Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A mi kis agymosodánk

Népszava|2018. jan 19. 06:03
[A+ A-]

A NER létrehozásának és működtetésének vitán felüli sikeressége több összetevő következménye. Az egyik alapvető bázis az általános emberi hiszékenység, a butaság. A másik mai társadalmi tudatunk, amely évszázadokon keresztül torzan fejlődött történelmünkből táplálkozik. Ezekre alapozva működteti a Fidesz a NER-t, felhasználva eszközként a globalizáció jelenségét, az információtömeg exponenciális növekedését, az ellenőrizhetetlen álhírek tömeges megjelenését. Ennek során jó érzékkel és rendszerszerűen alkalmazza a populista autokráciák szokásos eszközeit is. Mesterségesen gyártja az ellenségképeket, felhasználva ehhez a máshol már bevált sablonokat. A valós nehézségek helyett álveszélyekre irányítja a figyelmet, s aztán a nem is létező ellenség legyőzésével a megmentő szerepében tetszeleg. A választókkal folytatott kommunikáció folyamán tudatosan butít, egyszerűsít, primitív nyelvezetet használ, támaszkodik a bulvárra, álhíreket terjeszt, kamu blogokat működtet. Mindezzel párhuzamosan, ha kell, erőszakkal éri el, hogy a médiában minél szélesebb monopóliummal rendelkezzen.

A Soros-ellenes kampány jellemzően mutatja, hogy milyen elképesztő fejlődésen ment keresztül a Fidesz propagandagépezete. De a nagyüzemi népbutítással még egy olyan hatást is elért, amire legvérmesebb vágyaiban sem számított: a hazug propaganda, a lódítások, a gyűlöletkeltés egyre gyakrabban feltűnnek a politikai küzdőtér többi részén is, a fertőzés érzékelhetően kiterjed a demokratikus ellenzékre. A jelenség több ellenzéki párt esetében tapintható, és nem csak a „fő ellenséggel”, a NER-rel vívott küzdelemben, hanem az egymással folytatott, a választás közeledtével egyre intenzívebb csatározások vonatkozásában is.

A baloldal egyik jelentős, mostanában vezető szerepre ácsingózó pártja például folyton 2-3-szor nagyobbnak kommunikálja a tagságát, mint a valóságos szám. Ez utóbbi ugyan könnyedén levezethető a tagdíjbevételekből, de ez nem zavarja a párt kommunikátorait. Ugyancsak orbitális hazugságok születnek a pártok támogatottsági statisztikái mentén. Szinte mindegyik ellenzéki erő azt próbálja elhitetni, hogy a ténylegesnél jóval többen állnak mellette, és mindig az éppen kedvezőbb kutatási részeredmény mentén győzködi a sikerekről választóit.

Visszatetsző ellenzéki hazugságok terjednek akkor is, amikor a Fidesz valamely bejelentése vagy akciója nem igazán támadható, vagy a negatív állásfoglalásnak szavazatvesztő hatása is lehet. Ekkor fejvesztett kapkodás indul: gondoljunk a kerítésépítés körüli vitákra, illetve általában is a „migránskérdés” baloldali reprezentálására, vagy egyes, rasszistának is értékelhető kormánydöntések kritizálására. Ezekben az esetekben a baloldali reagálások – bár ami az eredményt illeti, gyengébb minőségben – kísértetiesen emlékeztetnek a NER propagandájára. Csúsztatnak, torzítanak, próbálnak megfelelni az elméletileg elvárt „demokratikus” követelményeknek, ugyanakkor szavazatot sem veszíteni.

Az ellenzéki választási programokban szintén hemzsegnek a hamis, megvalósíthatatlan ígéretek. A legtámogatottabb baloldali pártok vállalásai gyakran csak a mértékben különböznek, mintha csak egymásra akarnának licitálni. Néhány nyilvánvalóan hamis, megvalósíthatatlan ígéret, konkrét párt megnevezése nélkül: a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégekre (utólag) 75 százalékos off-shore adó kivetése; ingyenes gyógyszer 65 év felett; garantált szociális minimum bevezetése, vagyis bizonyos mennyiségű víz és energia ingyenessé tétele; 150 ezer Ft-os alapnyugdíj; 3 (!) diplomáig ingyenes egyetemi képzés; a népszavazás kiterjesztése többek között a költségvetést (!) érintő kérdésekre.

A Fidesz-propagandamódszer terjedése jól kimutatható az internet ellenzéki részén is. Az álhírek gyártása, az álblogok tömeges megjelenése a magyar politikai médiában, s különösen annak baloldali részében viszonylag új jelenség, de ezek csak annyiban különböznek a NER hasonló készítményeitől, hogy kisebb populációt érnek el (főként a lelkes, hívő szimpatizánsokat). Viszont hatásmechanizmusuk gyakorlatilag azonos.

A Fidesz népbutító propagandájának diadala a fenti, véletlenszerű példák alapján is egyre átütőbbnek tűnik. Nem csak a szavazatokra könnyen váltható, durva kampánymegoldások, lehengerlő hazugság-akciók agymosásának közvetlen eredményeképpen, hanem az ellenzéki pártokra is átterjedő másodlagos fertőzés folytán is. Közhely, hogy a sötét oldal harcmodorának egyik jellemző eszköze: magához hasonlatossá tenni az ellenséget. Nos, a Fidesz e téren már elkönyvelhet néhány sikert, és lassacskán eléri, hogy becstelen módszerei, a hazugságok, a gyűlöletkeltés kezd bevetté válni a politika másik térfelén is.

Ha a demokratikus ellenzék nem ismeri ezt fel, és nem tesz ellene, maga is aktív szereplője marad a népbutításnak. Ahhoz járul hozzá, hogy egykori demokráciánk felbecsülhetetlen, csak hosszú idő alatt reparálható károkat szenvedjen, és nem hogy nem tünteti el a NER-t, hanem maga is megerősíti további regnálását.

Kemény Ádám közgazdász