Előző
Következő
új cikk

Belföld

Karácsony miniszterelnök-jelöltségéről is csak a kampánynyitón mondják ki a végső szót

Népszava|2018. febr 9. 21:22
[A+ A-]

Fotó: Tóth Gergő

Az MSZP és a Párbeszéd közös listájáról továbbá a két párt miniszterelnök-jelöltjéről gyors döntés született, más kérdésekben azonban voltak viták.

A szocialisták választmányának elsöprő többsége támogatta pénteki délutáni ülésén azt, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös listát állítson, valamint hogy a két párt közös miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke legyen – értesült a Népszava az ülésről, amely még a késő esti órákban is  tartott. Megállapodtak abban is, hogy támogatják a listán lévő helyek felosztását is, ennek értelmében a Párbeszédből a listavezető Karácsony Gergely mellett, a 11. helyen szereplő Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője szerepelne biztosan befutó helyen. A Párbeszédé lenne még továbbá a 19., a 33., a 44., az 55., a 66., a 77., a 88., a 99. és a 110. hely is. A megállapodás szerint a Párbeszéd négy egyéni körzetben állíthat jelöltet: Szabó Tímea indulna Óbudán, Dede Tamás Hajdúszoboszlón, de övék a jelölés joga Bicskén és az V. kerületben is.

Karácsony Gergely az ülésen felszólalva azt mondta, hogy „ez a szövetség több mint egy politikai termék, több mint két párt érdekszövetsége, sokkal inkább egy, a magyar politikában kialakult törésvonalakat újragondoló politika”. Álláspontja szerint az ellenzéki oldalon leginkább a hit hiányzik, a baloldali gondolat pedig akkor válhat erővé, ha jelöltek hitet is tudnak mellé adni.

Az MSZP választmányi ülésén öt perc felszólalási lehetőséget kapott a Liberális Párt két képviselője Bősz Anett és Sermer Ádám is. Fodor Gábor pártja ugyanakkor nehéz döntés előtt áll, hiszen nem az elnöknek, hanem Bősz Anettnek kínáltak a szocialisták befutó helyet, a 15.-et.

– Megkaptuk a lehetőséget, hogy felszólaljunk a választmány előtt. Ez már önmagában előremutató, pozitív hozzáállás volt az MSZP-től és úgy tűnik nem is volt eredménytelen – mondta a Népszavának Sermer Ádám. A Magyar Liberális Párt elnökhelyettese szerint ugyanis az eddigiekhez képest új irányú ajánlatcsomag került elő, amely a Magyar Liberális Pártot bevonná az MSZP és a Párbeszéd szövetségébe.

A jelöltek személyéről és sorrendjéről az MSZP szombati országos kampánynyitó kongresszusán mondják ki a végső szót, ám itt pusztán arról szavazhatnak majd, hogy elfogadják-e a választmány által meghatározott listát vagy sem. Ennek megfelelően ha a tagok módosítanának rajta, már nem lesz rá lehetőségük. A 11 órától kezdődő és várhatóan 14 óráig tartó párteseményen a lista mellett újra szavaznak majd Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről is. A kongresszuson felszólal majd Sergei Stanishev, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, valamint mások mellett Hiller István országgyűlési képviselő, Andor László volt uniós biztos, Karácsony Gergely tanácsadó testületének tagja, Mellár Tamás közgazdászprofesszor, valamint Magyar György ügyvéd, az MSZP és a DK által támogatott siófoki jelölt. Az esemény az előzetes tervek szerint Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula és Karácsony Gergely beszédeivel zárul.

Lőrincz Tamás, Zoltai Ákos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!