Előző
Következő
új cikk

Belföld

Hódmezővásárhelyen indult a Tiborcz-üzlet

Népszava|2018. febr 9. 15:18
[A+ A-]

Már Tiborcz István első közvilágítási tenderén is számos szabálytalanság történt a 24.hu által megszerzett OLAF-jelentés szerint.

Lázár János városából, Hódmezővásárhelyről indult el Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios tendergyőzelmeinek története. A 2010-es hódmezővásárhelyi „siker” azért volt nagy jelentőségű az Elios – pontosabban az akkor még ES Holding-nak nevezett cég – számára, mert ott szerezhetett akkora megrendelésállományt, amit később referenciaként fel tudott mutatni a többi, magyarországi közvilágítási tenderen.

Mint arról már írtunk, a 24.hu megszerezte a kormány által titkolt, az Elios gyanús ügyeit feltáró Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálati jelentését, amely megerősítette a korábbi híreket: súlyos eljárási szabálytalanságok és összeférhetetlenségek jellemezhették Orbán vejének uniós finanszírozású tendereit.

A hódmezővásárhelyi, 940 millió forintos közvilágítási megrendelés sem volt hibátlan a hírportál által ismertetett OLAF-jelentés szerint: a pályázatokat kiíró, az akkor még Lázár János vezette város szabálytalanságok és összeférhetetlenségek egész sorát követte el. Az egyik korábbi vesztes versenytárs lett az ES Holding egyik beszállítója, ami egyértelműen tiltott gyakorlat: a versenyzők közötti összejátszás elkerülése miatt ugyanis szigorúan tilos, hogy a tendergyőztes a korábbi versenytársait alvállalkozóként bevonja az üzletbe.

A 24.hu írása szerint az OLAF kifogásolta azt is: a magyar közbeszerzési szabályok tiltják, hogy egy cég 10 százalékot meghaladó mértékben alvállalkozó legyen, ehhez képest a megrendelés túlnyomó részét valójában a bevont alvállalkozó végezte el. Az OLAF jelentéséből kiderül az is, hogy Hódmezővásárhelyen a közvilágítási tender kiírásánál és lebonyolításánál bábáskodó tanácsadó cég egyszerre dolgozott a kiíró önkormányzatnak és a kivitelező ES Holding-nak. De
árulkodó már az is: az ES Holding úgy nyerte el a vaskos megbízást 2010-ben, hogy 2008-ban nem volt bevétele, és még 2009-ben sem érte el a forgalma a 10 millió forintot.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!