Előző
Következő
új cikk

Belföld

6 milliárdot osztottak szét jutalomként a bíróságokon

nepszava.hu|2018. márc 19. 11:53
[A+ A-]

Illusztráció: Shutterstock

Jelentősen nőtt a bírák és igazságügyi alkalmazottak béren kívüli plusz juttatása az elmúlt években, írja a Zoom.hu. Amíg a szervezet tagjai között 2015-ben még csak 2,8 milliárd forintot osztottak szét, addig 2016-ban 5,5 milliárdot, tavaly pedig már 6,3 milliárdot – derült ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adataiból, amit a portál közérdekű adatigénylésére adtak ki.

10 478 bírósági dolgozó osztozott a 6,3 milliárd forinton, ami fejenként bruttó 602 ezer 310 forint pluszt jelent. 2017-ben egy plusz juttatási elemet is bevezettek: külön pénzt kaphattak a bírák saját képzésükre.

A különjuttatások eloszlását nézzük, a legjobban a Darák Péter vezette Kúrián – az egykori Legfelsőbb Bíróságon – jártak a dolgozók, mert az ő esetükben fejenként csaknem egymilliós összeg (pontosan bruttó 969 ezer forint) jön ki. A Handó Tünde vezette OBH-nál a megjutalmazottak fejenként átlagosan bruttó 728 ezret kaptak, az ítélőtábláknál ez már csak fejenként 741 ezer forint körüli összeg volt, míg a legkevesebbel a törvényszékeken dolgozóknak kellett beérniük, átlagosan 582 ezer forinttal.

Ráadásul az utóbbi két évben nőttek a bérek is az ágazatban: 2016 októberétől 2018 januárjáig – 3 lépcsőben – csaknem 16 százalékkal nőtt a bírói alapilletmény, továbbá tavaly az igazságügyi alkalmazottak 97 százaléka részesült átlagban 30 százalékos illetményemelésben.

A teljes cikk - szemléltető grafikákkal - itt olvasható.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!