Előző
Következő
új cikk

Reflektor

Az év emberei lehetnek

Népszava|2018. jan 10. 05:30
[A+ A-]

Az utolsó mandátumára készülő Putyinnak érezhetően az a célja, hogy a világbéke letéteményesének, első számú biztosítékának látszódjon Fotó: AFP/Turkish Presiendential Press Service

Kik befolyásolhatják leginkább Európa idei esztendejét? Erre kerestünk választ, az év embereit nem szimpátia, hanem befolyásolási képességük alapján válogattuk.

A világpolitika alapvetően mindig is a „nagyok” reakcióitól függ. Éppen ezért az év embereit is aszerint mérlegeltük, hogy meglátásunk szerint kik azok a világpolitikai szereplők, akik várhatóan a legnagyobb hatással lesznek Európa mindennapjaira a 2018-as évben. Nem véletlenül jelennek meg az Európán kívüli szereplők, hanem azért, mert a „világbéke”, a biztonság és stabilitás az Egyesült Államok nélkül, romló közel-keleti helyzet mellett elképzelhetetlen. Az Európai Unió pillanatnyi legkomolyabb belső válság is a közel-keleti háborúk, s az ebből eredő menekültválság következménye.

Vlagyimir Putyin. Oroszország új cárja már 2017-ben a világpolitika első számú alakítója lett, s a jelenlegi kilátások mellett 2018-ban még inkább azzá válik. Jelenlegi pozícióját nagymértékben a washingtoni változásoknak, személyesen Donald Trumpnak köszönheti. Évek óta fokozódó nemzetközi elszigeteltsége dacára tavaly abba a kényelmes helyzetbe került, hogy Washington leghűbb szövetségesei is sorba kezdtek állni kegyeiért, és ez vélhetően 2018-ba sem lesz másképpen. Putyin kegyeit kereste a NATO második legnagyobb szárazföldi hadseregével rendelkező Törökország, az olajnagyhatalom Szaúd-Arábia, de a Közel-Kelet sok más befolyásos szereplője, sőt még a trumpi ígéretek betartásában reménykedő izraeli kormányzat is. Putyin szemmel láthatóan élvezte és kihasználta a helyzetet, hogy a hebehurgya, a diplomáciához látványosan nem értő, kiszámíthatatlan Trump ellentétének, a világbéke elsőszámú letéteményesének látszódjon. És mi tagadás, szép eredményeket tud felmutatni a múlt évre, amelyeket idén tovább kamatoztathat. Miközben megnyerte Aszadnak az Iszlám Állam elleni szíriai háborút, tető alá hozta a korábban elképzelhetetlen török-iráni-orosz politikai tengelyt is és az asztanai tárgyalások elindításával gyakorlatilag eljelentéktelenítette az ENSZ égisze alatt akadozó genfi tárgyalásokat.

A szíriai politikai rendezés terén eddig kézzelfogható eredményt, (a feszültségmentesítő övezeteket és a működésüket lehetővé tevő helyi politikai alkukat) csak az asztanai folyamat tud felmutatni. Rövidesen ugyancsak Putyin védőszárnya alatt Szocsiban rendeznek békekonferenciát, és ha eredményt tudnak felmutatni, akkor az Európának is jó, és az Európai Unió is kénytelen lesz lazítani a Moszkvát sújtó elszigeteltségen, főképp annak fényében, hogy Washingtonnal egyre több vitája van (párizsi klímaegyezmény, az egyoldalúan meghozott, az európai gazdasági szereplőket is érintő Oroszország elleni szankciók, szabadkereskedelmi egyezmény…) Putyint márciusban újraválasztják és mivel utolsó elnöki mandátumát kezdi el, minden bizonnyal „történelmi örökséget” készül maga után hagyni. Hogy milyent, az rövidesen kiderül, de minden kezdeményezése, megnyilatkozása arra utal, hogy az orosz politikai-társadalmi berendezkedésen ugyan esze ágában sincs lazítani, a világbéke letéteményesének szerepe igencsak megtetszett neki.

Recep Tayyip Erdogan. A török államfőt épp a közel-keleti helyzet tette világpolitikai szereplővé. A szíriai-iraki válságnak köszönhetően lett megkerülhetetlen, ennek köszönheti, hogy bár épp alapjaiban veri szét az atatürki szekularizált Törökországot és módszeresen számolja fel a jogállamot, sem az EU, sem az Egyesült Államok nem engedheti meg magának a látványos szakítást. Az Unió felé magát a menekültegyezménnyel bebástyázó Erdogan egyelőre Putyin szárnyai alatt lelt menedékre, de érezhetően szeretne kitörni. Regionális vezetőszerepre törekszik, múlt heti párizsi látogatásán is bejelentette, az orosz-iráni-török tengellyel párhuzamosan újabb, immár szélesebb körű szíriai rendezési perspektívákban gondolkodik. A katari és a Jeruzsálem státusa kapcsán kirobbant válságokban is próbált élre állni, s ezekben a globális kihatású kérdésekben az idén is meghatározó szereplő marad.

Fotó: AFP/Bandar Algaloud/Saudi Royal Co.

Fotó: AFP/Bandar Algaloud/Saudi Royal Co.

