Előző
Következő
új cikk

Választás 2018

A szivárogtatók nem akarnak együttműködést

Népszava|2018. márc 1. 05:04
[A+ A-]

Az önkény ellen össze kell fognunk, mert elbukunk – mondta Gulyás Márton Dunaújvárosban, ahol azért tartottak összellenzéki tüntetést, mert a fideszes városvezetés megakadályozta a képviselőjelöltek vitáját Fotó: Molnár Ádám

Valószínűleg még az április 8-i választás előtti utolsó pillanatban is lesznek visszalépések az ellenzéki térfélen – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy szerdai, Molnár Csaba alelnökkel közösen tartott háttérbeszélgetésen. Azt is elárulta, hogy az LMP hétfő óta nem válaszolt az egyeztetésről szóló megkeresésükre, ennek ellenére arra számítanak, hogy velük is lesz valamilyen kooperáció.

– Többen is megjegyezték, hogy nagyon jól tárgyaltunk a szocialistákkal, az LMP szempontjából fontos körzetekben ugyanis mi állíthatunk majd jelöltet – állította Molnár Csaba az MSZP-vel kötött megállapodásra utalva. Példaként említette a budakeszi, valamint a Budapest 4-es körzetet, hiszen előbbiben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje indulna a zöldpárttól, utóbbiban pedig Ungár Péter elnökségi tag. Szekszárdon, Hadházy Ákos társelnök körzetében ugyan a szocialisták jelölhetnek a DK-MSZP megállapodás értelmében, de az a körzet nehezen nyerhető.

Hiába a DK reménykedése, az LMP valószínűleg továbbra sem válaszol Gyurcsányék megkeresésére. A zöldpárttól ugyanis megtudtuk: azt, hogy az MSZP-vel tárgyalnak, ők úgy veszik, mintha egyben Gyurcsányékkal is egyeztetnének. A megbeszélésekről egyébként továbbra sem szivárog a sajtó felé semmi, Hadházy Ákos ennek kapcsán leszögezte: akik szivárogtatni próbálnak, azt akarják, hogy ne valósuljon meg az együttműködés.

A DK egyébként nyugodt szívvel visszaléphet több körzetben is: az MSZP-vel kötött egyezség értelmében ugyanis a 106 egyéni körzetből 46 körzetben jelölhetnek, a kampánytámogatás pedig fix 150 millió forint, ha 27-nél több, de 54-nél kevesebb jelöltet állítanak.

A volt miniszterelnök szerint politikai-erkölcsi értelemben a Jobbik jelenti a legtöbb problémát az ellenzéken belül, továbbra is hangsúlyozta, hogy nem szeretnének semmilyen módon megállapodni Vona Gáborékkal.

Gyurcsány Ferenc szerint az viszont elképzelhető, hogy bizonyos körzetekben – esetleg olyanokban is, ahol a Jobbik jelöltje az esélyesebb – nem kampányolnak majd olyan erősen. Ez azonban, nem hallgatólagos megállapodás miatt jön létre, hanem egyszerűen a pénzhiány miatt. A DK ugyanis összesen 250 milliót költ a kampányra – ebből szeptember óta 100 milliót Gyurcsány hitelezett a pártnak –, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy minden körzetben azonos intenzitással legyenek jelen. A DK elnöke szerint a szavazóik is megbüntetnék őket, ha megállapodnának Vona Gáborral, saját felméréseik szerint ugyanis ebben az esetben elpártolna tőlük a szimpatizánsaik 40 százaléka.

Gyurcsány kitért Hódmezővásárhelyre is, szerinte az egyik legnagyobb tanulsága az volt a vasárnapi polgármester-választásnak, hogy „nem szabad országban nincs hiteles véleménykutatás”, a Fidesz magabiztossága pedig nem megalapozott. Várakozásai szerint az ellenzék 35-40 körzetet is elvehet a kormánypártoktól, ezzel pedig Orbán Viktorék elveszítenék a parlamenti többségét.

Pár nap alatt le kell zárni a tárgyalásokat
Politikailag nem érdeke az ellenzéknek elhúzni a tárgyalásokat, mert azzal eljátszanák a Hódmezővásárhely utáni  kedvező pillanatot – mondta Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője.
- Jó döntés, hogy az ellenzéki pártok a nyilvánosság kizárásával kezdtek tárgyalásokat?
- Hódmezővásárhely után az aktív ellenzéki szavazók részéről nagyobb nyomás nehezedik az ellenzékre azért, hogy egyezzenek meg. Az ellenzéki pártok rosszul teszik, ha az egyeztetéseket a nyilvánosság előtt, hosszas vitákban folytatják le. A szavazóik gyors megegyezést akarnak látni, nem vitát.
- Egyelőre nem szivárogtatnak sem az LMP, sem az MSZP politikusai.
- A hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelemnek jelentős hangulatformáló hatása lehet közvetlenül a parlamenti választás előtt, sok eddig inaktív Fidesz-ellenes választó kedvet kaphat a szavazáshoz, de csak akkor, ha az ellenzéki pártok hatékony és egységes kampányt építenek a történtekre. 
- Meddig lehet húzni a megállapodást?
- Az ellenzék jelenleg azt várja, hogy március 5-én lezáruljon az ajánlások gyűjtése és a jelöltállítás, utána jobban meg tudják ítélni, hogy ki, hol tud eséllyel indulni. Bár visszalépni az utolsó pillanatig lehet, politikailag nem érdeke az ellenzéknek elhúzni a folyamatot, mert azzal eljátszanák a Hódmezővásárhely utáni kedvező pillanatot. Ha valóban le akarják váltani a Fideszt, akkor a jövő héten, pár nap alatt le kéne zárniuk ezt a kérdést. - Z. Á.

Lőrincz Tamás, Zoltai Ákos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!