Előző
Következő
új cikk

Belföld

Tovább küzd egykori frekvenciájáért az Advenio

nepszava.hu|2018. márc 8. 14:21
[A+ A-]

Népszava fotó

Bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Advenio Zrt. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzésével szemben. Ezért a Médiatanács legutóbbi ülésén – a törvényi előírásoknak megfelelően – a bíróság jogerős döntéséig felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárást. 

Az ügy előzménye, hogy az Advenio Zrt.-t - amely a ma már csak interneten fogható Class FM-et működteti - a Médiatanács februárban formai hibára hivatkozva kizárta az országos kereskedelmi rádiós pályázatból. A másik pályázó, a Hold Reklám Kft. pályázatát hiánypótlás után megfelelőnek találták. Mivel a pályázaton csak két induló volt, a döntés után úgy tűnt, hogy a Hold Reklám Kft. nyerheti el az "országos vételkörzetű, analóg földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló rádiós médiaszolgáltatási lehetőséget". A mostani bírósági felülvizsgálati kérelem csak a pályázati eljárást hosszabbítja meg, az egykor Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Advenio Zrt. továbbra sem esélyes a frekvenciára. Ugyanis a Hold Reklám Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, ahogy azt a 24.hu megírta, nem más, mint Bakai Mátyás, aki tavaly októberig a Radio Plus Kft. társügyvezetője volt Andy Vajna mellett. A Radio Plus Kft. működteti a ma már kéttucatnyi városban fogható Rádió 1-et.  A Hold Reklám Kft. helyi rádiói pedig hálózatba kapcsolódva működnek a Rádió 1-el, azaz a Rádió 1 műsorait sugározzák. 

Az egyetlen országos analóg rádiós frekvencián 2016 novemberéig a Class FM sugárzott adást. A frekvenciát még 2009-ben, a Bajnai-kormány időszaka alatt nyerte el az Advenio. A pályázat, amely a Sláger és a Danubius rádiók korábbi frekvenciáira írtak ki, botrányos körülmények között zajlott. Bár mindkét adó - a Sláger és a Danubius is - pályázott a frekvencia hétéves üzemeltetésére, egyikük sem kapta meg a műsorszolgáltatási jogot. A Sláger 100.8 MHz-es frekvenciáját a Neo FM, a Danubius 103.3 MHz-es frekvenciáját pedig a Class FM nyerte el. A döntés miatt Majtényi László lemondott az ORTT (az NMHH elődje)  elnöki posztjáról, de tiltakozott a döntés ellen Bajnai Gordon akkori kormányfő és Sólyom László akkori köztársasági elnök is. Legfőbb indokuk az volt, hogy a Neo-Class-kettős győzelme a két nagy pártnak - az akkori MSZP-nek és a Fidesznek - állt érdekében. Hiába nyert jogerősen is pert 2010 nyarán az ORTT ellen a Danubius és a Sláger, hiába mondta ki az ítélet, hogy a Neo FM és a Class FM pályázatát el kellett volna utasítani,a bíróság elutasította a nyertes pályázókkal megkötött műsorszolgáltatási szerződések semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását.

Az Orbán-kormány hatalomra kerülésével a baloldali kötődésű Neo FM nem jutott hirdetésekhez, s az eredetileg sem túl hiteles üzleti tervét képtelen volt teljesíteni. Ez odavezetett, hogy 2012-ben a Neo FM megszűnt, frekvenciái a közmédiához kerültek. Az NMHH Médiatanácsa felbontotta szerződésüket a több mint 750 millió forintos médiaszolgáltatási díjhátralék miatt. Így a Class FM egyedüliként maradt a piacon, s a Simicska birtokolta adó szárnyalt is az állami hirdetőknek köszönhetően. Ám Simicska és Orbán Viktor viszonyának megromlása után ez a paradicsomi állapot megszűnt, sőt, a Médiatanács olyan döntéseket hozott, amelyek azt sejttették, hogy a hatóság el akarja lehetetleníteni az adót. Az Advenio jogi képviselő például arról számolt be lapunknak, hogy a Médiatanács igen jelentős apparátust mozgatott meg annak érdekében, hogy "fogást próbáljon találni" a rádión, s több alkalommal is megbírságolta a Simicska-közeli rádiót.

E csatározások közepette jött a meglepetés, 2016 májusában az egykori Danubius és Sláger rádiók korábbi tulajdonosai közösen megvették a Class FM-et üzemeltető Advenio Zrt.-t Simicska üzleti körétől. Az adónak fél év múlva, 2016 novemberében járt le a frekvencia-engedélye, így sokan arra számítottak, ha Simicskáéknak nem is, de a Michael McNut, a Sláger igazgatóságának elnöke által vezetett új tulajdonosi körnek esetleg lehetősége lesz hosszabbítani. A törvény ugyanis lehetőséget ad a Médiatanácsnak arra, hogy pályáztatás nélkül hosszabbítsa meg a frekvencia használatát. Ám 2016 novemberében a Médiatanács beszüntette a Class működését, majd nem sokkal később új pályázatot írt ki a frekvenciára. Ezt a pályázati eljárást függesztette most fel a bírósági döntésig a Médiatanács.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!