Előző
Következő
új cikk

Szerintem

Fagyhalál

Népszava|2018. márc 3. 06:27
[A+ A-]

Ezen a télen is sokan haltak meg a hideg miatt, s bár ezt a kormány minden módon igyekszik elhallgatni, szerencsére a közösségi médiában megemlékeznek ezekről az emberekről. Mert ők is emberek voltak, olyanok, akikről a kormány azt mondta, őket sem hagyják az út szélén. A kereszténydemokrata kormány azonban szemrebbenés nélkül elsiklik amellett, hogy emberek tucatjai fagynak meg. Pedig egyre többen a saját lakásukban hűlnek ki, mert nem tudják fűteni a lakásukat. Ebből is látszik, hogy a sokat reklámozott rezsicsökkentést nem igazán érzékeli a lakosság.

Makovics János