Előző
Következő
új cikk

Belföld

Beletörődünk a rossz oktatásba

nepszava.hu|2018. márc 7. 10:01
[A+ A-]

Fotó: Shutterstock

Elkeserítő képet mutatnak az iskolai helyzetről a Szülői Hang Közösség online szülői konzultációjának újabb eredményei.

Elutasításra talált a szülők körében a kormányzat által kedvelt mindennapos testnevelés, valamint a hit- illetve erkölcstan – derült ki abból a Szülői Hang online felmérésének legfrissebb eredményeiből, amelyeket több mint 10 ezer szülő válaszai alapján összegeztek. A mindennapos tesi jelenlegi rendszerével csak a szülők 10,8 százaléka ért egyet, a kötelező hit- illetve erkölcstan bevezetését pedig 77,3 százalékuk ellenzi.

A szülőknek nincsenek jó tapasztalataik az iskolai készségfejlesztéssel sem, 59,2 százalékuk szerint gyermekük intézményében csak ritkán vagy soha nem alkalmaznak erre irányuló módszereket. A többség sérelmezte az egyénre szabott, differenciált oktatás hiányát is: 71,3 százalék vélekedett úgy, hogy az egyénre szabott oktatásról szinte soha nem lehet beszélni az általuk ismert iskolában. Továbbá a szülők 58,9 százaléka azt tapasztalja, hogy gyermeke sokszor az összefüggések megértése nélkül csak magol.

„Az iskolai oktatás gyenge megítélése mellett különösen érdekes elgondolkodnunk azon, hogy míg a konkrét kérdésekben a szülők elkeserítő tapasztalatokról számolnak be, az iskola általános értékelésére jóval kevesebben adnak rossz minősítést. Úgy tűnik, hogy látjuk és tapasztaljuk a gyenge minőségű oktatást, de túl gyakran beletörődünk ebbe, és sokszor elfogadjuk, hogy Magyarországon csak ennyi jár az állami oktatás keretein belül” – írták az eredményeket értékelve a felmérés készítői.

A kérdőíves felmérés egyébként még nem zárult le, március 11-ig továbbra is ki lehet tölteni. 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!