Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Bartha Dániel: Mennyit érnek a visegrádi négyek?

Népszava|2018. jan 13. 07:45
[A+ A-]

A V4 KORMÁNYFŐI JUNCKERREL - Sérelmeik miatt készen állnak arra, hogy nyíltan konfrontálódjanak Brüsszellel FOTÓ: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/SZECSŐDI BALÁZS

A visegrádi együttműködés békeévei talán 2014-ben értek véget. A csoport, amely 1991-ben jött létre, a Meciar-kormány 1999-es bukása óta élte a virágkorát, meglehetős ismeretlenségben. Persze hozzátartozik a képhez, hogy a működés belülről korántsem volt zavartalan és az euroatlanti integráció beteljesítésével teljesen újra kellett kalibrálni az együttműködés tematikáját és irányait.

Véd- és dacszövetség

Azt, hogy a visegrádi együttműködés tagországai az EU-n belül képviselt álláspontjukat látszólag hatékonyan koordinálják, külső tényezők hívták életre. A csatlakozási tárgyalások utolsó szakaszában, az EU ugyanis hatékonyan osztotta meg a közép-európai szövetséget, amely oda vezetett, hogy külön megállapodásokat kötöttek egyes támogatások kifizetésére, megtörve az eredeti közös álláspontot.

Nem véletlen, hogy a V4-nek új irányt kijelölő, 2004-es Kromeriz-i deklaráció egyik leghangsúlyosabb kérdése az EU-n belüli koordináció lett. A közvélemény figyelme természetesen a tanácsi ülések előtti miniszterelnöki találkozókon van, de a munka folyamatos, hiszen nagyköveti szinten szinte napi egyeztetések zajlanak. A munka hatékonysága és az együttműködés keretei egyre inkább kiforrottak, a bizalom és a kezdeti sikerek hatására a tárcák közötti kooperáció is egyre több területre terjedt ki. Ez pedig folyamatosan növelte, és a mai napig növeli a V4 súlyát Brüsszelben, hiszen egy idő után már nem csak egy-egy jelentősebb ügyben viselkedtek egy blokként a régió országai, hanem szakpolitikai kérdésekben is együtt léptek fel.

A V4 története tehát párhuzamos szálakon fut. Az egyik, talán legfontosabb szál Brüsszelben található, míg a másik a régióban. Ez persze nem lenne zavaró, sem pedig feltűnő, amíg ezek az országok nem lépnek fel az EU integráció mélyítését és az intézményi reformokat akadályozó blokkoló kisebbségként. A világgazdasági válságot követő nacionalista-populista fordulat azonban olyan kormányokat ültetett a döntéshozói székbe, amelyek egyre nagyobb ellenszenvvel tekintettek a brüsszeli eurokratákra, az Európai Tanács döntéseivel szembemenő, saját hatalmát kiterjeszteni kívánó Európai Bizottságra és az integráció további mélyítésére. Az összeütközés tehát törvényszerű volt, csak a katalizátor hiányzott hozzá, egészen a migrációs válság kirobbanásáig.

A belső integráció irányai

Talán azt sem túlzás állítani, hogy a regionális integráció ágazati mélyülése is jórészt Nyugat-Európa közönyének volt köszönhető. A régió biztonságpolitikai, gazdasági vagy fejlesztésekkel kapcsolatos aggályait ugyanis nem tudták megnyugtatóan kezelni. Törvényszerűen máshogy értelmezték Berlinben, Londonban vagy Rómában az Oroszország jelentette kihívásokat, vagy az Észak-Dél irányú fejlesztések fontosságát, mint ahogy ezt Varsóban tették, márpedig a V4 relációban leginkább Varsó véleménye számít. Az ökölszabály az, hogy azokon a területeken zajlik együttműködés, amelyeket Lengyelország támogat és vállalja a vezető szerepet is. A V4 egyértelműen lengyel dominancia alatt működik, még akkor is, ha a többi tagállam érdekérvényesítő képessége is nő, amennyiben Varsón keresztül csatornázza be saját tematikáját az európai diskurzusba. Erre a jelenségre a közelmúltban a kettős élelmiszer-minőség ügyében folytatott vita elég jó példaként szolgált.

