Előző
Következő
új cikk

Sport

Távolabb a BL-csoportkörtől

Népszava|2018. febr 28. 05:52
[A+ A-]

Az elmúlt években rendszerint már a nyáron kiesett az összes magyar csapat a nemzetközin kupákból Fotó: Molnár Ádám

Az eddigi három helyett négy selejtezőkört kell sikeresen teljesítenie a magyar bajnoknak ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Megváltoztatta a Bajnokok Ligája kvalifikációs rendszerét az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), a módosítás megnehezíti a kiscsapatok, így a magyar bajnok helyzetét is. Michel Platini, korábbi UEFA-elnök - akit korrupciós ügyei miatt leváltottak - úgy szerezte meg az elnöki pozíciót, hogy a kiscsapatoknak könnyítést ígért a BL-ben. Végre is hajtotta a reformokat, ennek köszönhetően jutott be például a Debrecen 2009-ben a főtáblára. Az úgynevezett bajnokok ágán előbb a svéd (Kalmar), majd az észt (Tallin), végül pedig a bolgár (Levszki Szófia) aranyérmest búcsúztatva, miközben a nem bajnoki ágon egymást ejtette ki a nevezett csapatoknál sokkal erősebb német, angol, olasz, francia, spanyol bajnokság harmadik-negyedik helyezettje.

Az igazi labdarúgással büszkélkedő országok évek óta tiltakoztak ez ellen, és most elérték céljukat. Az UEFA úgy döntött, hogy az európai rangsor első négy helyezettjétől (az elmúlt öt év nemzetközi kupaszereplései alapján) a bajnokság legjobb négy együttese automatikusan bekerül a csoportkörbe. (Eddig a legjobb három lehetett ott ezekből az országokból, a negyedikek a nem bajnoki ágon egymást ejtették ki.) A spanyol, német, angol, olasz pontvadászatban jelent BL-csoportkört és pénzesőt az első négy hely. A rangsor ötödik és hatodik helyezettje (Franciaország, Oroszország) két-két helyet kap a főtáblán. A 7-10. helyezett országokból - Portugália, Ukrajna, Belgium, Törökország - a bajnoki aranyérmes ússza meg a selejtezőket, és kezd azonnal a csoportkörben. Ez azt jelenti, hogy 26 hely már el is kelt a főtáblán. Marad hat hely a selejtezőből érkezőknek, korábban ez a szám tíz volt. Négyen kerülhetnek be a bajnoki ágról, ketten a nem bajnokiról. A bajnoki ágon - itt szerepel a magyar aranyérmes - bevezetik az előselejtezőt, ami egy mérkőzésből áll. Szerencsére itt még nem kell a magyar bajnoknak szerepelni, egyelőre Gibraltár, Andorra, San Marino és Koszovó aranyérmese lép pályára. Ebből a négyesből a legjobb jut be az első kvalifikációs körbe, ahol a magyar bajnoknak is jelenése lesz másik 33 együttes társaságában. Az oda-visszavágós párharcok 17 továbbjutójához csatlakozik a következő fordulóban a jelenlegi UEFA-rangsor szerint az osztrák, a horvát és a román bajnok. A harmadik kanyarban a tíz talpon maradt csapat kiegészül a holland és a görög aranyérmessel. Az innen továbblépő hat klubhoz jön be a negyedik körben a cseh és a svájci bajnok. Ha ezt a kört is sikerül túlélni, akkor sikerült elérni a csoportkört. A magyar csapatok elmúlt években mutatott nemzetközi kupaszereplése alapján várhatóan a második selejtezőkör jelenti majd a végállomást. Bár a Videoton a jelenlegi kiírásban az Európa-liga selejtezőjében óriási bravúrral kiejtette a Bordeaux-t és a csoportkörbe jutásért játszhatott a Partizan Belgráddal - ahol simán elbukott -, nem várható, hogy a magyar aranyérmes számára látótávolságon belülre kerül a BL főtáblája.

Az UEFA azzal kecsegtet, hogy az új rendszerben mindenki kap még egy esélyt. Ez így van, már az első körben kieső csapatok is átkerülnek az Európa-liga selejtezőjébe, de ez a valóságban csak annyit jelent, hogy meghosszabbítják a csapatok és szurkolóik szenvedéseit egy újabb kudarcélménnyel.

A Bajnokok Ligája előselejtezői június 26-án kezdődnek, amikor a futballvilág az oroszországi vb csoportküzdelmeinek utolsó fordulójára fókuszál. A magyar bajnok először július 10-én vagy 11-én lép pályára (a vb az elődöntőnél jár majd), a visszavágót július 17-én vagy 18-án rendezik, akkor már vége lesz az oroszországi tornának.

Öt csapat a maximum
Egy országból legfeljebb öt csapat kerülhet be a BL csoportkörébe. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a BL győztese hazája bajnokságában is kivívja a szereplés jogát a csoportkörben, akkor a pillanatnyi UEFA-rangsor szerint a cseh bajnok lesz automatikus résztvevője a csoportkörnek. Továbbá az El győztese is automatikusan itt kap helyet. Ha a bajnokságban is főtáblát érő helyen zár, akkor a francia aranyérmes játszhat selejtező nélkül a BL csoportkörében.

Infó: A csoportkör mérkőzései a megszokott 20.45 helyett 18.55-től és 21 órától kezdődnek majd.

Bernau Péter

Lájkoljon minket a Facebook-on is!