Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Hosszú oldal - Normális pasi

Népszava|2018. febr 20. 06:02
[A+ A-]

Mert a pszichológusom is megmondta: azért nem tudok normálisan kötődni a férfiakhoz, mert apám orrba-szájba csalta anyámat – magyarázza teljes hangerővel a nő az átellenben álló asztalnál.

Hétköznap kora este van, alig néhányan ülünk az egyébként is aprócska, gyertyafényes bisztróban. Aki idejön, s nem valami nagy és ridegen trendi étterembe, ahol reprezentálni szokás, meghittségre vágyik. Nyugalomra. A többi vendég kínosan igyekszik nem figyelni a nőre, akinek a diszkrét zene mellett tökéletesen hallani minden egyes szavát. Ám ő így folytatja:

- Családállításon is kihozták, hogy van még dolgom ezzel bőven. Mármint, hogy az a rohadék apám félrekefélt, értitek.

A barátnők ketten vannak, egyszerre bólogatnak, mintha évek óta ezt gyakorolnák. Jólöltözöttek: tűsarkú, ékszerek, elegáns blézer, hibátlan manikűr. Az imént, amikor a mosdóba mentem, megcsapott a finom parfümillat, ami körbelengte az asztalukat. Drága vörösbort isznak, a beszélőnek pirospozsgás az arca. Nehéz eldönteni, hogy az italtól vagy a mondandótól, de az utóbbira tippelnék, mivel a nő ugyanazon a hangerőn folytatja:

- Az abortuszaim is mind emiatt voltak.

Színtelen, közönyös hangon mondja ezt, mintha csak néhány pattanásról beszélne az arcán, amit ki kellett nyomni, s aztán lealapozni a helyüket. A két barátnő vehemensen helyesel, nekem pedig megbicsaklik a kés a kezemben, rövid, de annál fájdalmasabb, sikító hangot hallatva a fehér porcelánon. Megborzongok. Az agyamon – noha már a megfoganása pillanatában igyekszem abortálni – átfut a profán gondolat: milyen jó, hogy a kacsamellet a rosénál egy leheletnyit jobban átsütve kértem. Innom kell egy kis vizet. A szomszéd asztalnál valaki ijedtében – dühében? – lecsapja a poharát. A trió azonban nem kapcsol: marad a téma, marad a hangerő.

A következő néhány percben valami rejtélyes energiamezős ügyről folyik a szó, amit nem teljesen értek. Nem azért, mert nem hallom rendesen, hanem mert kissé zavaros. Rézpálcával mérték be, azonnal mutatta, hogy valami gáz van. A lényeg mindenesetre az, hogy a rezgések, azok a kurva rezgések nincsenek rendben. Minden ebből indul ki. Meg a félrekefélős apából. A szomszéd asztalnál a számlát kérik.

Megtudjuk, hogy a nő a pszichológusa szerint sohasem fog tudni úgy tekinteni a majdani gyerekére, mintha az lenne az első, hiszen a tudatalattija pontosan tudja, hogy volt már – azaz majdnem lett – előtte több is. Ezzel is van még munkája bőven, rázza a fejét, mintha csak a heti teendőket vennék végig egy értekezleten. De azért nagyon jól haladsz, mondja az egyik barátnő, mire bámulatos összehangoltsággal kortyolnak bele mindhárman a borukba. Így van. Nagyon jól. A jövő héten megy nőgyógyászhoz, az majd megmondja, most akkor végül is kell-e valamit csinálni azzal a cisztával a jobb petefészkében, vagy attól még ugyanúgy teherbe lehet esni. De hát ez a kisebbik baj, a gyerek. Mert ugye előtte egy normális pasi kellene. Csak abból meg olyan kevés van.

A két barátnő lelkesen bólogat.

Csepelyi Adrienn