Előző
Következő
új cikk

Választás 2018

Karácsony: kamujelöltekkel is támad a Fidesz

nepszava.hu/MTI|2018. márc 6. 15:37
[A+ A-]

Népszava fotó/Tóth Gergő

Az áprilisi választáson a kamupártok mellett sok helyen indulnak kamujelöltek, amivel a Fidesz félrevezeti az embereket - hívta fel a figyelmet a kormánypárt újabb húzására Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

Karácsony Miskolcon beszélt arról, miként vezeti félre válogatott eszközökkel a Fidesz a közvéleményt. Nehéz pozitív kampányról beszélni, amikor a Fidesz becsapja a választópolgárokat, az ellenzéki pártokat pedig pocskondiázza - jelentette ki az ellenzéki politikus. Szerinte azonban az is látszik, mely pártok jelöltjei azok, akik elhozzák a valódi változást Magyarországon. Az MSZP-Párbeszéd szövetség a legerősebb kihívója a Fidesznek, ez abból is látszik, hogy ezt a szövetséget támadják a leginkább - tette hozzá.

Varga László, miskolci MSZP-s országgyűlési képviselő, az MSZP-Párbeszéd helyi képviselőjelöltje azt mondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sok ezren támogatják a pártszövetség jelöltjeit, miként a Demokratikus Koalícióval való közös jelölteket is. Nagyon sok aláírást gyűjtöttek nagyon rövid idő alatt, és ez nagy erőt ad számukra - tette hozzá. Azon leszünk a következő hetekben, hogy a magyar demokratákat szövetségbe hívjuk, hogy leváltsuk Orbán Viktor kormányát, hiszen változásra van szükség az országban, miként a megyében is - hangoztatta Varga László. A problémák közül kiemelte, hogy a megye oktatási, egészségügyi helyzetének javítása elodázhatatlan, miként megoldásra vár az elvándorlás kérdése is, miután Miskolc lakossága az elmúlt években nagymértékben csökkent.

 Karácsony Gergely is arról beszélt, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetség perspektívát kínál a régiónak, az országnak az elvándorlás megállítása érdekében. Jelezte: ebben a programban kiemelt szerepe van a kis- és középvállalkozások megerősítésének, hiszen a legtöbb munkahelyet ezen vállalkozások biztosítják, miközben ezen cégek túl vannak adóztatva, a nagyvállalatok adóterhelését pedig a kormány csökkentette. Újságírói kérdésre válaszolva Karácsony Gergely kijelentette: amilyen butaság volt megépíteni a kerítést az ország déli határa mentén, ugyanolyan butaság lenne most lebontani.

 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!