Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Szuverén döntés

Népszava|2018. febr 13. 06:11
[A+ A-]

Hamarosan dönteni kell. El kell végre határozni – nem a politikai vezetésnek, mert az ő véleményüket ismerjük, hanem az embereknek, hiszen az ő pénzükről van szó –, hogy mi a fontosabb. Megér-e nekünk az ún. nemzeti szuverenitás egyik apró szeletkéje (hogy nálunk a közpénzekből markolászva szabadon tollasodhatnak a miniszterelnök által arra érdemesnek nyilvánított kevesek) annyit, hogy cserébe kockára tegyük az ország felzárkózásának esélyét - vagy mégis inkább valódi európai állam szeretnénk lenni, maradéktalanul élvezve az előnyöket, többek között az uniós támogatásokat is.

Hogy a Tiborcz-ügy címlapra került a vezető nyugati lapokban, az csak a tünet, nem maga a kór, de azért higgyük el: a Lajtán túlról nézve elég ijesztő. Képzeljük el, hogy egy nettó befizető tagállam adózó állampolgárai vagyunk: nekünk mennyire esne jól, ha azt látnánk, hogy a tőlünk elvont pénzből néhány országgal keletebbre mesés magánvagyonok keletkeznek néhány év alatt? Jó szívvel néznénk-e olyan csodálatos meggazdagodásokat odaát, melyeknek a kizárólagos forrása az általunk fizetett adó? Örülnénk-e neki, hogy az egyetlen teljesítmény, amit ezekért az euróban mérve is százmilliós adományokért ott a keleti végeken nyújtani kell, a rokoni, szomszédi, kötélbaráti viszony a mi pénzünkből kisegített ország miniszterelnökével?

Ne legyenek kétségeink: az akkurátusan adóztatott német/svéd/holland polgárt egyáltalán nem érdekli, hogy cserébe mekkora profitot termelhetnek nálunk a német/svéd/holland cégek. A profit a kapitalizmus lényegéhez tartozik, szükséges rossz - vagy jó (és már elnézést, de a CBA meg a COOP igazán minden segítséget megkapott, hogy hazai pályán győzze le az Aldit meg a Lidlt), megszokták. Ami idegen a versenyhez szokott gondolkodástól, az az évtizedeken át tartó segélyezés, különösen olyan kontextusban, ha a segélyezett sokkal kevesebb eredményt tud fölmutatni azokon a területeken, ahová az adományokat eredetileg szánták, mint mondjuk a politikaközeli személyes vagyonosodások frontján.

Hogy az európai korrupcióellenes ügyészség immár nemcsak ábránd, hanem lassan működésre kész intézménnyé válik, abban – akár tetszik ez a magyar „nemzeti oldalnak”, akár nem – kulcsszerepe van az Orbán Viktor házi stadionjáról, kisvasútjáról, Mészáros Lőrinc Zuckerbergét lepipáló jószerencséjéről, meg legújabban Tiborcz István tizenmilliárdos stiklijéről a nyugati sajtót körbejáró híreknek. Merthogy az itthoni tüntetések egyik szlogenje, a „bűnözőknek nem adózunk” az európai polgár számára is rokonszenves. És abból, hogy Magyarország kimaradt az antikorrupciós együttműködésből, nemcsak az következik, hogy a Tiborcz-féléket egyelőre nem vezetik el vezetőszáron marcona európai nyomozók (ha már a magyar kollégáikat olyan látványosan nem érdekli a sztori), hanem az is, hogy rövid időn belül, már a következő finanszírozási ciklusban a sor végére fogunk kerülni a pénzosztásnál. Lesz saját, magyar tulajdonos osztályunk (olyan, amilyen), de páriák leszünk abban a közösségben, ahová tíz magyar közül hét tartozni szeretne. Ezt kockáztatjuk most, nem a szuverenitást.

Hargitai Miklós