Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Szavakból szőtt mágia

Népszava|2018. febr 14. 05:45
[A+ A-]

Fotó: Pazonyi Dóra

Misztikus gondolkodásra biztat Áfra János költő legújabb, Rítus című kötete. A szerző a vallások lényegét, a személyes istenélményt keresi.

Kosztolányi egy 1933-ban, a Pesti Hírlapban megjelent esszéjében a költőket az alkimistákhoz, a középkor aranycsinálóihoz hasonlítja. Áfra Jánost hasonló meggyőződés vezérelhette, amikor elkezdte írni misztikus hangulatú verseit, melyek nemrég jelentek meg Rítus című kötetében. A harminc éves debreceni költő szerint a versek is őriznek valamit a régmúlt mágikus szövegeiből, segíthetnek az olvasót közelebb kerülni egy elemibb valóságszemlélethez. Áfra szerint a ma embere mindig próbál a világ történéseire racionális magyarázatot találni, miközben a tudományos tények is csak egymást váltó hipotézisek és paradigmák sorát jelentik. – Az ősi, misztikus hagyományok tanulságait sem kellene lesajnálni – mondja Áfra. – Az alkimisták például a kémia úttörői voltak, bár mai szemmel nevetségesnek tűnhetnek kísérleteik.

Áfrát már gyerekkora óta érdekelte a misztikum. Mivel kisgyerekként elvesztette édesapját, édesanyja pedig az agyvérzése után nem tudta tovább támogatni, már tizenhárom évesen önellátóvá vált, miközben kereste a fogódzókat a világban. Bár római katolikus neveltetést kapott, Áfra a kapaszkodókat több hitrendszerben találta meg. Őt azonban nem a dogmák, a lefektetett szabályok érdekelték, hanem a vallások közös lényegét kereste, egyfajta személyes istenélményt. Spirituális nyitottságát később is megőrizte, amikor az irodalom felé fordult, de csak az utóbbi években jutott el odáig, hogy misztikus témájú verseket kezdjen el írni. Áfra számára mindez nemcsak egy nyelvi kísérlet volt, hanem gyakorlat is. Legújabb verseinek egy része automatikus írással született, vagyis a szerző azt írta le reflektálatlanul, ami éppen a tudatába került, és csak az írás befejeztével szerkesztette meg a szöveget, így kerülve kapcsolatba saját tudatalattijával.

– Az archaikus gondolkodást sem szabad félvállról venni – mondja Áfra, aki tinédzserként és az alkotás során ismét többféle ókori, középkori mágikus szöveget is kézbe vett. Nem ragaszkodott viszont egy konkrét vallás, hitrendszer, kultúrkör megidézéséhez, hanem a különféle hitvilágok közös pontjai, a természethez való viszony foglalkoztatták. Épp ezért fordult az ősi rítusokhoz, melyek magukba foglalják azt a tudást, amit az ember a látható, fizikai világról tudott, amit a természetről és a természetfeletti birodalmáról feltételezett. Áfra versei azonban stílusukban, tartalmukban is különböznek egymástól, hol látomásosak, hol pedig egy konkrét cél elérést szolgáló rituális szertartáshoz adnak utasításrendszert. – A könyv írását úgy fogtam fel, mintha egy középkori kódexet szerkesztenék, melyben különböző mágikus hagyományok találkoznak, hiszen régen a szövegeket másolták, fordították, s közben ezek a leírások, utasításrendszerek persze változtak is – vallja Áfra.

Korábbi, Két akarat című kötetének lírai személyességétől eltávolodva a Rítusban Áfra János személytelenebb hangot üt meg, de míg előző könyvében az emberi kapcsolatok megoldatlan viszonyairól ír, addig az új versekben megoldási javaslattal él rítusok formájában. Az olvasó számára meglepő lehet, hogy egyes oldalakon Áfra konkrét instrukciókkal ír le egy-egy szeánszot, mely egyszerre idézi fel régmúlt századok szövegeit, és kelt újszerű hatást a kortárs lírához képest. A vezetőben például így fogalmaz: „A tejes vízben főtt / rizsgombócot hem- / pergesd meg lassan / az égető hamujában, / közben mormold el / a segítők mondatát”, míg a Patkányirtás címűben a következőt írja: „Akármilyen hideg legyen, / háromszor körül kell futnod / alvó kerted és hűlő házad, / minden ablakon bekiabálva”. A tételesen felsorolt utasítások azonban nem pusztán Áfra fantáziáját példázzák, de egyben metaforikusan az emberi lélek megtisztulására is utalnak. Mintha a költő verseivel mintegy megszabadítaná, egy új létbe vezetné olvasóit – akár a sámánok a szertartások során a beavatottakat.

A versek írása során Áfra egyre inkább felfigyelt arra, hogy a költészet és a misztikus tapasztalat – ahogy arra Kosztolányi is rávilágított – kapcsolatba hozható egymással. Mindez történetileg is igazolható, hiszen a magyar nyelv korai mágikus szövegei, ráolvasásai tekinthetőek költészetünk legkorábbi formáinak. – A líra ugyanakkor feltárja a nyelv sokrétűségét, s a közlés korlátaira is rámutat – mondja Áfra. És bár az egyes szavak értelme részben rögzíthető, egy szöveg nem mindenki számára mondja ugyanazt. A költészet viszont olyan élményben részesíthet, amely lehetővé teszi az együttérzést, az érzések közösségét. Így lesz a versből rituálé.

Névjegy
Költő, műkritikus. 1987-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. Első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma, második 2015-ben Két akarat címen.

P. Szabó Dénes írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!