Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Nemzeti tőkések

Népszava|2018. jan 22. 06:12
[A+ A-]

Történt egyszer, hogy a Közgép (akkoriban még a Fidesz pénztárcája) egyik rész-leányvállalata összeszólalkozott egy alvállalkozójával. 2013-at írtunk, dübörgött a nemzeti együttműködés, a lapok mégis arról írtak, hogy egy Elios nevű cég elfelejtette kifizetni a munkát becsületesen elvégző alvállalkozóját, az Asianetet, ráadásul az utóbbira még az adóhatóság is rászállt. Az Elios akkoriban kezdett ismert névvé válni a magyar gazdaságban, részben mint a miniszterelnök vejének vállalkozása, részben mint az intézményi napenergiás piacot botrányos körülmények között letaroló üzleti szereplő.

Magát a pályázatot, ami a közpénzes üzletet megelőzte, 2011-ben írták ki a Szegedi Tudományegyetem napelemes rendszerének megvalósítására. Az Elios kicsit későn, már az eredményhirdetés után jelentkezett, de a közgépes háttér megtette a hatását: végül úgy alakult, hogy mindenkit kizártak, a Tiborcz-cég pedig a legdrágább ajánlattal nyert. Hogy miért hívjuk Tiborcz-cégnek, annak oka van: az előd vállalkozásokat (ES Water, ES Gas, ES Audit és ES Light) Tiborcz István alapította egy barátjával, a Közgép pedig csak azért lépett be résztulajdonosként, mert meg kellett tolni egy kicsit a szekeret. 2013 nyarán a csendestárs ki is szállt – a korabeli sajtótudósítások szerint az akkor még Orbán-barát Simicska a feltuningolt, állami megrendelésekkel kistafírozott Eliost adta milliárdos nászajándékul a harcostárs, Orbán Viktor elsőszülött lányát feleségül vevő Tiborcz Istvánnak. (Nyilván az európai adófizetők nevében.) Olyannyira, hogy amikor az alvállalkozó átejtéséből per lett, a bíróság Tiborcz Istvánt idézte be.

Ha innen nézzük, megmosolyogtató az az igyekezet, amellyel Lázár János és a Magyar Idők megpróbálja Simicska Lajosra visszavarrni az uniós korrupciós botrányba keveredett Eliost. A közpénz és a közérdek szempontjából mindegy, hogy Simicska vagy Tiborcz a hunyó – amikor még az előbbi volt a „nemzeti tőkés”, pontosan olyan módszerekkel segítette őt az üzleti életben Orbán Viktor, ahogyan most Tiborcz Istvánt segíti. Ha az egyik gazdagodása törvénytelen volt (az OLAF, az EU csalás elleni hivatala most 12 milliárd eltulajdonított forintot keres, és a skandalum megtörténtét Lázár, illetve a kormánylap sem vitatta, csupán a felelősséget próbálták másra tolni), akkor a másik is legalább annyira necces.

Ez az egyetlen eset is kitűnően példázza, hogy a nemzeti tőkésosztály építése mint államcél a legprosztóbb, leghétköznapibb lopás fedőneve – de nem csak egy eset van. Onnantól, hogy a „nem korrupt” főváros közbeszerzéseinél Habony ügyvédje tüsténkedik, odáig, hogy a kormány százmilliárdos üzletekkel próbálja kifizetni és a pertől eltéríteni a paksi bővítés szabálytalanságai fölött átsikló amerikai, francia és osztrák cégeket, mindenütt azt látni, hogy amit mi korrupciónak érzékelünk, az valóban az Orbán-rendszer lényege. A tetteseknek pedig legfeljebb azért kell aggódniuk, mert egyre többen vannak Európában, akik szintén tolvajlásnak, és nem nemzetépítésnek látják, ha végül minden Orbán Viktor és a mindenkori „jó tőkések” zsebébe kerül.

Hargitai Miklós