Előző
Következő
új cikk

Belföld

Mellár támogatása szélesedik

nepszava.hu|2018. jan 17. 15:47
[A+ A-]

Formálódik az ellenzéki összefogás Mellár Tamás közgazdászprofesszor mellett Pécsen: Juhász Péter, az Együtt elnöke a Népszavának leszögezte, támogatják a független jelöltet. Erről a párt szerdai elnökségi ülésén döntöttek.

Mint megírtuk, a szocialisták frakcióvezetője Tóth Bertalan kedden jelentette be, hogy beállnak Mellár mellé, míg ma a szocialistákkal koordináltan induló Demokratikus Koalíció is közölte, egyetértenek a döntéssel.

Az LMP sem zárkózik el, Hadházy Ákos a párt társelnöke lapunknak azt mondta, elképzelhető, hogy az LMP támogat olyan jelöltet a választáson, aki nem tartozik a párthoz. Hadházy azonban hozzátette, konkrétumokról csak akkor fognak beszélni, ha az egyesség megszületett.

Keresztes Lóránt az LMP pécsi jelöltje kérdésünkre árnyaltabban fogalmazott: Mellárt tiszteli, és nagyon sok dologban egyetért vele, de azzal nem tud azonosulni, hogy a közgazdászprofesszor az MSZP-Párbeszéd szövetségben látja a lehetőséget a kormányváltásra.

- Az MSZP-t a múlt részének tekintjük, de fontosnak tartom, hogy ilyen kérdésekben Mellárral személyesen beszéljek majd - fogalmazott a politikus, hozzátéve: az LMP december közepén mutatta be a Baranya megyei jelöltjeit, az eseményen részt vett Mellár Tamás is.

A Momentum egyelőre kivár. - Nem folytatunk egyezkedéseket, majd márciusban megnézzük, ki az esélyesebb - mondta a Népszavának Nemes Balázs. A Momentum helyi jelöltje tavaly nyílt vitára hívta a kormánypárti Csizi Pétert, emellett pedig "folyamatosan tárom fel kampánycsapatommal a városban elrejtett piszkos fideszes ügyeket."

Lájkoljon minket a Facebook-on is!