Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Nagyhatalmi közeg

Népszava|2018. márc 13. 06:11
[A+ A-]

Több mint harminc - neve elhallgatását kérő - emberrel beszélt a Direkt36 két munkatársa, Pethő András és Szabó András, hogy aztán hosszú dolgozatban tárja fel, hogyan jutott oda a magyar kormányfő, hogy mára nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is az orosz elnök emberének tekintik. Hogyan lett a keze alatt pária az ország a világban. Kivételt kell tennünk, amennyiben hosszan idézzük a cikket:

Orbán Viktor "azt is nyilvánvalóvá tette a belső körének, hogy igazából már csak ez a fajta nemzetközi helyezkedés érdekli, a magyar belpolitika pedig nem izgatja. »Kurvára unja, de már unta korábban is« - mondta Orbán egyik régi bizalmasa. Előfordult, hogy a miniszterelnök szűkebb körben nyíltan ki is mondta, hogy a magyar politikát kispályának tartja, mert abban rajta kívül csak inasok vannak, és ő az egyetlen mester. Volt, hogy kijelentette azt is, senki másnak nincs olyan távlati gondolkodása a politikában, mint neki, ezért nem is számít arra, hogy a közeljövőben le tudják győzni... Eközben egyértelművé tette azt is, hogy »amit izgalmasnak tart, az a Putyinnal, Angela Merkellel és az amerikai elnökkel zajló játszmákban való részvétel«. Orbán meg van győződve arról, hogy rendelkezik a megfelelő képességekkel és tudással ahhoz, hogy helyt álljon ebben a nagyhatalmi közegben... »Orbán egójában benne van az, hogy ő más. Azt gondolja, ha nem Magyarországra születik, akkor a világ vezetője lenne« - mondta egy forrás… Több hozzá közel álló ember is azt mondta, a miniszterelnök magabiztossága látványosan megnőtt az utóbbi időben. Van, akinek az tűnt fel, hogy míg Orbán néhány korai esetből tanulva sokáig törekedett arra, hogy személyesen se őt, se a családtagjait ne lehessen visszás ügyekhez kötni, addig az elmúlt néhány évben ez megváltozott. A vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő uniós projekteknél például súlyos visszaéléseket talált az EU csalás elleni hivatala, és... a kormányfő apjának és testvéreinek cégei is részt vettek számos közpénzből finanszírozott beruházásban. »Ámulva-bámulva nézem, hogy hova lett a veszélyérzet« - mondta erre egy Orbánhoz közel álló forrás. Másnak az tűnt szokatlannak, amikor Orbán szűkebb körben azt bizonygatta, milyen komoly befolyása van olyan gazdasági érdekeltségekre, amelyek kormányközeli emberek tulajdonában vannak. »Korábban nem beszélt így. Mintha most folyamatosan igazolni akarná, hogy mennyi hatalma van... Az is számít persze, kik veszik körül az embert, mennyire húzzák le a földre. Ha nyolc éve vagy miniszterelnök, és mindenki nyalja a seggedet, akkor ez nehéz« - mondta a forrás. Közben »csak reménykednek, hogy tudja, mit csinál«”.

Sokat ehhez hozzátenni nem tudunk. Csak nézzük, hová taszigálta az utóbbi nyolc évben ezt az országot egyetlen ember, aki a „merjünk nagyok lenni” jegyében nem az országból, hanem saját magából akar nemzetközi tényezőt faragni. A kormányzás hétköznapjait meg ráhagyta mamelukjaira, akik - vele együtt - lenyúltak már mindent, a közvilágítástól a rénszarvasvadászatig.

Április 8-án egyetlen kérdésen kell töprengjünk: érdemes-e tovább követni ezt a menekültügy mögé rejtőző egót?

Friss Róbert