Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Heimer György: Hogyan lett csendes a szovjet Cápa?

Népszava|2018. márc 3. 07:25
[A+ A-]

Fotó: Fred Tanneau/AFP

Az orosz tengeralattjárók már csendesebbek, mint az amerikaiak – röpítette világgá a hírt 1987-ben a nemzetközi sajtó. Mindezért – szóltak a riogató leleplezések – a japán Toshiba és a norvég Kongsberg cég a felelős. Azok ketten búsás haszonért, embargólistákon szereplő, csúcstechnológiájú szerszámgépeket játszottak át a szovjeteknek, így olyan hajópropellereket lehetett gyártani, amelyek nagyságrendekkel csökkentették az ellenséges vizek mélyén lopakodó tengeralattjárók zajszintjét. A szenzációszámba menő híradások hétpecsétes hadi titkokról lebbentették fel a fátylat, de akkortájt arról nem esett szó a médiában, hogy a magyar mérnöki tudás is hozzájárulhatott a szovjet tengeralattjáró-flotta fejlesztési erőfeszítéseihez.

Újfajta hajópropeller

AZ AKULA PROPELLERÉNEK „EMLÉKMŰVE” - A lecsendesített hajócsavaroknak köszönhetően a tengeralattjárók is „csendesebbek” lettek

AZ AKULA PROPELLERÉNEK „EMLÉKMŰVE” - A lecsendesített hajócsavaroknak köszönhetően a tengeralattjárók is „csendesebbek” lettek

A Toshiba-Kongsberg botrány néven elhíresült szerszámgép-história még a hidegháború idejére nyúlik vissza. E fegyverkezési hajszában a szovjet tengeralattjáró-armadát is lázas erővel fejlesztették, többi között az Akula (Cápa) névre keresztelt hajóosztállyal. Az 1981-ben vízre bocsátott atommeghajtású Cápa (vagy NATO-kódnevén: Tájfun) akkor a világ legnagyobbja volt, s ma is elrettentő fegyver: 20 ballisztikus, 200 nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakétájával hónapokig meglapulhat akár 400 méterre lesüllyedve a tengerek mélyén, s a csatahajó méretű, 48 ezer tonnás vízkiszorítású monstrum a víz alatt akár 50 km/óra sebességgel is manőverezhet. A gigászi méret azonban nem minden. Az amerikaiaknak azt is nyugtalanul kellett megállapítaniuk, hogy a korábbinál jóval nehezebb felfedezniük a szovjet tengeralattjárókat, azok könnyűszerrel lerázzák magukról ellenséges követőiket.

A magyarázat az újfajta hajópropellerekben rejlik, a lapátok ugyanis nagy zajt csapnak működés közben, de precíziós felületkialakítással lecsendesíthetőek, ennél fogva az ilyen hajócsavarok is az amerikaiak legféltettebb hadi titkai közé tartoztak. Felderítő szolgálataik aztán rájöttek, hogy a szuper csendes tengeralattjáró-propellerek előállítására képes csúcsrobotokat, az öt- és a kilenctengelyes, komputervezérlésű (CNC) megmunkáló központokat a japán Toshiba és a norvég Kongsberg cég szállította a leningrádi Balti Hajógyárnak, súlyosan megsértve az úgynevezett COCOM szabályokat (lásd keretes írásunkat). Amikor kiderült, hogy a szovjetek is rendelkeznek a „néma” hajócsavarok gyártóismeretével, a jól értesült The New York Times azt is felreppentette, hogy az amerikai szonárok a korábbi 200 mérfölddel szemben már legfeljebb csak 10 mérföld távolságon belül észlelik a szovjet tengeralattjárókat. A fölény visszahódításához – állította a Pentagontól kiszivárogtatott füleseire hivatkozva a lap – legalább 8 milliárd dollárt kell fordítani az újabb víz alatti felderítő-rendszerekre, vagy ha ez a technológia nem vezet célra, 60 további vadász-tengeralattjáróra van szükség, darabonként egymilliárd dollárért.