Az első látványos sikerrel járó szektoriális együttműködés 2008 után indult el a gázválság hatására. A V4-országok a következő években közös energiabiztonsági stratégiát alakítottak ki, összehangolták a fejlesztési terveiket és komoly hatást gyakoroltak az Európai Energiabiztonsági Stratégia kidolgozására. Napjainkra Oroszország zsarolási potenciálja minimálisra csökkent és gyakorlatilag adott a gáz piaci árazásának összes feltétele. A V4 hasonló sikereket ért el a Kohézió Barátai csoport alapítójaként a kohéziós politika fenntartásáért vívott harcban, biztonságpolitikai területen, vagy akár az infrastrukturális fejlesztések terén, melyek megvalósítása a következő években ér igazán látványos szakaszába.

Mégis a V4 külső ismertségét a migrációs politika kérdésében kialakított álláspontja hozta meg. Az, hogy a V4 ilyen látványosan képviseljen egy politikát Németországgal szemben, mindenkit meglepett, talán leginkább Berlint. Nehéz megfejteni, hogy mi vezetett idáig, de tény, hogy egyrészt Angela Merkel figyelmét az eurozóna válsága jó időre elterelte, másrészt a V4-államok számos sérelmet halmoztak fel, amelyek hatására valamennyien készen álltak arra, hogy nyíltan konfrontálódjanak Brüsszellel és rajta keresztül Berlinnel.

A V4-egység külső motorja

Ha külső okokat keresünk a V4 megerősödésben, azokat elsősorban stratégiai hibákra lehet visszavezetni. Egyrészt a nyugati EU-tagok későn ismerték fel a formálódó regionális integráció politikai erejét, másrészt kezdetben stratégiailag pocsék válaszokat adtak rá. Ahelyett, hogy leválasztották volna a mérsékelt Szlovákiát és Csehországot, a radikálisabb politikát folytató véd- és dacszövetséget kötő Magyarországról és Lengyelországról, egy egységes, megrögzött, hálátlan és illiberális blokként írták le a V4-ket. Úgy gondolták, hogy a V4-re záporozó kritikák súlya alatt megrogyhat a szövetség és a tagállamok külön-alkukat igyekeznek majd kötni Brüsszellel a kvótakérdésben vagy az intézményi reformokkal kapcsolatban.

Nyugati politikusok sorozatosan az EU értékeivel való szembefordulással és a szolidaritás hiányával vádolták Közép-Európát, amely önmagában megfoghatatlan politikai érv. Az a következtetés, mely számos tagállamban felmerült, hogy a kohéziós politikát, mint „a nyugatról érkező ajándékot” kell felfüggeszteni a V4 megregulázáshoz, inkább megszilárdította az amúgy ingatag egységet. Ez a nyugati tagállamokban mai napig elfogadott narratíva ugyanis gyakorlatilag kimondja, a 2004 után csatlakozott országok csak másodrendű tagok és azt sugallja, hogy az uniós csatlakozás csak számukra járt áldozatokkal, figyelmen kívül hagyva azt a hatást, hogy mit jelentett Közép-Európa számára a piacok megnyitása a rendszerváltás után, és hogy mennyit profitált ebből a nyugat. Aki élőben akarja vizsgálni ezt a jelenséget, elég, ha rápillant a nyugat-balkáni országok külkereskedelmi mérlegére és követi az ott zajló társadalmi folyamatokat.

A kettős mérce kérdése

A kettős mércét persze konkrét ügyekben is látni véli a V4. Miközben nyugati liberális körökben a visegrádi országokat a migrációs válságra adott válaszukért szokás "toxikus szervezetekként" elkönyvelni, mára már a V4 2014-es javaslatai jelentik az európai migrációs politika fővonalát. Tény, hogy a kvótakérdés rendezése nem történt meg, ebben még mindig külön-utas a V4, de az is igaz, hogy a külső határok védelmével kapcsolatban képviselt álláspontját jelentős részben átvette az unió.

