Előző
Következő
új cikk

Sport

Amerikai sikertörténet

Népszava|2018. márc 9. 05:51
[A+ A-]

Már kívülről is pompázatos látványt nyújt az Atlanta Falcons tavaly átadott új stadionja

Impozáns stadionban játssza mérkőzéseit az Atlanta Falcons amerikaifutball csapata, melynek tulajdonosa lecsökkentette az étel és ital árakat.

Az Atlanta Falcons 1966 óta tagja az Észak-amerikai profi amerikaifutball-ligának (NFL), ám ez idő alatt egyszer sem szerezte meg a győztesnek járó Vince Lombardi-trófeát. Legközelebb ehhez tavaly februárban állt a csapat, amely már 28-3-ra is vezetett a New England ellen a fináléban, ám a Patriots emlékezetes körülmények között megfordította a meccset.

Most mégis egy sikertörténet van kibontakozóban Atlantában. Az együttes múlt augusztusban költözött át az 1,6 milliárd dollárból (ez körülbelül 400 milliárd forintnak felel meg) épült Mercedes-Benz Arénába, amelyet azóta a világ legmodernebb stadionjaként tartanak számon.

A Mercedes-Benz Aréna saját, mindent tudó applikációval rendelkezik, továbbá egy 6000 négyzetméter felületű, 360 fokos, HD-minőségű kivetítő is helyet kapott benne, amelynek segítségével a szurkolók a stadion minden szegletéből ugyanazt a képet láthatják. A 71 ezer férőhelyes létesítményben úgy süvít az internet, mint szinte sehol máshol, lévén 6400 kilométernyi optikai kábelt húztak be a szakemberek amellett, hogy 1800 megosztási pontot építettek ki. A stadion leglátványosabb eleme a visszahúzható tető, amely nyolc háromszög alakú panelből áll. A tervezők mindezt úgy álmodták meg, hogy a fény úgy szűrődjön be a stadionba, mint a római Panteonba. Az arénának egyébként van magyar vonatkása is, ugyanis a stadion előtt található egy 12,5 méter magas sólyomszobor, amelyet ugyanúgy Szőke Gábor Miklós szobrászművész készített el, mint a budapesti Groupama Aréna előtt található Fradi-sast is.

Szőke Gábor Miklós szobrászművész alkotása díszeleg az aréna előtt

Szőke Gábor Miklós szobrászművész alkotása díszeleg az aréna előtt

Az óriási kiadások miatt a jegy- és bérletárak alaposan megemelkedtek, ám a csapat tulajdonosa, Arthur Blank, az étel- és italárak tekintetében szembe ment a szokásokkal. A hot-dog, a pattogatott kukorica, az újratölthető üdítő és az ásványvíz 2 dollárba kerül, egy szelet pizza 3 dollárba, míg a sörért 5 dollárt kell fizetni, ami barátinak nevezhető, ha megnézzük a liga átlagát. A hot-dogért átlagosan 5,19 dollárt kérnek, a sörért pedig 7,38 dollárt, de például a San Francisco 49ers stadionjában 10 dollár fölött van az ára.

Blank számításai bejöttek, ugyanis 53 százalékkal nőttek az étel-ital eladások, gyakran már az első negyed végére elfogyott az a mennyiség, ami máskor egy teljes meccs alatt. A szurkolók az alacsonyabb árak ellenére 16 százalékkal költenek többet, s hamarabb is megérkeznek a mérkőzésekre, ugyanis már nem riasztják el őket a benti árak.

Mindez biztonsági szempontból is előnyös, a csúcsidőben pedig a hosszú sorok is lerövidültek. A szurkolók elégedettek a változásokkal, mindez már felmérések is igazolják. Míg korábban a Falcons 18. volt a ligában az étel- és italárakra vonatkozó elégedettségben, az akció bevezetését követően az első helyre ugrott fel.

Érthető módon a többi csapat szurkolói is szeretnének hasonló akciókban részesülni, ezért szorgalmazzák, hogy máshol is kövessék a Falcons kezdeményezését. Egyelőre máshol még nem vitték le az árakat, ám elemzések készülnek az újszerű árképzési stratégia megtérülésével kapcsolatosan.

Korom Milán

Lájkoljon minket a Facebook-on is!