Előző
Következő
új cikk

Belföld

Hidegfront hoz esőt

nepszava.hu|2018. márc 12. 20:59
[A+ A-]

Shutterstock fotó

Keddre egy hidegfront érkezik, melynek következtében a változóan felhős-napos időben többfelé előfordulhatnak futó záporok, délnyugaton, valamint a Tiszántúlon zivatarok is, egy-egy zivatart akár jégeső is kísérhet. Az ország északi felén megélénkül az északnyugati szél. Hajnalban 2-8 fok között alakul a hőmérséklet, az Alföldön foltokban pára, köd is kialakulhat, majd délután 13-17 fokot mérhetünk. 

Szerdán változóan-erősen felhős lesz az ég felettünk, elszórtan a Dunántúlon és északkeleten kisebb eső, futó záporok továbbra is kialakulhatnak, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Az élénk, erős északnyugati szélben 9-15 fokot mérhetünk. 

Március 15-én is számítani kell többfelé eső, záporok kialakulására, a jelenlegi számítások szerint nyugaton és délkeleten van kisebb esély csapadék kialakulására. Az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkülhet, megerősödhet a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 15 fok között alakulhat, északon várható a hűvösebb idő.

Pénteken már felhősebb idő lesz jellemző, esővel, záporokkal. A szeles időben napközben 7-15 fokot mérhetünk. Hétvégére egy mediterrán ciklon hozhat szeles, csapadékos, viharos időt, vasárnapra a hőmérséklet is jelentősebben visszaeshet.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!