DIALOG és Hunor

Miközben dúlt a hidegháborús amerikai-szovjet tengeralattjáró-vetélkedő, itt Pesten néhány mérnökkoponya azon agyalt, miképpen lehetne minél többet tudó vezérlő automatikákkal ellátni a magyar szerszámgépipart. Ennek eredményeként a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) munkatársai Nemes László vezetésével a hetvenes évek végén kifejlesztettek egy DIALOG fantázianevű, CNC-vezérléssel felszerelt, több szerszámgépből álló gyártórendszert, amelyhez hasonló nyugati gyártmányt a COCOM-embargó miatt nem lehetett beszerezni. Mindezért 1985-ben a mérnök-kollektíva Állami Díjat is kapott. Ezzel párhuzamosan az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG) K. Szabó Zoltán irányításával is odatette a magáét: a Hunor márkanevű szerszámgép-vezérlés még az igényes nyugati piacokon is kapós exporttermék lett. Mindkét, ma már nyugalmazott fejlesztő úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy a DIALOG és a Hunor egyaránt felvették a versenyt a világ legjobbjaival. Megfelelő szerszámgépekhez illesztve segítségükkel mindenféle görbe térbeli felületeket, akár hajócsavarokat vagy turbinalapátokat is ki lehetett alakítani. Nem kevésbé nagy fegyvertény, hogy piacra vitelük után a CNC-árucsoport szép csendesen lekerült a COCOM embargós listájáról.

A high-tech vezérlés a közepesen fejlett magyar ipar viszonyai között sem valamilyen véletlen vakszerencse műve volt. „A világban mindig és mindenütt létrejönnek olyan innovatív erejű tehetségcsoportok, amelyek megfelelő és változatos feltételek mellett kiemelkednek az átlagból. A Kádár rendszer olvadó, enyhülő időszaka erre már lehetőséget kínált, különösen az akadémiai kutató világban” – mutatott rá Vámos Tibor akadémikus, a SZTAKI egykori vezetője. Hasonló szellemben fogalmazott Nemes László is, aki már az akkoriban is nemzetközi tekintélyű kutatóintézet szerszámgép-automatizálással foglalkozó részlegét vezette. „Nálunk akkor sok mérnökkiválóság jött össze, s mi nem néztük a káderlapot: csak a tudás és a világszínvonalat megcélzó teljesítmény számított. Kihívásnak tekintettük, hogy olyan termékeket hozzunk létre, amelyeket stratégiai fontosságuk miatt a Nyugat megtagadott tőlünk. Ilyen volt a szerszámgép-vezérlés, a grafikus kijelző, a számítógép és azok operációs rendszere, vagyis minden olyan csúcstechnológia, amelyek kettős, polgári és katonai felhasználásúak voltak.”

Mérnöki visszafejtés

Bár az intézet akkor sem vett részt titkos katonai programokban (arra külön intézményi hálózat szolgált) – a vezérlések tudósa elárulta, hogy egyszer a SZTAKI-ba nagy titokban beszállítottak egy minden sillabusz nélküli szerszámgép-robotot, azzal a feladattal, hogy meg kellene fejteni elektronikáját, üzemeltetésének nyitját. „A gépezet COCOM-os japán volt, a megbízó ismeretlen, de hogy ki, azt nekünk nem kötötték az orrunkra” – így Nemes. „Mire végeztünk a munkával” – tette hozzá a később Ausztráliában is sikeres tudományos pályát befutott magyar fejlesztő – „a több tonnás monstrum kámforként eltűnt”.

