Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Körúti robbantás: Zacher Gábort is bevonhatják az eljárásba

nepszava.hu|2018. márc 19. 15:15
[A+ A-]

Fotó: Népszava/Molnár Ádám

Hétfőn folytatódott a körúti robbantással vádolt P. László tárgyalása. A bíróság engedélyezte a vádlott távolmaradását, és toxikológus szakértők bevonásáról döntött, írja a Magyar Nemzet.

A körúti robbantás vádlottjának hétfői tárgyalásán épp nyomozati iratokat ismertetett Kalina József bíró, amikor P. László jelezte, nem kíván részt venni az eljárásban. Többször elismételte, hogy nagyon fáradt, mert az előzetes letartóztatásban nem tud pihenni. Kalina erre úgy reagált, hogy kötelessége részt venni a bizonyítási eljárásban, és hogy közben a tárgyaláson is pihenhet, az őröknek támaszkodva.

A vádlott erről egy ideig vitatkozott és alkudozott a bíróval, majd Kalina megelégelte, hogy megpróbálják rászedni: „Én nem hülye gyerek vagyok, hanem a Fővárosi Törvényszék büntetőbírája” - mondta. P. László ennek ellenére lefeküdt a padra. A tanácsvezető bíró ekkor orvost hívott a vádlotthoz. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a vádlott már a március 5-én tartott tárgyaláson is zavarta a tárgyalás menetét azzal, hogy fáradtságra hivatkozva lefeküdt a vádlottak padjára, majd pedig a földre.

Míg a mentők jöttek - akiknek a vádlott aztán nem hagyta, hogy megvizsgálják -, P. László támogatói a folyosón Kovacsics Gábor ügyészt kérték számon, hogy miért emelt vádat a szerintük ártatlan fiú ellen. Emlékeztették a sajtó képviselőit is, hogy a nyomozás során kirendelt szakértő a videofelvételek alapján 170-175 centiméter magasnak becsülte a támadót, P. László magassága pedig 183 centiméter. Azt is állítják, tudják, ki volt a valódi elkövető: egy vajdasági fiú.

A bírói tanács elnöke a tárgyalás délutáni szakaszában elmondta, eredetileg arra az elhatározásra jutott, hogy az eljárást ismétlődően akadályozó magatartása miatt kiutasítja P. Lászlót a tárgyalásról. (Emlékeztetőül: legutóbbi tárgyalásán a vádlott a lélekvándorlásról akart értekezni, ügye helyett.) Időközben azonban Cseterics Krisztián, a vádlott ügyvédje kérelmezte, hogy engedélyezzék védencének a távolmaradást – így végül ennek adott helyt a törvényszék. A kettő között az a különbség, hogy előbbi esetben a vádlott semmiképpen nem vehetett volna részt a tárgyaláson, utóbbi viszont csak a megjelenési kötelezettséget szünteti meg – így ha P. László akar, elmehet a perére.

Szakértő kirendeléséről is határozott a bíróság. Mivel a vádlott apja és testvére is arról beszélt, hogy P. Lászlót szerintük bekábítószerezhették, és ezért tett korábban beismerő vallomást, Cseterics toxikológus orvos szakértő bevonását indítványozta. A bíróság végül a védő által megnevezett szakértő és Zacher Gábor együttes kirendeléséről döntött.

A teljes cikk itt olvasható.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!