, akkor Moór Gyula képviselte a nyugati értelemben vett jobbközép elképzeléseit. 1945 és 1947 közötti tanulmányait – mai terminológiával élve – elsősorban politológusként írta. Egyik 1945-ös előadásának már a címe is jelzi („A demokrácia örvényei”), hogy pontosan látta a politika, ebben az esetben a demokratikus politika alapvető dilemmáit, a máskülönben kívánatos politikai eszmék közötti ellentmondásokat. A demokráciát például „a legszebb, legemberibb, de egyben legnehezebb, legbonyolultabb” rendszernek hívta. A francia forradalom hármas jelszavát – szabadság, egyenlőség, testvériség – elemezve Moór mégis kimutatta, hogy „e szép gondolatok éles ellentétben vannak egymással.” Ha a szabadság korlátlanul érvényesül például, akkor elkerülhetetlen az egyenlőtlenség, ám az egyenlőség a szabadság megfojtásához vezethet.

Moór 1945-ös elemzése a „demokrácia kebelében rejtőző belső ellentmondásokról” kifejezetten bravúros. Hadd idézzem bölcs konklúziói közül ezt: „A demokrácia antinómiái fokozódnak, ha a politikai demokrácia mellett a gazdasági vagy szociális demokrácia megvalósítására is sor kerül.” És ezt: „A nép kellő műveltsége nélkül semmiféle demokrácia sem maradhat fenn.” És végül ezt: A „demokráciát fenyegető veszélyek közt a legnagyobbnak a mértéktartás hiányát, a doktriner elveknek túlzó és végletes erőszakolását tartom.”

A mértéktartás hiánya késztette Moórt, amikor 1947 őszén megírta cikkét az ellenzék viszályairól. Lelke mélyén azonban tudnia kellett, hogy egy egységes ellenzék se tudta volna megfosztani a Magyar Kommunista Pártot a hatalom végső megszerzésétől. Elvégre ott volt a Vörös Hadsereg, ezt nem ellensúlyozta az egyébként tehetetlen Nyugat szimpátiája. A Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt vezetősége beépített megalkuvóktól hemzsegett. A hatalom új birtokosai már imperialista összeesküvésekről és éberségről papoltak. Moór mégis síkra szállt az egység mellett, a szétforgácsolódás ellen, mert bízott a polgári demokrácia elvi felsőbbrendűségében, s mert hitt abban, hogy aki időt nyer, életet nyer.

Mit mondana Moór most? Talán azt, hogy 2018 nem 1947. Az európai gondolat és az azt megtestesítő Európai Unió népszerű, a nemzetközi helyzet más. Többek között Deák Ferenc példája igazolja: a magyar politikai kultúra egyre-másra felkarolja az összefogást, az együttműködést, a kompromisszumot, a mértéktartást. Moór óva intené 2018 politikusait is a szétforgácsolódás veszélyétől.

Charles Gati