Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Mérgezés Szerepen - Meghalt a három gyermekes nő is

MTI|2018. jan 3. 17:35
[A+ A-]

Meghalt szerdán a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Belgyógyászati Klinikáján az a 18 éves nő, aki válságos állapotban volt a december közepén történt metil-alkohol-mérgezés következtében - közölte az egyetem.

Tavaly december 18-19-én 21 beteget szállítottak be Szerepről és környékéről négy egészségügyi intézménybe, közülük 11-et a debreceni klinikára. Kilenc beteget tünetmentesen, illetve saját felelősségére karácsony előtt hazaengedtek. Ketten súlyos, válságos állapotban voltak. Közülük egy középkorú nő szilveszter napján "sokszervi elégtelenség következtében" meghalt. A másik beteg, egy 18 éves, 3 gyermekes nő szerdán vesztette életét.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy őrizetbe vették a szerepi mérgezés gyanúsítottját, aki a gyanú szerint Debrecen-Nagycserén állította elő azt a mérgező italt, amelytől többen kórházba kerültek. A 47 éves férfi az italokat ismerőseinek adta el, akik azokat szintén értékesítették.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi tájékoztatása szerint a pénzügyőrök több mint 200 liter, közkedvelt italok üvegeibe töltött, metil-alkoholt tartalmazó alkoholterméket foglaltak le Hajdú-Bihar megyében. Ezek az italok "szorosan kapcsolódnak a Szerepen történt mérgezésekhez" - közölte a NAV.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!