Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Bóta Gábor: Végtelenített kamaszkor

Népszava|2018. jan 6. 07:25
[A+ A-]

DIÁKOS HEVÜLET - Az Adrian Mole előadása majd kicsattan az energiától Fotók: Szalmás Péter

A képre kattintva galéria nyílik!

Eszelős mennyire nem tudunk felnőni. Gyermetegségünk tán kitolódott életkorunk végéig. Valahogy nem akarunk igazán felnőttek lenni - legfeljebb egész kiskorunkban -, mert az annyi nyűggel, kötelezettséggel, bajjal, elviselhetetlenséggel jár. Némileg megkeményedünk ugyan, de sok tekintetben kölykök, kamaszok, belső vívódásokkal teli, kiforratlan emberek maradunk. Számomra erről regél most két produkció is, az egyik az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén, főleg a kamaszok világáról beszél a Hatszín Teátrumban. Az Ájlávjú című musical a Centrál Színházban pedig az örök kamaszokról, akik némiképp infantilisek, felelősséget kevéssé vállalók, szertelenül zaklatottak maradnak mindhalálig.

Tán az sem véletlen, hogy mindkét produkció diákos hevületű, kicsattan az energiától, nyughatatlan, kajánkodó humorral, szurkálódásokkal, csipkelődésekkel és bizonyos mértékű világfájdalommal teli. De mégis eleven, izgőmozgó, szinte szétvetik a fékezhetetlen energiák, és a tomboló szereplési vágy mögött mégis meghúzódik némi szemérmesség, tán zavarodottság is, hogy szabad-e ennyire önmutogatónak, és ezzel óhatatlanul is kitárulkozónak lenni. Ami ezúttal nem csupán intimitásokat jelent, hanem harsányságot, akár bizonyos mértékű ripacskodást, az idétlenkedési kedv kiélését a deszkákon. Az ízléshatár megkísértését, és mégiscsak fegyelmezett játékot, hogy azt a bizonyos képzeletbeli határt ne nagyon lépjék túl.

Az Adrian Mole előadásában vannak valódi diákok, színi mesterséget tanulók és meglett színészek. Dékány Barnabás a két „létállapot” között helyezkedik el, nemrég végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Sue Townsend közkedvelt könyvsorozatának megfelelően magával, környezetével és persze a lányokkal vívódó intellektuális, szemüveges srácot játszik. Aki nem egy kiköpött Don Juan, tépelődő, tipródó, némiképp hebrencs, de szimpatikus fiú, naná, hogy szerelmes, és persze sok tekintetben meg nem értett, aki jó adag szeretetre vágyik, és nemigen sikerül neki kellő mennyiséget begyűjtenie belőle. Téblábol, tétovázik, teszetosza, bizonytalan magában, de közben egyfolytában pörög az agya, és ez mégiscsak állandóan cselekvésre sarkallja. Óriáscsecsemő és meglett, töprengő felnőtt sajátos keveréke. Amúgy fölöttébb kedvelhető. Osváth Judit, a szívszerelme, Pandora, aki egy vagány, dögös csaj meg egy megszeppent mimóza közötti létállapotban leledzik, és persze mással kavar, de végül a címszereplő felé húz. A Színművészetiről szintén nemrég kikerült Georgita Máté Dezső fölöttébb jószívű, meleg srácot játszik, akivel igencsak rokonszenveznek a nézők.

Bája van a Gáspár András által rendezett előadásnak, pulzálása, lendülete, érződik belőle a megveszekedett hit a színházcsinálásban, és némi keserűség is, hogy azért ez nem könnyű manapság, mint ahogyan az élet sem. Gáspár és Balázs Ágnes írt az epikus szövegfolyamból épkézláb darabot, az utóbbi kellő odaadással „szinkronhangként” is közreműködött, ugyanis az egyik szereplőnek elment a hangja, ezért aztán ő egy mukkanás nélkül volt jelen a deszkákon. Mindent csinált, amit egyébként, csak meg sem nyikkant, Balázs Ágnes pedig, a gesztusokhoz hozzáillesztve, felolvasta a szövegét.

