Előző
Következő
új cikk

Külföld

„Ha tovább maradok, idegösszeomlást kapok" - Két év a koreai pokolban

Népszava|2018. febr 28. 05:31
[A+ A-]

Fotó: AFP/Tim Exton

A dél-koreai-amerikai Kenneth Bae két évig volt fogságban Észak-Koreában. A munkatáborról és Kim Dzsong Un terveiről is mesélt.

- A hivatalos indoklás szerint azért zárták börtönbe 2012-ben, s ítélték 15 év munkatáborra, mert meg akarta dönteni a rendszert. Miért zárták be valójában?

- A politikai alkudozáshoz kellettem, ebben biztos vagyok. Miután bezártak, közölték velem, hogy nem tartanának fogva, ha nem amerikai állampolgár lennék. Azt is hozzátették, hogy teljesen mindegy, hány évet szabnak ki rám a bíróságon, csak az számít, hogy az Egyesült Államok miként reagál. Fel akarták kelteni Washington figyelmét, s ehhez szükségük volt rám. Később közölték: azt akarják, hogy Bill Clinton vagy Jimmy Carter utazzon Phenjanba a kiszabadításomra… Egy színházat akartak, amelyben valamelyik egykori elnök ott áll Kim Dzsong Un mellett. Miután ez nem történt meg, azt követelték, hogy legalább a kabinetből küldjenek valakit. Az Obama-adminisztráció végül az akkori hírszerzési igazgatót, James Clappert küldte értem Phenjanba. Amikor az észak-koreaiak megtudták, hogy ő csupán egy levelet hozott az elnöktől, rendkívül dühösek lettek, és bosszúból csak 30 perccel a visszautazása előtt árulták el, hogy szabadon engednek.

- Mi fut át az ember agyán, amikor megérti, hogy semmit sem tehet, nem bízhat semmiben, a sorsáról tőle függetlenül döntenek?

- Misszionáriusként hívő ember vagyok, tudtam, hogy okkal vagyok ott. Arra persze nem számítottam, hogy 735 napig leszek bezárva. Most, hogy már szabad vagyok, járom a világot, beszédeket tartok és alapítottam egy civil szervezetet, úgy érzem, okkal történt velem mindez. Két év alatt sok mindent láttam, s most sokkal együttérzőbb vagyok az észak-koreaiakkal.

- A munkatábort is megjárta a fogsága idején, napi tíz órát dolgozott a földeken, szenet lapátolt, köveket hordott. Ez önmagában kínzással ér fel. Fizikailag is bántalmazták?

Fotó: AFP/Derek Schiba

Fotó: AFP/Derek Schiba

- Testileg nem kínoztak, de állandóan azzal fenyegettek, hogy levágják a fejemet, lelőnek, akár egy háborús bűnöst. Az ügyész rendszeresen meglátogatott a munkatáborban, és azt mondta: „Senki sem fog emlékezni rád, a kormányod cserben fog hagyni. Meglátod, itt ünnepled majd a 60. születésnapodat is. Itt fogsz elpusztulni.” Akármilyen optimista is az ember, ilyenkor elcsügged. Ez nagyon nehéz volt. Ha tovább maradok, idegösszeomlást kapok.

- A kiszabadulása után hogyan sikerült visszatérni a régi életébe?

- Sokat pihentem, a családommal voltam. Írtam egy könyvet is az élményeimről, ám ezek után sem tudtam kiverni az észak-koreai embereket a fejemből. Láttam, hogyan élnek, láttam a szenvedésüket. Úgyhogy Dél-Koreába költöztem, és alapítottam egy civil szervezetet. Észak-koreai menekülteknek segítünk Dél-Koreába szökni, valamint Kínában született, árván maradt észak-koreai gyerekeknek segítünk.

- Tudna mesélni kicsit a szöktetésről?

- Több mint százezer észak-koreai menekült bujkál (a Phenjannal szövetséges) Kínában, ám ott közel sincsenek biztonságban. A mi hálózatunk abban segít, hogy onnan Dél-Koreába jussanak. Dolgozik velünk egy férfi, aki 20 év alatt több mint négyezer embert mentett meg. Tavaly decemberben 17 személynek segítettünk, és bízom benne, hogy idén legalább 300 embernek fogunk.

- Mi a legnagyobb kihívás, amellyel a Dél-Koreában új életet kezdő menekülteknek szembe kell nézniük?

- Az érkezésük után három hónapot töltenek egy orientációs táborban. Ezután magukra maradnak. Dél-Korea nagyon nemzetközi ország, a nyelvben sok az angol jövevényszó, ez önmagában komoly kihívás. Az észak-koreai menekültek azonban egyáltalán vagy csak minimálisan tanulnak meg angolul az orientáció során. A kapitalista rendszerben való eligazodás szintén nehéz, s mi ebben segítünk: elmagyarázzuk, hogyan kell bankszámlát nyitni, tréningeket tartunk, hogy állást találjanak, s angol nyelvi kurzusokat szervezünk. A legnagyobb kihívás azonban az, hogy az észak-koreaiak továbbra is idegennek érzik magukat Dél-Koreában. Rajtuk van a „szökevény” bélyeg, nehezen találnak munkát, sokan ellenségesen viszonyulnak hozzájuk. Úgyhogy akadnak, akik inkább azt hazudják, kínaiak. Velük is az történik, mint bármely más menekülttel egy új országban: nehezen őrzik meg az identitásukat, nem tudnak büszkének lenni a hazájukra.