Valójában ez a fejlesztői epizód is azt példázza, hogy a nyugati embargó a magyar kutatóvilágban is kitermelt egy sajátos tevékenységet, a mérnöki visszafejtés (reverse engineering) tudományát. Vagyis azt, hogy egyes csúcsterméket az eredeti tervdokumentációk, kutatások, fejlesztések nélkül próbáltak reprodukálni. Ami bonyolult elektronikai rendszerek esetében korántsem olyan egyszerű. Mégis annak idején a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet mérnökeinek sikerült feltörni az Intel 8080 jelű mikroprocesszorát. Aztán a Központi Fizikai Kutatóintézet égisze alatt kidolgozott TPA (Tárolt Programú Analizátor) nevű számítógép voltaképpen a DEC (Digital Equipment Corp.) termékének klónja volt. A rendszerváltás után az amerikai multi 2 millió dollár kártérítést követelt, de aztán jobb üzletnek látták, hogy az itteni képviseletükben az egykori fejlesztőkre támaszkodnak. És hát ilyesfajta visszafejtő tevékenységnek számít, hogy az 1986-ban porrá égett Mikroelektronikai Vállalat chipgyártásához szükséges, embargós maszkillesztő berendezését szintén a gyártó segítsége nélkül állították üzembe.

A Toshiba-Kongsberg botrány ma már csak ipartörténeti emlék, mint ahogy a kétpólusú világ megszűntével COCOM sincsen. És bár nem kellett volna, de szétporladt a magyar kutatóhálózat java része, így a szerszámgépipar szellemi bázisa is. Viszont az embargós csatározások részletei ma is homályosak: hovatovább egy emberöltő ellenére a résztvevők továbbra sem tartják ildomosnak beszélni a hajdanvolt mérnöki-üzleti dicsőségek COCOM-os elágazásairól.

Az embargó technikája
A COCOM (Coordinating Committee for Multilateral Export Controls – Többoldalú Exportellenőrzési Bizottság) az USA hidegháborús arzenáljának "kereskedelmi fegyvere" volt. Az 1947-ben, 17 nyugati szövetségessel életre hívott szervezet legfőbb céljának azt tekintette, hogy megakadályozza a csúcstechnológiájú termékek exportját az egykori szocialista világ országaiba – mindenekelőtt azért, hogy gazdasági erővel is lenyomják a Szovjetuniót a fegyverkezési versengésben. E művelethez három, titkosan kezelt embargós lista szolgált.
A fegyvereken és a nukleáris berendezéseken kívül feketelistára tették a kettős, vagyis a katonai és a polgári célokra egyaránt felhasználható csúcstechnológiát, mindenekelőtt a számítástechnikai és a mikroelektronikai teremékeket. Az embargó-listát az „avulás” szempontjából időről időre felülvizsgálták, miközben az exporttilalmat mindig szigorúan alkalmazni akaró USA és a kelet-nyugati kereskedelemben jobban érdekelt nyugat-európai szövetségesek között a tartalom meghatározása rendre heves vitát váltott ki.
Ám a COCOM-lista kicselezésére a keleti oldal is nagy erőket állított csatasorba, mivel a stratégiai teremékek megszerzése – ha saját erőből nem ment az előállítása – életbevágóan fontos volt. Egyes hírforrások szerint a szovjet titkosszolgálat, a KGB X-osztálya foglalkozott a tudományos-technikai hírszerzéssel, beleértve ebbe fedőcégek létrehozását semleges és a nyugati országokban és címükre COCOM-os teremékek szállítását. Az NDK-ban a Stasin belüli Wissenschaft und Technik, nálunk pedig az Belügyminisztérium III/I. csoportfőnökségének 5-ös osztálya fogta össze a tudományos-műszaki hírszerzés feladatait. Aztán a rendszerváltás felé közeledve a nyugaton dolgozó honfitársak élelmesebbjei „privatizálták” a COCOM-ot: rájöttek, bombaüzlet embargós portékákat behozni, zsebimportban.
Magyarország először 1990-ben került az enyhébb elbírálás kategóriájába az 1994-ben megszűnt COCOM-listán. Az utódegyezmény, a Wassenaari megállapodás értelmében a magyar állam is vállalta, hogy az ellenségesnek minősített (terror)országoknak nem ad tovább katonai rendeltetésű felszereléseket.

Heimer György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!