Előző
Következő
új cikk

Belföld

Újabb össztűz a civilekre

Népszava-összeállítás|2018. jan 17. 15:55, frissítve: 2018. jan 17. 21:19
[A+ A-]

A tiltakozók decemberben Pécs fideszes vezetőinek távozását követelték - A közgyűlés határozatában nem kívánatosnak mondta ki, hogy a városban irodát működtessenek a Soros György által támogatott civil egyesületek. FOTÓ: UNGÁR TAMÁS

Újabb szintet lépet a kormány a Soros György és a civilek ellen harcában: abszurd, mégis rémisztő törvénycsomagot készítenek elő.

Fotó: Vajda József

Fotó: Vajda József

Meg kell alkotni azokat a jogszabályokat, amelyek alapján eleget lehet tenni a migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményének – ezzel indokolta Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a kabinet miért készített három pontból álló, Stop Soros! névre hallgató törvénytervezetet az „illegális bevándorlás megfékezése” érdekében. A lapunknak nyilatkozó civil szervezetek szerint viszont a kormány csak ismét a civileket akarja vegzálni, a felvázolt tervek pedig jogilag értelmezhetetlenek, a gyakorlatban pedig kivitelezhetetlenek.

A javaslatcsomag első pontja szerint „a törvénytelen migráció elősegítésében szerepet vállalóknak” egy bíróságok által kezelt, erre a célra létrehozott adatbázisban kellene regisztrálniuk magukat. Abban az esetben, ha az „illegális migrációt elősegítő szervezet” forrásainak többsége külföldről származik, akkor a külföldről érkezett pénzek után 25 százalékos illetéket kell fizetni, a pénzt pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szedné be.

A javaslatcsomag másik pontja szerint létrehoznák az idegenrendészeti távoltartás intézményét, amelynek segítségével kitilthatók lennének a külföldi állampolgárok. A magyar állampolgárokat csak a schengeni külső határok nyolc kilométeres övezetéből lehetne távol tartani – közölte Pintér Sándor. Hozzátette: a nyolc kilométeres zónán belül lakókra, diplomatákra, ENSZ-képviselőkre nem vonatkozhatna a távoltartás, ahogyan azokra az országgyűlési képviselőkre sem, akiknek az említett területen feladatuk lehet. Azt hangsúlyozta, hogy magyar állampolgárokat nem lehet kitiltani Magyarországról, azaz – feltehetően – csak a kormányzati célkeresztbe került szervezetek határ menti munkáját akarják így akadályozni.

A törvénycsomag harmadik pontja szerint a szabályok betartását az ügyészség ellenőrzi majd, és ha jogsértést tapasztal, akkor bírósághoz fordul, javaslatokat tesz a szankciókra. A büntetés mértéke a külföldről kapott támogatás 50 százalékát is elérheti.

– Ha valóban elfogadják ezeket a pontokat, akkor több civil szervezet működése is ellehetetlenülhet – mondta lapunknak Demeter Áron, az Amnesty International jogi igazgatója. Szerinte ugyanakkor a belügyminiszter által vázolt javaslatok nem csak ezért aggályosak, hanem azért is, mert betarthatatlanok. – Nem lehet értelmezni például a magyar állampolgárokra vonatkozó tiltott övezetről szóló részt. Ha rám vonatkozna ez az eltiltás, akkor Szerbia felé haladva csipogna egy jelzőrendszer nyolc kilométerre Röszkétől? – vetette fel. Demeter Áron szerint már „az illegális migrációt támogató szervezetek” adatbázisáról szóló rész is nonszensz, hiszen melyik szervezet lenne annyira őrült, hogy embercsempésznek állítsa be magát. A menekültekről gondoskodó szervezetek nem segítik az illegális migrációt – hangsúlyozta, azt is megjegyezve, hogy magát a migrációt sem segíti elő senki, „az ugyanis történik”.

A kormány egyébként önbevallást vár az érintett szervezetektől, azaz azt szeretnék, ha a szervezetek maguktól jelentkeznének a listára. Ha ez nem történik meg, de az ügyészség úgy látja, hogy illegális migrációt elősegítő szervezetről van szó, akkor bíróság elé kerül az ügy és büntetést is kaphat az egyesület. Pintér Sándor szerint ilyen esetben akár bizonyító erejű lehet egy olyan mobiltelefon is, amelyet a gyanúba fogott szervezet adott egy menekültnek Szerbiában, és a telefonon van egy térkép a lehetséges migrációs útvonalról.

A törvénytervezet pontos szövege egyébként ma válik nyilvánossá, ám elképzelhető, hogy ezt követően sem lesz kevesebb kérdés a javaslattal kapcsolatban. Tovább fokozza a zavart, hogy Pintér Sándor a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem kifejezetten Soros György ellen javasolták ezeket a jogszabályokat. – Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet – mondta, jelentősen szembemenve az elmúlt évek kormányzati propagandájával.

Törölni kell ezt a gyalázatot
A pártok közül elsőként az MSZP reagált Pintér Sándor bejelentésére, közleményükben mindössze egy számot írtak: 1300. Ezzel feltehetően arra utaltak, hogy Magyarország a korábbi kormányzati nyilatkozatok és a mindent beterítő propaganda ellenére már befogadott 1300 bevándorlót.
A Jobbik szerint "a Fidesz képtelen választ adni arra, miért hazudtak 3 éven keresztül az embereknek, miért költöttek el több tíz milliárd adófizetői forintot hazug propagandára”. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor újabb lépést tett a diktatúra kiépítése felé. – A DK az új kormány részeként el fogja törölni ezt a gyalázatot – fogalmazott.

Lőrincz Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!