Előző
Következő
új cikk

Belföld

Mégiscsak elvitte az Akadémia a Lukács-kéziratokat

Népszava|2018. márc 21. 05:04
[A+ A-]

Népszava fotó

Elszállították Lukács György kéziratait a filozófus egykori otthonában kialakított archívumból kedd délelőtt. A hagyatékot kezelők arról számoltak be, hogy „váratlanul” jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) öt munkatársa, mintegy fél óra alatt bepakolták egy kisteherautóba a kéziratokat, majd elvitték azokat.

Azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi lesz a sorsa a hagyatéknak, erről ugyanis ellentmondó nyilatkozatok születtek. Az MTA február eleji közleménye szerint például Lovász László MTA-elnök és Kelemen János, a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) kuratóriumi elnöke megállapodtak, hogy Lukács György egykori Belgrád rakparti lakásában kialakított kutatóhely nem szűnik meg. Noha a lakást már január közepén elkezdték kiüríteni, az MTA szerint ez csak renoválás miatt történik, ennek végeztével visszakerülnek a lakásba Lukács könyvei és a rá vonatkozó irodalom.

A közlemény megjelenése után néhány nappal azonban azt közölte a LANA, hogy egyelőre semmilyen megállapodást sem kötöttek az MTA-val. Az akadémia közleményében azt is írta: a Lukács-hagyaték rendezésének lépéseiről is megállapodtak – csakhogy a LANA szerint erről szó sincs. "Az elnökök beszélgetésében természetesen csak szándékokról esett szó, ahogy a nyilatkozat is csak a felek kölcsönös jóakaratát rögzíti" – közölte az alapítvány nevében Mesterházi Miklós filozófus.

Lőrincz Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!