Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Soros keze

Népszava|2018. márc 16. 06:07
[A+ A-]

Nyugaton hajlamosak egy tömbként emlegetni a menekültek befogadását elutasító visegrádi négyeket, pedig micsoda különbség van a térség államai között! Szlovákiában az oknyomozó újságíró, Ján Kuciak feltárta, hogyan épült be a szervezett bűnözés, a maffia, s mikor meggyilkolták, a társadalom képes kiállni a demokráciáért. Itthon viszont kiderülhet számos, lopás, csalás, nem történik semmi, hiszen a törvénysértés már a mindennapi élet természetes velejárójává vált, az uniós pénzeket zavartalanul nyúlhatja le a NER-elit. 

Itthon a jelszó: hülyeség mindenek felett. Ha Szlovákiában az embereknek elegük van Robert Ficóból, mert egyes körei az olasz maffiával szövetkeztek, akkor nálunk azt csak úgy lehet értelmezni, hogy Soros György keze van a dologban. A magyar kormány számára elképzelhetetlen, hogy léteznek önálló gondolkodásra képes emberek, akik eljutnak arra a felismerésre, hogy a hatalom korrupt. A tömény hülyeség azonban időnként zavart is kelt. A magyar kormány által komoly támogatásban részesített Magyar Közösség Pártja szavazói kissé megzavarodtak, hiszen ezzel őket is lesorosbérencezte az általuk bálványként tisztelt magyar miniszterelnök.

A szlovákiai tiltakozások oly mértéket öltöttek, hogy a hatalomhoz körömszakadtáig ragaszkodó Fico kénytelen volt lemondani. Egy idő előtti voksolás után ugyanis szinte biztosan kikerülne a kormányból az általa irányított Smer, amelyre már csak 20 százalék szavazna. Míg a Bugár Béla vezette Híd hétfőn még ragaszkodott az előrehozott választáshoz, szerdán fordulat történt, s a három párti koalíció megállapodott a kormány átalakításáról és arról, folytatják az együttműködést. ami azt is jelenti. hogy a kabinet kitölti mandátumát. Tegnap bejelentették, Peter Pellegrini követi Ficót a kormányfői székben, Andrej Kiska elnök nem akadályozta meg a kinevezését, mert 90 képviselő biztosan nem támogatná az előrehozott választás kiírását. Mégsem állíthatnánk, hogy minden megy a régi kerékvágásban: a politikai élet: szembesülhetett azzal, ami Budapesten működik, Pozsonyban nem.

Rónay Tamás