Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Elkönyvelt korrupció

Népszava|2018. márc 17. 05:20
[A+ A-]

KÉZ KEZET MOS - Nálunk nagyságrendekkel nagyobb a magánzsebek gyarapítása, mint másutt FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Bár Magyarországon használják fel a legtöbbször csalásgyanús módon az uniós forrásokat, a magyar hatóságok nem sűrűn tesznek feljelentést.

Évek óta az élen áll Magyarország az európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által csalásgyanúsnak ítélt ügyeket számba vevő listán: 2016-ban például nálunk és Romániában találtak a legtöbbször (11 esetben) csalásra vagy szabálytalanságra utaló jeleket. Ilyen okok miatt 2009-2016 között az OLAF összesen 31 magyar ügyben tett ajánlást, a magyar ügyészség azonban ezek közül mindössze 3 esetben emelt vádat. (Az OLAF vádhatósági jogkört nem gyakorol, az uniós források felhasználásának ellenőrzése elsősorban tagállami kompetencia, vagyis az ügyészség feladata lenne.)

Az OLAF adatait a Civitas Intézet megbízásából a Transparency International (TI) Magyarország által készített Fekete könyv idézi, amely a hazai korrupció 2010-2018 közötti történetét dolgozza fel. A kötet külön fejezetben foglalkozik a rendszerszintű korrupcióval - vagyis azokkal a rendszerekkel, amelyek kifejezetten a közpénzek magánzsebekbe szivattyúzására jöttek létre (lásd keretes írásunkat) –, a „jéghegy csúcsaként” szerepel benne 106 (!) konkrét korrupciós ügy leírása, és bemutatják az európai uniós források felhasználásának korrupciós kockázatait.

Magyarország évente átlagosan több mint ezermilliárd forint összegű támogatáshoz jut az Európai Unió költségvetéséből. Hiába állítja Orbán Viktor kormányfő, hogy nem az EU pénze kell nekünk, és anélkül is bővülne a magyar gazdaság, a helyzet az, hogy a hazai közbeszerzések több mint fele uniós társfinanszírozásal valósulnak meg. A 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban közel nyolcezer milliárd forint támogatást kap Magyarország, ez évente átlagosan a magyar GDP 3–4 százalékát teszi ki, de 2016-ban és 2017-ben 6-7 százalék volt ez az arány. (Magyarország a tagállamok közül a második az egy főre jutó támogatás nagyságának rangsorában.)

Az uniós források magyarországi felhasználása azonban már rendszerszinten is számos korrupciós kockázatot rejt – mutat rá a tanulmány. A forrásbőség miatt az EU-csatlakozás óta az összes kormány fő célja a rendelkezésre álló pénz minél gyorsabb és nagyobb mértékű lehívása volt. A projektek tervezése, azok indokoltsága vagy hasznossága csak másodlagos szempont volt, az ellenőrzést illetően pedig kifejezetten ellenérdekeltek az arra jogosult szervezetek. A források kedvezményezettjeiről döntő, valamint az elköltésének ellenőrzését végző és a támogatott projekteket tervező szervezetek ugyanis egyazon irányító hatóság részei. Vagyis azonos politikai vezetés irányítása alá tartoznak. Egy esetleges ellenőrzés így csak lassítaná a forrásfelhasználást, ha pedig szabálytalanságokra derülne fény, a kormány saját magát keverné gyanúba. A források gyors elköltése érdekében jellemző a projektek felültervezése, a ténylegesen szükségesnél nagyobb összegek jóváhagyása is: ez a projektek több mint 90 százalékát érintheti, mértéke átlagosan 25 százalékos.

„Politikai kapcsolat nélkül nincs üzlet”
Az Eurobarometer felmérése szerint a hazai vállalkozók 56 százalékának jelent problémát üzleti tevékenysége során a korrupció (az uniós átlag 37 százalék). Beszédes adat, hogy a magyar állampolgárok közel háromnegyede szerint politikai kapcsolatok nélkül nem is lehet sikereket elérni az üzleti életben, miközben a skandináv országokban csak a társadalom 14-23 százaléka vélekedik így.
A Transparency International 180 országot vizsgáló Korrupció Érzékelési Indexe szerint Magyarország legutóbb 9 helyet és 3 pontot rontott 2016-hoz képest, így jelenleg a 66. helyen áll 45 ponttal. Ezzel hazánk a 28 EU-tagállam közül az utolsó előtti,, már csak Bulgáriát előzzük meg.

Az uniós források döntő hányadát közbeszerzések útján költik el a kedvezményezettek, márpedig korrupciós szempontból ez az egyik legkockázatosabb szakasz. A hazai közbeszerzésekben összességében tavaly az éves GDP 9,4 százalékának megfelelő összeget, 3457 milliárd forintot osztottak szét az állami szervezetek. A verseny azonban erőteljesen korlátozott: a hazai közbeszerzések bő harmadában csupán egyetlen gazdasági szereplő tesz ajánlatot, miközben az EU-ban csak 17 százalék az egyszereplős közbeszerzések aránya. A hirdetmény nélküli eljárások – tehát a szándékoltan verseny nélkül odaítélt szerződések – aránya évek óta 13 százalék körül van: ez háromszorosa az uniós átlagnak. Sajátos magyar közbeszerzési eljárás, amikor a beszerző nem hirdeti meg nyilvánosan a közbeszerzést, hanem az általa kiválasztott négy cégnek küld felhívást ajánlattételre.

Az egyszerre korképnek és kórképnek szánt tanulmány szerzői összességében arra a lesújtó megállapításra jutnak, hogy Magyarországon a korrupció immár nem az államhatalom működési zavaraként, sokkal inkább az állam által alkalmazott módszerként jelenik meg. Az állami intézmények szinte mindegyike – a bíróságok kivételével - a kormányzati akaratot hajtják végre, így nem kontrolljai, hanem eszközei a kormányzati hatalomnak. A korrupció ebben a folyamatban nem csupán az egyéni gazdagodást célozza, sokkal inkább a hatalom birtokosainak elszámoltathatatlanságát és leválthatatlanságát hivatott biztosítani.

Rendszerszintű közpénzszivattyúzás
Külön fejezetet szentel a Fekete könyv három olyan magyarországi rendszernek, amely azért jött létre, hogy a döntéshozók közpénzeket szivattyúzhassanak át magánzsebekbe. Eszerint a rendszerszintű korrupció tipikus példája a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak juttatott - a magyar éves GDP 0,8 százalékát kitevő - közel 267 milliárd forint, amiből százmilliós nagyságrendben támogattak a jegybank vezetéséhez közel álló személyeket. Ide sorolják a látvány-csapatsportok támogatását szolgálni hivatott tao-támogatási rendszert is, amely 2017 végéig 450 milliárd forinttal rövidítette meg az államkasszát.
Ezen keresztül átláthatatlanul – adótitokként - kerülnek a közpénzek a politikailag jól fekvő sportszervezetekhez. Például az Orbán Viktor falujában működő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz, amely így hat év alatt 14 milliárd forint tao-pénzhez jutott. (A TI Magyarország az adatok megismeréséért pert indított, amit meg is nyert). Harmadik ilyen rendszerként a letelepedési kötvények ügyét írják le, amelyekből tavaly júniusig 6621-et értékesítettek, így mintegy 60 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak az ezzel foglalkozó, döntően offshore paradicsomokban bejegyzett vállalkozások.

Varga Dóra

Lájkoljon minket a Facebook-on is!