Előző
Következő
új cikk

Sport

Phjongcshang 2018 - Megnyitó (fotók)

nepszava.hu|2018. febr 9. 14:35
[A+ A-]

MTI Fotók: Czeglédi Zsolt

Természetesen látványos showműsorral vette kezdetét a 2018-as, a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.  A produkciót részben beárnyékolta, hogy a stadionban nem működött a wifi, és ez alaposan megnehezítette az újságírók és fotósok munkáját. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes network-hálózat összeomlott, ami a játékok minden helyszínét érintette.

A rendező ország történetét bemutató zenés, táncos műsor után került sor a résztvevő országok csapatainak bevonulására 35 ezer néző előtt. A stadionba - a dél-koreai ábécé alapján - 89.-ként érkező magyar küldöttség nemzeti zászlaját a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád vitte.

A 92 nemzet közül a hagyományoknak megfelelően az első helyen ezúttal is Görögország sportolói vonultak fel, a sort pedig a házigazda Dél-Korea, valamint Észak-Korea közös bevonulása zárta. Sportolóik a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt érkeztek, a lobogót két sportoló - egy észak- és egy dél-koreai résztvevő - közösen vitte.

Érdekes színfolt volt Tonga zászlóvivője, az ezúttal sífutásban induló Pita Taufatofua, aki a fagypont alatti hőmérséklet ellenére félmeztelenül menetelt. A 34 éves sportoló a 2016-os riói olimpián is zászlóvivő volt, Brazíliában tekvondóban versenyzett. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének köszöntő beszédét követően Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg hivatalosan a játékokat.

Az olimpiai zászló érkezése és az olimpiai eskü elhangzása után a stadionban az olimpiai lángot a koreai közös női jégkorongcsapat két tagja vitte fel a fáklyához, ahol Kim Ju Na, Dél-Korea első műkorcsolyázó olimpiai bajnoka lobbantotta fel a lángot. 

Phjongcshangban rekordot jelentő 92 ország 2925 versenyzője - köztük 19 magyar - indul. Az országban tapasztalt doppinghelyzet miatt Oroszországból 168 versenyző vehet részt, "Olimpiai Sportoló Oroszországból" (OAR) megnevezéssel a játékokon.

Az ötkarikás eseményen 15 sportág 102 versenyszámában avatnak győztest.

Phjongcshangban az első hivatalos, szombati versenynapján rögtön magyar éremszerzési esély kínálkozik: a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres küzdelmében Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang is odaérhet a dobogós helyekre.

A három egyéni szám közül mindenképpen a szombaton esedékes leghosszabb táv az, amelyik a legkevésbé fekszik a Liu fivéreknek, akik legjobb eredményeiket 500 és 1000 méteren érték el, ennek ellenére nem lenne nagy meglepetés, ha legalább egyikük harcban lenne az érmekért. Liu Shaolin a négy állomásból álló világkupa-sorozat hollandiai versenyén egyszer második lett ebben a számban, míg összesítésben hatodikként zárt. Liu Shaoang pedig háromszor is döntős volt, igaz dobogóra egyszer sem állhatott, azonban kiegyensúlyozott teljesítményével ötödik lett a vk-rangsorban.

A harmadik magyar induló a Liu Shaoanghoz hasonlóan olimpiai újonc Burján Csaba lesz, tőle meglepetés lenne a finálés szereplés, de az elődöntő elérhető lehet. Az első körből hárman jutnak majd tovább a hatfős futamokból, ez nem okozhat gondot sem Liu Shaolinnak, sem Liu Shaoangnak. Előbbi többek között a táv háromszoros Európa-bajnokával, az orosz Szemjon Jelisztratovval és a szám tavalyi vb-ezüstérmesével, a kanadai Samuel Girarddal szerepel azonos hatosban, Liu Shaoangnak pedig egy hazai versenyző, a vk-győzelemmel szintén rendelkező Lim Hjo Dzsun jutott ellenfélül a nagy riválisok közül. Burján több jó korcsolyázóval versenyez majd, de ő nem kapott kiemelkedő képességű ellenfelet.

A szám nagy esélyese a dél-koreai Hvang Tae Hon, aki a négy vk-viadalon két-két első és második helyet gyűjtött, de a januárban minden távon Európa-bajnok holland Sjinkie Knegt, vagy a háromszoros olimpiai bajnok, egyúttal címvédő kanadai Charles Hamelin győzelme is papírforma eredmény lenne.

Női 500 méteren csak a selejtezőt bonyolítják le, a negyeddöntőbe kerüléshez a négyfős futamok első két helyén kell végezni. Jászapáti Petra azzal a Csoj Min Dzsonggal is találkozik, aki második lett a vk-sorozatban a legrövidebb távon. Rajta kívül orosz és brit ellenfele lesz. A jó rajtja miatt a rövid távot kedvelő Keszler Andrea a legjobb, egyes pozícióból startolhat, de riválisai között lesz az olasz Arianna Fontana, aki Vancouverben harmadik, Szocsiban második lett 500-on és a holland Suzanne Schulting.

A vb- és Eb-ezüstérmes női váltó is jégre lép az elődöntőben, méghozzá egy brutálisan erős négyesben a dél-koreaiak, a kanadaiak és az oroszok mellett. A futam összetétele mindenképpen váratlan, mivel a vk-sorozat első, harmadik és negyedik helyezettje jutott ellenfélnek a megszokott első, negyedik és ötödik helyett, azaz Hollandia helyett került Kanada a futamba. A négy csapatból kettő jut a fináléba.

Az első napon az első érmeket a női sífutók szerezhetik meg, mégpedig a 7,5+7,5 kilométeres tömegrajtos versenyben. Az első aranyért várhatóan a svéd Charlotte Kalla lesz harcban a norvégokkal, köztük minden idők legeredményesebb női téli olimpikonjával, Marit Björgennel, aki hetedik aranyérmére hajt Phjongcshangban.

Szintén kiemelkedő érdeklődés övezheti a női sílövők 7,5 kilométeres sprintversenyét, ugyanis a szakági vk-ban éllovas szlovák Anastasiya Kuzmina sorozatban harmadszor nyerheti meg a számot, a kétszeri címvédés pedig még egyetlen biatlonosnak sem sikerült egyetlen számban sem. A síugrók normálsáncos versenye rendre szoros küzdelmet hoz a kis különbségek miatt, így akár meglepetés győztest is avathatnak, de a legnagyobb favorit a világkupában éllovas, Négysáncverseny-győztes, egyúttal címvédő lengyel Kamil Stoch. Az első napon öt számban hirdetnek győztest. (MTI)

Lájkoljon minket a Facebook-on is!