Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Mégis, miért?

Népszava|2018. márc 8. 06:03
[A+ A-]

szerzőről 07. 14. fénykép

A szociális ügyekért és a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár 2017 januárjában egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2018 közepén megszüntetik a fóti székhelyű Károlyi István Gyermekközpontban a gyermekvédelmi szolgáltatásokat. Az indoklásból kiderült, hogy „megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kiváltják kisebb lakásotthonokra”.

Az illetékes államtitkár sem előzetesen, sem ekkor nem állt ezzel a dolgozók, ne adj’ Isten az érintett gyermekek és a területen bérleményekben élő, időskorú volt dolgozók elé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója tartott az aktív dolgozók számára tájékoztatót, és ígéretet tett arra, hogy folyamatosan tájékoztatják őket a fejleményekről. Ez sajnálatos módon a mai napig nem történt meg, csak a híradásokból értesülnek a velük kapcsolatosan kiszivárgó ötletekről. A „hírzárlat” eredményeképpen sikeresen elhallgatták az intézmény hatvanadik születésnapjának több napos ünnepségsorozatát is.

Az indoklásul elhangzottak szakmailag nem védhetők, hiszen a jelenlegi helyzetben az ország legkisebb szolgáltatói közé tartozik a Gyermekközpont. Már a 2000-es évek elején kislétszámú, családias elhelyezést valósítottak meg. 2005 óta pedig már csak három gyermekotthon működik a Károlyi-kastély parkjában, a törvényben megengedett maximális létszámot sem elérő férőhellyel. Ezek: a 24 fős különleges gyermekotthon, a 32 fős speciális gyermekotthon és a kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthona, mely szintén 32 fős. A park nyitott, látogatható.

A hír hallatán több tiltakozás is indult a „Gyermekváros” bezárása ellen, de a legutóbb, 2018. február 20-án egy civil személy kérdésére adott válasz szerint „a Kormány még nem döntött a fóti Károlyi István Gyermekközpontban biztosított gyermekvédelmi szakellátás új helyszínéről, ezek kiválasztása folyamatban van.” Szelényi Zsuzsa képviselő asszonyt szintén erről tájékoztatták március 2-án.

Ezzel szemben több hír is megjelent az eltelt egy év alatt arról, hogy hová helyeznék el a jelenleg itt élő gyermekeket (Kalocsa, Zalaegerszeg, Aszód). 2017. december 28-án a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet „a fóti Károlyi István Gyermekközpont által nyújtott gyermekvédelmi szakellátások jövőbeni helyszíneinek kialakítására irányuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról”.

Vagyis 2017-ben úgy jelentették be a jelenleg itt élő gyermekek, dolgozók és bérlők életét érintő döntést, hogy sem előtte, sem az azóta eltelt egy év alatt nem sikerült megalkotni egy szakmailag indokolható tervet és hatástanulmányt? Vagy a nyilvánosság és a tiltakozások miatt nem hajlandók nyilvánosságra hozni a szakmailag védhetetlen ötleteket, valamint a 60 éves Gyermekközpont bezárásának valódi okát?

A választ sűrű - vagy éppen nagyon is átlátszó - homály fedi.

Prokai Judit gyermekvédelmi szakember