Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Abortuszt akart - Szexuális erőszakot jelentett be

nepszava.hu|2018. febr 13. 12:02
[A+ A-]

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki, hogy az abortusztörvényt kijátssza, valótlanul állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. Magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség is vádat emelt az ügyben.

A 23 éves nő 2015 októberében tudta meg, hogy 13 hetes terhes, azonban a barátjával nem akarták a magzatot megtartani, tájékoztat Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője közleményben. A nő a rendőrségen ezért bejelentette, hogy szexuális erőszak áldozata lett, aminek során teherbe esett, így a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján – mivel úgy tudták, hogy a terhesség bűncselekmény következménye – megszakították a terhességét egy budapesti kórházban.

Állítása szerint a barátja vette rá arra, hogy tegyen feljelentést. Ennek lényege az volt, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy alkoholos italra, amelytől rosszul lett, azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A feljelentést követően a nő többször tanúvallomást is tett, majd végül 2016 áprilisában, egy kihallgatása alkalmával tárta fel a valóságot, miszerint a barátjától esett teherbe, és nem erőszakolták meg.

Az ügyben magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, míg hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nő, illetve – utóbbi miatt – annak barátja ellen is.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!