Mohammed bin Szalmán herceg. A szaúdi trónörökös, az olajkirályság de facto uralkodója közvetlenül nem befolyásolja Európa mindennapjait, de közvetve igen. A radikális társadalmi-politikai reformokba kezdett hercegtől nagymértékben függ a szíriai rendezés, a palesztin-izraeli konfliktus, a katari válság, a jemeni háború, a terrorizmus elleni harc valamint a terrorizmus finanszírozásának kérdése egyaránt. Szalmán azonban kiszámíthatatlan. Miközben 2017-ben olyan látványos lépéseket tett, mint a vahabita papság kiváltságainak megnyirbálása, a mindeddig érinthetetlen királyi család számtalan hercegének letartóztatása korrupciós vádakkal, engedmények a női jogok kapcsán, a királyság olajfüggőségének felszámolása a Vision 2030 reformprogram beindításával, látványosan fegyverkezik is. Az ő döntéseitől nagymértékben függ a katari válság feloldása, a jemeni háború befejezése, de a szíriai rendezés és az izraeli-palesztin kérdés is. 2018-ban talán kiderül, hogy a hadvezér vagy az országépítő kerekedik felül az ifjú, 32 éves hercegben.

Emmanuel Macron. A francia politika új csillagáról 2018 eldönti, üstökös vagy állócsillag. Az Elysée palota új lakója egyértelműen jelezte már, nemcsak az Európai Unió, hanem a világpolitika alakítója is kíván lenni. Elnöki szereplését azzal kezdte, hogy egy új uniós jövőtervet mutatott be, amelynek gyakorlatba ültetése megkezdődhet ebben az évben, de ez azonban nem csak tőle, hanem a német belpolitikai viszonyok alakulásától is függ. Macron ugyanakkor azzal tette le névjegyét a világpolitikában, hogy „problémás”, elszigetelt vezetőkkel kezdett azonnal tárgyalni, mindenekelőtt Putyinnal és Erdogannal, de Donald Trumpot is gyorsan meghívta és fogadta, mindeközben jelezve, hogy a nemzetközi stabilitásban a leghatékonyabb rendezési eszköznek a dialógust tartja. Angela Merkel esetleges meggyengülésével Macron az európai politika number one-jává válhat 2018-ban.

Angela Merkel. Egy ilyen felsorolásból nem hiányozhat Angela Merkel neve. Nélküle szinte el sem tudjuk képzeni az Európai Unió jövőjét. Ő az, aki még Orbán Viktor kormányfőt is képes megfékezni. Igazi stabilizáló erő, ha ő nem lenne, az Európai Unió még széthúzóbb lenne, mint most. Egyszer persze minden korszak véget ér, a politikában senki hatalma sem örök. Ugyan még mindig a német kancellárban bíznak a legtöbben honfitársai közül, mondhatni nincs igazi alternatívája, megítélése már nem olyan, mint a menekültválság előtt. Egy kisebb országnyi embert fogadott be Németország viszonylag rövid idő alatt. Ilyen humanitárius akcióra egyetlen ország sem volt hajlandó. Ám meg is lettek a következményei, a németek jelentős része nem fogadta kegyeibe a kancellárt a „Willkommenskultur” ily mértékű megnyilvánulása kapcsán. A Forsa ügynökség által közölt felmérés szerint a megkérdezetteknek csak 50 százaléka bízik a kancellárban, 2014-ben ez az arány 64 százalék volt. Egyelőre még az sem teljesen biztos, hogy 2018 végén is ő lesz a német kormány feje, hiszen ehhez az kellene, hogy az uniópártok és a szociáldemokraták megállapodjanak a nagykoalíció folytatásáról. Ha ez nem sikerülne, akkor előrehozott választást írhatnak ki, s ez esetben az sem zárható ki, hogy a CDU/CSU nem Merkelt indítja kancellárjelöltként. Ennyire azonban ne szaladjuk előre az időben, hiszen mindannyiunk számára is rendkívül fontos, hogy továbbra is ő határozza meg az Unió arculatát.

Donald Trump. Az egy éve hivatalba lépett amerikai elnöknek mindössze 30-40 százalékos, vagyis alacsonyabb a népszerűségi mutatója, mint bármely másik elődjének volt az első esztendő elteltével.

Már megválasztása is hatalmas megütközést keltett. Az üzleti világból érkezett, politikai értelemben teljesen tájékozatlan, ugyanakkor öntömjénező és indulatainak parancsolni nem tudó – a jelek szerint nem is nagyon akaró - Trump bel- és külföldön egyaránt szinte mindenben igazolta a személyével szemben kezdettől fogva meglévő súlyos fenntartásokat. Első hivatali évét végig beárnyékolta az a vizsgálat, amely azt hivatott kideríteni, volt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Trump környezete és orosz állami szervek között, egyebek közt a demokrata párti ellenjelölt, Hillary Clinton lejáratása érdekében. Ennek a vizsgálatnak a java még hátra van.

Első és mindmáig egyetlen jelentős belpolitikai sikerét decemberben könyvelhette el, amikor sikerült elfogadtatnia a Kongresszussal nagy mértékű adócsökkentési törvénycsomagját, amelytől általában a beruházások fellendülését várják, miközben az amerikai gazdaság ma is mintegy 3 százalékkal nő.

A külpolitikában Trump példátlanul éles hangnemű szócsatákat vív a nukleáris, illetve rakétatechnológiáját erőltetett ütemben fejlesztő Észak-Koreával; közzétette új nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyben az amerikai globális pozíciókat veszélyeztető vetélytársként könyveli el Kínát és Oroszországot; valamint bejelentette, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként, és ezzel jelentősen visszavetette a közel-keleti izraeli-palesztin megbékélés esélyeit. Mégis, az, hogy miként alakul 2018, a béke és a biztonság szempontjából nagymértékben rajta áll, hiszen, mint maga fogalmazott Észak-Korea felé, neki nagyobb indítógombja van.

Gál Mária, Kárpáti János, Rónay Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!