Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Kalandpark - Gyakorló

Népszava|2018. febr 19. 06:06
[A+ A-]

A budapesti Radnóti gimnázium a hatvanas években úgynevezett gyakorló középiskola volt. Ez azt jelentette, hogy időről-időre megjelentek nálunk az egyetemek végzős hallgatói, és a vezető tanár felügyelete mellett ők tartották meg az órákat. Szerettük őket, mert izgultak, fiatalok voltak, és szerettek bennünket. És mind mások voltak. Ügyesek, ügyetlenek, humorosak, szárazak, félénkek, magabiztosak, ál-magabiztosak, betanulták a keresztnevünket, de összecserélték őket, szóval volt valami varázsa ezeknek az óráknak.

Akkoriban nekem már az írás volt a szenvedélyem, még órák alatt is sorozatban gyártottam novellákat és színdarabokat. Ez szórakoztatott. Zsuzsa néni, az osztályfőnököm egy szünetben félrehívott a folyosón.

- Gyuri, látom, téged nem érdekel a kémia.

- Hát nem – vallottam be szomorkásan.

- És a biológia? – ezt a két tárgyat tanította.

- Az sem – feleltem őszintén. Úgyis tudta, és ő olyan tanár volt, akinek nem kellett hazudni.

- Lenne egy ajánlatom – mondta. – Te csak írjál, megkapod mindkét tárgyból a hármast év végén, és nem foglak feleltetni.

- Tökéletes – nagyon boldog voltam. Anyám kevésbé, de azt már megszoktam.

Néhány héttel később jött Fanni, az egyik tanárjelölt. Szép lány volt, mindenkihez kedves, jókedvű, közvetlen, szeretett sétálni a padok között, mi pedig, fiúk, beszívtuk az illatát, és igyekeztünk szemkontaktust építeni vele. Végülis tizenhét évesek voltunk, rajtunk volt a kapunyitási pánik. Fanni néha vissza is nézett rám, mintha kereste volna a tekintetemet, én pedig elhitettem magammal, hogy tetszem neki. Talán mégis tanulnom kellene kémiát? Az egyik órán egyszer csak meghallottam a nevemet.

- Odze, gyere ki felelni – mondta Fanni. Zsuzsa nénire néztem, aki azonban a jegyzeteibe merült.

- Nem készültem – mondtam a pad mellett felállva.

- Tudod, ez mit jelent? – kérdezte Fanni. Akkor komoly volt. Bólintottam és leültem. A szünetben megkerestem Zsuzsa nénit.

- Nem erről volt szó – mondtam neki csalódottan.

- Látta, hogy nincsenek jegyeid – magyarázta Zsuzsa néni. – Majd beszélek vele.

Egy héttel később újabb kémiaóra Fannival.

- Odze, most javíthatsz – szólított fel. Zsuzsa néni elfelejtett beszélni vele? Az egyezségünk felborulni látszott.

- Nem tudok javítani – mondtam szégyenkezve. Fanni akkor kérte, hogy tanítás után várjam meg a szertárban. Leültünk a kémcsövek között egy kis asztalhoz. Uramisten, majdnem összeér a térdünk, gondoltam.

-Látom, gondjaid vannak a kémiával - mondta. - Ha gondolod, én szívesen foglalkozom veled. Itt lakom a közelben, hetente háromszor jöhetnél. Mit szólsz hozzá?

- Hát jó – feleltem látszólag vonakodva, közben pedig más remények éltettek. – Rendben.

Az osztályban elmeséltem a fiúknak, miről beszélgettünk.

- Ez jellemző rád – veregette meg a vállamat Gerevich, a legjobb barátom. – Hogyan lehet a legrosszabb helyzetből a legjobbat kihozni. Ezt kellene tanítani.

Odze György