- Az olimpiai játékokon egy zászló alatt indult a két Korea. Mennyire tekinthető ez őszinte gesztusnak Phenjan részéről?

- Mivel az észak-koreai rezsimmel szemben hozott szankciók működnek, Phenjan igen kétségbe van esve, s ezért ment bele a közös olimpiai szereplésbe. Észak-koreai forrásoktól tudjuk, hogy a gazdaság szinte teljesen leállt, nagyon nehéz kereskedni. Az emberek egyre többet panaszkodnak, és nem az Egyesült Államokat okolják, hanem a vezetőt. Az elit sem jut már annyi pénzhez, mint korábban, így a vezetők is panaszkodnak. Kim Dzsong Un annyira kétségbe van esve, hogy még a húgát is elküldte Dél-Koreába. Ez azt mutatja, hogy működik a nemzetközi nyomás. Ha ez még 1-2 évig így marad, akkor hamarosan választaniuk kell: feladják és nyitnak vagy harcolnak és szembenéznek a következményekkel.

- Ön mit gondol, mi Kim Dzsong Un végső célja? Az egyik pillanatban még a nukleáris arzenállal fenyegetőzik, a következőben pedig elküldi a húgát az olimpiára…

- Az, hogy a lehető legtovább fenntartsa a rezsimet, és ellenőrzése alatt tartsa a koreai félszigetet. Egyszóval, biztonságban akarja tudni az országát, annak túlélését. Ehhez két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt alá kellene írni egy békemegállapodást az Egyesült Államokkal, másrészt el kellene érni, hogy az USA visszavonja a csapatait a félsziget környékéről. Ami pedig a nukleáris arzenált illeti, amikor Észak-Koreában voltam, az egyik politikus azt mondta nekem: minden országot, amely feladta a nukleáris fegyvereit, végül leigáztak és tönkretettek. Ez történt Líbiával és Irakkal is. Az atomhatalmakat sosem igázta le senki. Szükségük van a nukleáris fegyverekre a túléléshez. Biztos vagyok benne, hogy Észak-Korea békés együttélésre vágyik, ám a nemzetközi közösség világosan a rezsim értésére adta, hogy ilyen arzenállal ez nem valósulhat meg.

- Hogyan befolyásolja ezeket az elképzeléseket, hogy az amerikai elnök finoman szólva kiszámíthatatlan?

- Mivel a Trump-adminisztráció teljesen más, mint bármely korábbi amerikai vezetés, az észak-koreai rezsim igen ideges. Nem tudják, mit kezdjenek Trumppal. Az amerikai elnök nagyon is komolyan gondolja az esetleges katonai beavatkozást, s ezt, úgy vélem, az észak-koreaiak is felismerték. Phenjan ezért különféle taktikával próbálkozik. Látni akarják, hogy ezekre miképp reagál Washington.

- Mielőtt Önt elfogták volna Észak-Koreában, amerikai turistáknak szervezett körutazást. Jelenleg ajánlaná amerikaiaknak vagy európaiaknak, hogy Észak-Koreába látogassanak?

- Amíg el nem fogtak, teljesen biztonságosnak éreztem az ottlétet. Akkoriban másfél év alatt 18 alkalommal jártam az országban, s 300 turistát kalauzoltam. Azóta nagyon megváltozott a helyzet, nőtt a nukleáris fenyegetés, így magam is azt javasoltam az amerikai külügyminisztériumnak, hogy rendeljenek el beutazási tilalmat Észak-Koreába az amerikai állampolgároknak. Miután Otto Warmbier, egy fogvatartott amerikai diák kómában tért haza az Egyesült Államokba, majd pedig életét vesztette, rájöttem, hogy ha ezt képesek megtenni egy fiatalemberrel, aki turistaként van az országban, akkor bárkivel előfordulhat. Az európaiaknak szintén nem ajánlanám… Korábban elsősorban amerikai állampolgárokat fogtak el, de mostanság már vannak ausztrálok, kanadaiak is. Ezzel az erővel akár egy európait is börtönbe zárhatnak. Jelenleg nagyon kockázatos út ez mindenkinek. Talán 2 év múlva más lesz.

Névjegy
Kenneth Bae aktivista. 1968-ban született Dél-Koreában. A szüleivel 18 éves korában költözött az Egyesült Államokba, később megszerezte az állampolgárságot. Az elfogása előtt turistáknak szervezett utakat Észak-Koreába. Szabadon engedése óta aktivistaként segít az észak-koreai menekülteknek és árváknak.

* Az interjú a múlt héten tartott genfi emberi jogi csúcson készült.

Körösi Ivett

Lájkoljon minket a Facebook-on is!