Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Bihari Tamás: Pohár mélyén cigifüst

Népszava|2018. febr 24. 08:20
[A+ A-]

- Hagyd a sulit a francba, délelőtti házibuli lesz – szólt Pici barátom egy tavaszi reggelen 1970-ben. Azonnal éreztem, hogy "de nehéz az iskolatáska", jobb tehát megszabadulni tőle. Akkor éppen ideiglenesen az előkelő budai gimnáziumban, a Kaffkában tartózkodtam. Az osztályba a késő Ratkó-korszak termése járt. Voltunk vagy 42-43-an, így havonta egyszer-kétszer kellett csak felelni.

Erős túlzás lenne visszafelé mutogatva túlterheltségre hivatkozni, mert pénteken ugyan hét óránk volt, kedden viszont csak kettő. Ezért a keddet én jobbára afféle tanulmányi napnak tekintettem, mert Picivel szociológiai mélyinterjúkkal próbálkoztunk a korosztályunkba tartozó lányok körében. Vagy a Szabad Európán Cseke László Teenager Partyját hallgattuk. Nagy lelki küzdelmet tehát nem okozott a lógás, hiszen magam is vallottam, a gimi nem kocsma, hogy az ember minden nap oda járjon.

Ideje volt megterveznünk, mit vigyünk a buliba. Éva vermut, bölényfüves vodka, kevert, császárkörte, fekete címkés cseresznye, de főleg zöldszilváni ugyanis szóba sem jöhetett. Belvárosi csávók voltunk, a Párizsi udvar cipőkoptató csoszogós járású kiválasztottjaiként - a Hungária együttes hallhatatlan sorával „hajuk középen, választva szépen” - ócska löttyöt nem vihettünk. Ebben a körben vörösboros kóla dukált.

A busz számunkra ismeretlen vad vidékeken vitt keresztül, ahol már családi házas övezetek váltották egymást. Mi, a közepesen nagy generáció tagjai GPS nélkül is megtaláltuk a célpontot. Kicsit ugyan késtünk, de még 11 óra tájt is egy viszonylag józan házigazda botorkált ki a kertkapuhoz és engedett be minket. A házban már tetőfokára hágott a hangulat, a szobákban koedukált biológiaórát tartottak a korai érkezők. Az úri közönség cigizett és kulturált italozással ünnepelte a munka rabságából történt átmeneti szabadulását. A kellemes nap végén egy asztal alatt, diszkrét abrosszal lefüggönyözött kis tuszkulánumban pihenhettem ki a fáradalmakat.

ÓCSKA LÖTTYÖT NEM ITTAK - A belvárosi fiúknál némely ital szóba sem jöhetett, vörösboros kóla dukált FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE

ÓCSKA LÖTTYÖT NEM ITTAK - A belvárosi fiúknál némely ital szóba sem jöhetett, vörösboros kóla dukált FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE

Persze ilyen nagy utakra ritkán vállalkoztunk egy házibuli kedvéért, mert akadt belőle a belső kerületekben is. Az illető társadalmi beágyazottságát az jelezte, hogy sok bulira hívták-e meg. Fontos volt, hogy hány csaj lesz ott, mikor jönnek meg a szülők és mennyire toleránsak. Voltak protokolláris házibulik is, mint a születésnap, vagy a szilveszter. Ezekre jól fel lehetett készülni, csajokat hívni, Marlborót, szürke műanyagdobozos Philip Morrist, Stuyvesantot, Pall Mallt beszerezni. Köztudott volt, hogy a legbiztosabb - mai szóval – partidrog, ha a meghódítandó lány italos poharának aljába cigifüstöt fúj az ember és arra löttyinti rá a vörösboros kólát. Sajnos, ennek a hatásmechanizmusát nem tudtam kellő empirikus elfogulatlansággal és kontrollcsoportos vizsgálatokkal igazolni vagy cáfolni, mert így is, úgy is sikerült a hódítás, de a vége mindig fejfájós macskajaj lett másnap reggel.

Persze kockázattal is járt a házibuli és nem feltétlenül csak a szomszédok vagy a ránk hívott rendőrök miatt. A bulizó ifjúság is rejtett magában bizonyos veszélyeket. Egyszer például éppen nálunk volt üres a lakás, s hogy a teret értelmesen kitöltsem, házibulit szerveztem. Sajna, az egyik kolléga gyomra fellázadt a szocialista szeszipar kotyvalékai ellen, s az alkoholtartalmú italok kéz a kézben távoztak a srácból, hogy e képzavarral éljek. Én házigazdához méltóan buzgón nekiláttam a WC rendbetételének, amikor egy jól nevelt hang annyit böffentett a vállam fölött, hogy „Bocs!” és már éreztem is, ahogy a vállamon átrepülve a fajanszban végzi egy újabb vendég aznapi italfogyasztása. Ennél azért voltak rosszabb dolgok is, mint mondjuk nyolc órát dolgozni egy gyárban, vagy irodában.

Előfordult az is, hogy egy későbbi nagyszerű lapszerkesztő, akkor még üzemi lapos újságíró, két házibuli közt leszakadt tőlünk, ami nem csoda: az alkoholszondák felmondták volna a szolgálatot, ha bármelyikünk beléjük lehel. Hajnalban azután hangos csöngetés verte fel a kérót a Kacsóh Pongrácz úti lakótelepi lakásban. A házigazda kibotorkált, kinyitotta az ajtót, és csak annyit kérdezett viharvert cimboránktól: „Te most jössz, vagy mész?”. Z. később elmesélte, valahogy a Keletihez keveredett, de azt hitte Győrben van. Ám hiába kérdezgette a kései járókelőktől, hogy hol a szálloda, azok a hotel nevére voltak kíváncsiak, de hiába. Végül egy „jótét lélek” megszabadította a ballonkabátjától.

Olykor a körülmények és az alkohollal vívott vesztes csata következményei tréfáltak meg bennünket. Ilyen volt, amikor Gyuri bátyámmal egy kellemes házibuli után a buszmegállót még eltaláltuk, így jókor kászálódtunk le a buszról, de gondunk akadt a házgyári épületek monotóniájával és az áramkimaradással. A kelenföldi lakótelepen, öt, egyforma szürke ház közül a középsőben, a hetedik emeleten laktunk. Csakhogy a házak és a környék sötétbe borult, s ehhez még sem Tiborcz sem az Elios nem kellett. Egyszerű áramkimaradás volt. Természetesen a lift sem működött, s gyalog vonszoltuk fel magunkat a hetedikre. Csakhogy a kulccsal és a zárral történt valami, mert sehogy sem tudtuk kinyitni az ajtót. Akkor gyanút fogva egy öngyújtó fényénél megnéztük a névtáblát és kiderült, egy vadidegen otthonába készültünk betörni. Valahogy épségben lebotorkáltunk a földszintre, s a kapun kilépve már lihegve röhögtünk, mert kiderült, egy házzal elszámoltuk magunkat.

Ma már nem csavarom fel a szőnyeget a rokihoz, vagy lassúzáshoz. Legföljebb takarításhoz.

Bihari Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!