Előző
Következő
új cikk

Külföld

Hamarabb voksolhatnak Szerbiában

Népszava|2018. jan 9. 05:34
[A+ A-]

Szerdán foglal állást a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) arról, előrehozott választást rendezzenek-e az országban. Döntés azonban csak január vége előtt várható erről. Maja Gojkovic, a parlament, a szkupstina elnöke ugyanis a tervek szerint a hónap utolsó napjaiban teszi közzé a belgrádi polgármester-választás időpontját. Ám könnyen elképzelhető, hogy nem csak a főváros, hanem a köztársaság választói is az urnákhoz járulhatnak majd.

Az Aleksandar Vucic köztársasági elnök által fémjelzett SNS befolyásos személyiségei, így Nebojsa Stefanovic kormányfőhelyettes, úgy véli, elengedhetetlen az idő előtti voksolás kiírása. Hasonlóképpen foglalt állást Zorana Mihajlovic energiaügyi miniszter is. Bár a Novosti szerint Vucic nem feltétlenül támogatja ezt a megoldást, a napokban nem is zárta ki a lehetőségét ennek. Mindenesetre a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy egy személyben ő dönt ebben a kérdésben, mint fogalmazott, ez attól függ, mit mondanak mások. „Nem lehet szembemenni a teljes elnökséggel. Mégis úgy érzem, nincs szükség idő előtti voksolásra. Olyan időszakra van szükség a belpolitikában, amelyet stabilitás jellemez. Nem kell minden voksolást élethalál harcként felfogni” - fejtette ki.

Azok, akik az előrehozott választás mellett érvelnek, a közvélemény-kutatási adatokra hagyatkoznak. Ha ugyanis a belgrádi választást összekötnék a parlamenti választással, az SNS 44 százalékra tenne szert a fővárosban. Ha azonban csak belgrádi voksolást rendeznének, a haladók ennél gyengébben szerepelnének. Úgy vélik, azért is lenne szerencsésebb márciusban választani, mert így 2022-ben „szuper választási év” lenne - parlamenti-, elnök-, valamint helyhatósági választással. A belgrádi voksolást a tervek szerint 4. és 18. között rendezik meg. A haladók koalíciós partnerei, a szocialisták nem fogalmaztak meg egyértelmű álláspontot a kérdésben. Ivica Dacic kormányfőhelyettes azt közölte, egyelőre nem akarnak választást, de „változhat az álláspontjuk”.

A legutóbbi felmérések szerint az SNS hatalmas fölénnyel vezet, a Faktor plus iroda decemberi felmérése szerint 53 százalék voksolhat rá.

Szerbiában a választók már hozzászokhattak ahhoz, hogy kétévente kell az urnákhoz járulniuk: parlamenti választást rendeztek ugyanis 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban is.

R. T.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!