Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Tobzódik a hülyeség

Népszava|2018. jan 18. 06:11
[A+ A-]

Aligha lehet erősebb érv a magyar "sajtószabadság" mellett, mint a kormánypárti szócső Magyar Idők keddi száma, amelynek vezető híranyaga azt a címet viseli: Lavrov: Amerika nem használ a világnak. Az orosz külügyminiszter élesen nekimegy Washingtonnak, aminek a közlésével nincs semmi baj. Azt azonban a budapesti amerikai nagykövetség aligha veszi jó néven, hogy ugyanazon a napon történik ez, amikor az amerikai fővárosban tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter ájtatos szavakkal beszél vendéglátóiról, mert nagyon szeretné már, hogy oldódjon a két ország hét éve befagyott viszonya. Nem fog. Mert utálhatja egymás politikai véleményét Donald Trump és Soros György, azt Washingtonban sem nézik jó szemmel, ha egy zsidót a nemzet ellenségeként kiplakátolnak a budapesti házfalakra.

És még nincs vége. Kedden a szintén kormányzati Origo tette közzé „értesülését”: szerdai ülésén Soros György kitiltásáról tárgyal a kormány. A szerda reggeli Magyar idők szerint a kabinet azt tervezi, hogy megvizsgálják a "spekuláns" kitiltásának törvényi lehetőségét, nyilvántartásba vennék a "migrációt támogató szervezeteket", megvonnák nonprofit státusukat és megadóztatnák őket. Ezt olvasva nem akartunk hinni a szemünknek, hiszen előző nap emailben érdeklődtünk a miniszterelnökségél, a kabinetirodánál és a kormányfő sajtósánál a napirendről, de nem kaptunk választ. Azért nem akartunk hinni a szemünknek, mert egy 1993-as törvény megszüntette az állampolgárságtól való megfosztás intézményét, és nincs egy éve, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette: az alaptörvény nem teszi lehetővé magyar állampolgár kitiltását Magyarországról.

És láss csodát: a kormányzati hülyeség szerdán kiteljesedett. Nem elég, hogy Németh Szilárd, a Fidesz és a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke kitiltaná a testület üléseiről Szél Bernadettet, az LMP társelnökét, a bizottság tagját, mert "egész pártját a Soros-terv megvalósításáért mozgatja". Nem elég, hogy a Fidesz országos választmánya politikai határozatot fogadott el a – nem létező - Soros-terv elutasításáról, miközben kiderült, hogy tavaly már befogadták az EU által előírt számú menekültet. Ezután a kormány tegnap tényleg akciótervet fogadott el, húztak megint egyet a civilek nyakán lévő kötélen, zavarosan mondván, hogy magyar állampolgárok kitilthatóak lesznek a schengeni határok nyolc kilométeres körzetéből. Hogy ez mit jelent, egyelőre még senki nem tudja.

Nem volt kétségünk, hogy a hisztériakampány ki fog tartani a választásig. Most különben is el kell terelni a figyelmet a kormányfő vejének az EU által föltárt ügyleteiről. Azt is tudtuk, hogy az egyik cél a civil szervezetek ellehetetlenítése. A harag közvetlen oka a Freedoom House keddi jelentése, amely szerint Magyarország a legkevésbé demokratikus állam az EU-ban. A kérdés egyszerű: joga van-e bárkinek, bármely szervezetnek minősíteni a közállapotokat, vagy azon az úton járunk, amelyen egykor a náci Németország és a Szovjetunió, hogy a demokratikus államok szeme előtt lévőket - legjobb esetben - kitiltjuk az országból?

Közben persze ápoljuk kapcsolatainkat a fejlett Nyugattal.

Friss Róbert