Előző
Következő
új cikk

Belföld

Folytatódhat a vizsgálat Kósáék cégénél

Népszava|2018. febr 22. 05:08
[A+ A-]

Népszava fotó

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Debreceni Járási Ügyészség a Kósa Lajos tárca nélküli miniszter feleségéhez feltűnően olcsón került tanácsadó cég, a Tócó-Pece Kft. ügyében. Mint arról már írtunk, a múlt héten a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította, hogy korrupciógyanú miatt nyomozzon az ügyben. Ugyanakkor Hadházy Ákos (LMP) költségvetési csalás gyanújával is feljelentést tett, ezt viszont a KNYF nem tudta lezárni, hanem áttette a debreceni ügyészséghez.

Ahogy arról már beszámoltunk, Kósa Lajos felesége tavaly tavasszal mindössze 6 millió forinttért vette meg a korábban még 139 milliós eszközállománnyal rendelkező Tócó-Pece Kft.-t. A miniszter azóta többször is azt nyilatkozta, hogy azért volt ilyen alacsony a vételár, mivel a cég időközben eladósodott, erről azonban semmiféle bizonyítékot nem mutatott be. Ami különös csavar a történetbe, hogy az üzleti tanácsadó céget Fiák István hozta létre és tőkésítette fel, majd adta el hatmillió forintért Kósa feleségének. Bár Fiák ismert piaci lobbista, a diákszövetkezetek egyik fő érdekkijárója, Kósa Lajos pedig rendszeresen nyújtott be a szektort szabályozó jogszabálytervezeteket. Nem sokkal a Tócó-Pece értékesítése után adta be a parlamentnek a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló jogszabályt, ami óriási üzleti lehetőséget jelent a Fiák által is képviselt cégeknek. Azonban a Polt Péter vezette ügyészség ebben az ügyben is úgy látta, hogy a furcsa cégeladás és a politikus jogalkotói tevékenysége között nem lehet korrupciós összefüggés.

Hadházy Ákos ellenben arra figyelmeztetett: nem zárható ki az sem, hogy adócsalás történt. Azaz valójában piaci áron kelt el a cég, csak az adásvételi szerződésbe került be alacsony ár, így ugyanis a vevőnek a valós és a fiktív ár különbözetéből adódó jövedelme után nem kellett személyi jövedelemadót fizetnie. Kósa Lajos a héten hiányzott a Parlamentből: Kövér László házelnök szerint „halaszthatatlan közfeladatot látott el”. A Magyar Távirati Iroda (MTI) által közölt fotó szerint Kósa korcsolyaszövetségi elnökként Phjongcshangban volt a téli olimpián, a jobbján Fiák Istvánnal, aki a miniszter mellett a korcsolyaszövetség elnökségi tagja.

Batka Zoltán

Lájkoljon minket a Facebook-on is!