Előző
Következő
új cikk

Sport

Kevesebb játékpercet Messinek!

Népszava|2018. febr 14. 05:54
[A+ A-]

Fotó: AFP/Joan Valls

Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnöke, Claudio Tapia megpróbálja elérni, hogy a nyári, oroszországi világbajnokságra készülő Argentína csapatkapitánya, Lionel Messi kevesebbet játsszon klubjában, a spanyol élvonalban listavezető, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében és a spanyol kupa fináléjában is érdekelt FC Barcelonában.

Tapia – aki elmondása szerint erről már beszélt magával az érintettel, az ötszörös aranylabdás labdarúgóval is – nem titkoltan a dél-amerikai csapat érdekeit helyezné előtérbe, az elöljáró ugyanis azt szeretné, ha a katalán futballklub idénybeli 39 tétmérkőzéséből 33-at kezdőként lejátszó Messi a lehető legjobb állapotában szerepelhetne Oroszországban.

„Remélem, minden játékos olyan formában érkezik, mint amilyenben most futballozik. Sergio Agüero például elképesztően teljesít most, míg Messi játéka mindig a legjobbak között van” – mondta el az AFA első embere, majd hozzátette: a tervek szerint az argentin nemzeti tizenegy júniusban a katalán válogatottal játszik majd barátságos mérkőzést a vb felkészülés részeként, így Messi akár a klubtársai ellen is szerepelhet majd.

Argentína Izland, Horvátország és Nigéria társaságában szerepel a vb D csoportjában.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!