Ez amennyi izgalmat jelent a közreműködőknek, annyi pluszt is ad az előadáshoz, mert a megemelkedett adrenalinszint újabb és újabb energiákat szabadíthat fel, ahogy ez vélhetően most is történt. És ebbe a diákos hevületű produkcióba bele is passzolt. Nincs szó szépen lekerekített, esetlegességektől mentes, színházi remekműről, bizony előfordul, hogy valami ahogy esik, úgy puffan. De ebbe a játékstílusba ez is belefér. Létay Dóra az Adrianra kevéssé figyelni tudó anyja, Kerekes József a szintén nem a koncentráló-képességéről híres apa. Szalai Kriszta a szórakozott, mulatságos nagymama, meg az elhalálozó rokon, akinek távozása az életből sok mindenre rádöbbenti Adriant. Király Attila is kettős szerepben emlékezetes. A fiatalok, Fehér András, Litauszky Lilla, Kádas Petra, Cziffrik Lilla, Szentgyörgyi Dániel, Szalay Rebeka, Podonyi Panni, Gáspár Bianka, Csapó Judit egyaránt anyait-apait beleadva, jókora élvezettel és olykor némi félszegséggel játszanak, a velük együtt lélegző, kimondottan lelkes publikum előtt.

Ágoston Katalin és Ódor Kristóf

Ágoston Katalin és Ódor Kristóf

Az Ájlávjú előadásán is egyaránt lelkesek a nézők és a játszók. Mindig hálás, ha négy színész, alakot változtatva, sok-sok szereplő bőrébe bújva, játszhat végig egy előadást, akár a bölcsőtől a koporsóig felvonultatva embereket. Lehetnek kiskölykök és sír szélén lévő aggastyánok egyaránt. Virtuóz módon, a jelmezekkel együtt, gyorsan alakot is válthatnak. Jimmy Roberts és Joe Di Pietro Off-Broadway musicalt írtak, de nevezhetném alternatív musicalnek is, ami némiképp paródiája a színes, szagos, hű, de látványos, érzelmességbe vagy akár giccsbe és hatásvadászatba hajló, nagyszabású, világon végig söprő sikerszériáknak. Alig van díszlet, az akár behozható, kivihető a szereplők által, ahogy egy diákelőadásban. A mondandó is szarkasztikusabb, sarkosabb, mint a csillogó-villogó, szinte garantáltan boldog végbe forduló musicalek esetében. Nevezetesen ezúttal az, hogy megszületünk, tipegünk-topogunk, botladozunk, valahogy csak felcseperedünk, házasodunk, gyerekeket nevelünk, szeretünk, civakodunk, öregszünk, még infantilisebbek leszünk, mint gyerkőckorunkban, temetőbe járunk, majd magunk is oda kerülünk.

Balogh Anna és Vári-Kovács Péter

Balogh Anna és Vári-Kovács Péter

Rohamtempóban eliszkol az élet, anélkül, hogy történt volna valami igazán fontos, rendkívülien érdekes. Részesei vagyunk a törvényszerű körforgásnak, majd meghalunk. Ez így elmondva nem túl szívderítő, de az előadás groteszk humorral teli, abszurdba hajló, lazán egymásba kapcsolódó jelenetfüzérekből áll. Harangi Mária érti ezt a musical típust, már a Centrálban is színpadra állított egy ilyet, hiszen A mi utcánk – Avenue Q méltán hosszan szerepelt a repertoáron. Az Ájlávjú pedig a nagyszínpadon ugyancsak kiadós siker volt, több év kihagyás után most a Kisszínpadra került, részben azonos, részben más szereplőkkel. Ágoston Katalin, Balogh Anna, Ódor Kristóf, Vári-Kovács Péter kölykös-kamaszos módra, mohón teli hancúrozzák a színpadot. Komédiáznak, ahogy belefér. Magukra öltik Pallós Nelli számtalan jelmezét, és más-más emberré is válnak tőle. Miközben virgonckodnak, megmutatják, hogy temérdek a fájdalmas, sőt kilátástalannak tűnő pillanat, és elégikus szomorúsággal, előbb-utóbb jön az elmúlás.

De azért sokat nevetünk, akár azon is, amin sírnunk kellene.

Bóta Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!