Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A bojkott szabadsága

Népszava|2018. jan 13. 06:15
[A+ A-]

Talán van még, aki emlékszik: amikor a magyar sajtónak az a része, amelyik nem a kormány kézivezérlése alatt működik, éppen Rogán Antal ellenőrizhetetlen vagyongyarapodásával volt elfoglalva, a kormánymédia (beleértve az MTI-t meg az állami hírügynökség híreit reprodukáló rádiócsatornákat és lapokat is) a fideszes politikus zűrös anyagi ügyei helyett a semmilyen köztisztséget nem viselő, az MSZP-ből kilépett Simon Gábor ellenőrizhetetlen vagyongyarapodását kezdte firtatni, függetlenül attól, hogy az utóbbi ügyben akkor éppen nem történt semmi. Mielőtt valaki félreértené: a lopás pártszínektől függetlenül lopás, az eltulajdonított közpénznek nincs világnézete. Ámde sajtószabadság csak ott van, ahol az állampolgárok a fő tájékozódási csatornákat használva torzítatlanul hozzájutnak a politikai döntéseik meghozatalához szükséges összes információhoz. (És alighanem okkal feltételezzük, hogy a kormánypárt prominensének nem lepapírozott tollasodása mindenütt a szabad világban ebbe az információs csomagba tartozna.) Szabad választásokat pedig csak ott lehet tartani, ahol a sajtó szabadon működik, hiszen ha a választópolgárok jelentős hányada elől a média – a közpénzen működő is! - politikai érdekeket követve elrejt jelentős, a döntéseiket érdemben befolyásolni képes információkat, akkor az érintettek nem tudnak szabadon és tájékozottan dönteni.

A mostani ügy azonban súlyosabb a Rogán-botrány elhallgatásánál, sőt annál is, hogy azóta az összes megyei lap, a helyi rádiók legalább háromnegyede, meg a második legnagyobb kereskedelmi tévé és hírportál is ugyanahhoz a hír- és véleménymonopóliumhoz került, és ugyanazt az „elhallgatáspolitikát” folytatja. A számvevőszék fellépése az ellenzéki pártokkal szemben más nagyságrend. Hogy érezzük a mértékeket: az első számú oligarcha – aki amúgy az általa tulajdonolt médiában a kormány(párt) minden óhaját teljesíti –, kétnaponta besöpör annyi közpénzes megbízást, amennyiből az egész ellenzék egy évig működik, tokkal-vonóval. Ha az egyik oldalnak a média és a közvagyon is korlátlanul a rendelkezésére áll, a másikat pedig állami segédlettel a kommunikációs felületeitől és a pénzétől is megfosztják, az olyan mértékű esélytorzítás, amit nagyon nehéz ellensúlyozni. Tudom, hogy a politika nemcsak a pénzen múlik, de még a legnagyszerűbb, legpotensebb, legfelkészültebb ellenzéki erőről (ha volna ilyen) sem tudna tudomást szerezni a nagyközönség megfelelő anyagiak és médiajelenlét nélkül. Talán unalmas a példa, de akik 1990-ben a Fideszre szavaztak, kizárólag a pártállami magyar média hírei alapján tudták ezt a döntésüket meghozni, hiszen más média nem akadt, a Fidesz pedig akkor egy mikropárt volt, országos lefedettség nélkül. Ma viszont… szavazna bárki akármelyik ellenzéki pártra annak alapján, amit az új állampárt médiájából megtud róla?

A kérdés – az összes ellenzéki párthoz – innentől csak az lehet: érdemes a részvétellel legitimálni egy tudottan nem szabad, előre elcsalt választást, vagy pedig racionálisabb választás a távolmaradás, azaz a bojkott?

Hargitai Miklós