Fontos azonban látni, hogy a nyugati politikusok 2016-ra már felismerték, hogy az az egység, amit a V4-nek tulajdonítottak, soha nem létezett. A V4 egy egymástól távolodó, ideológiailag eleve más alapokon nyugvó lengyel-magyar és cseh-szlovák tengelyből áll. Miközben a lengyel-magyar duó karanténba zárása megkezdődött, amit tovább erősítettek ezen országok belső folyamatai, addig a másik párost diplomáciai közeledéssel kezdték leválasztani a csoportról. Ennek számos jele volt és van most is. Angela Merkel többször találkozott európai-, vagy V4-csúcsok előtt kizárólag cseh vagy cseh és szlovák kollégájával, de emlékezhetünk Macron elnök különtalálkozójára ezzel a párossal, vagy még Ausztria szociáldemokrata vezetése idején a Slavkovi együttműködés (osztrák-cseh-szlovák) megerősödésére.

Mennyit ér és meddig él?

Érdemes kétkedéssel fogadni, amikor a V4 haláláról beszélnek. Ez az együttműködés ugyanis már a Meciar-korszakot is túlélte, azóta pedig sokat fejlődött. Ugyanakkor a V4-es intézmények hiánya (egyedül a Visegrádi Alap intézményesült) azt is jelenti, hogy rendkívül gyorsan és rugalmasan lehet csökkenteni a kapcsolatok intenzitását. A V4 alapdokumentumai szerint ugyanis a miniszterelnököknek és elnököknek évente, míg a külügyminisztereknek évente két alkalommal kötelező találkozniuk - a jelenlegi szám ennek a sokszorosa.

Szlovákia egyértelműen jelezte, hogy jelenlegi formájában nem szeretné fenntartani az együttműködést, míg Csehország esetében senki sem lát tisztán, hiszen a választásokon győztes ANO nem volt képes egy megfelelő többséggel rendelkező kormányt felállítani. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy jelenleg nagyon kevés olyan terület van, ahol a V4 valóban a cseh érdekeket szolgálná. Sem az energiabiztonság, sem a migrációs politika és határvédelem, sem egy Oroszországgal szembeni összefogás, az infrastruktúrafejlesztés vagy a következő időszakban már nettó befizetőként a kohéziós politika melletti harcos kiállás nem szolgálja feltétlenül Prága érdekeit.

Lengyelország is jelentős belpolitikai változásokon megy keresztül és könnyen lehet, hogy a miniszterelnök-csere egyik célja, hogy kicsit normalizálják az EU-lengyel kapcsolatokat. Magyarország a leginkább érdekelt a jelenlegi struktúra fenntartásában. Érezhető, hogy Budapest elég hatékonyan ejtette foglyul a V4-et, és ez csak részben tudható be annak, hogy jelenleg magyar elnökség vezeti a visegrádi csoportot. Magyarország 2010 után tapasztalható külpolitikai elszigetelődésének legfontosabb kitörési pontja volt a V4, amelyen keresztül bármikor képes volt álláspontja közvetítésére. Nem véletlen, hogy nálunk aggódnak leginkább a V4 jövője miatt.

A legvalószínűbb, hogy a kapcsolatok szűkítése legkésőbb 2018 júliusától, a szlovák elnökség kezdetével megindul. Ez elsősorban a Brüsszelben képviselt álláspontok harmonizációjának megszűnését és látványos külön-utas politikát fog jelenteni, akár még a többéves pénzügyi keret tervezésével kapcsolatban is.

A regionális politikák közül a biztonságpolitikai, energiapolitikai, digitális gazdasággal, innovációval és infrastruktúrával kapcsolatos együttműködések fennmaradnak, sőt számos esetben akár erősödhetnek is. A V4 mandátuma tehát továbbra is teljesül, de ahogy számos külügyes forrás megjegyzi: „valójában ez számunkra nem sokat ér”.

Bartha Dániel

Lájkoljon minket a Facebook-on is!