Előző
Következő
új cikk

Belföld

Senkinek sem kell a Bálna

nepszava.hu|2018. jan 18. 10:45
[A+ A-]

Népszava fotó

A kormány sem jelentkezett be a hányatott sorsú épületért. 

Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. Az önkormányzati társaság a Fővárosi Közgyűlés következő, jövő szerdai ülésén fog beszámolni a részletekről. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a november végi kormányinfón még azt jelentette be: „A Bálna nevezetű fővárosi intézményt meg fogjuk vásárolni a fővárosi önkormányzattól a Nemzeti Turisztikai Ügynökség számára”.

Ehhez képest sem a fideszes politikus, sem más kormányzati szereplő még csak telefonon sem érdeklődött az illetékeseknél. Ahogyan nem jelentkezett a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank sem, pedig korábban ők is meg akarták szerezni az ingatlant oktatási, kiállítási célokra. A városvezetés egy ideje sikertelenül próbál megszabadulni a Demszky-korszak botrányos beruházásától. Az egykori közraktárakból kialakított üvegépítmény tulajdonjogáért most legalább 11 milliárd forintos vételárat kértek volna.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!