Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Friss Róbert: Menekültek a szavazólapon

Népszava|2018. ápr 7. 07:30
[A+ A-]

ORBÁN ÉS AZ EURÓPAISÁG - Annyira védi, hogy már támadja - Forrás: OV/Facebook

Nem fordul elő mindennap, hogy bepillanthatunk a kormányfő könyvtárába. Még kevésbé az, hogy Orbán Viktor a közösségi oldalán javasoljon nyilvánosan szellemi fogyasztásra egy könyvet, amely kedvencei közé tartozik. Már csak ezért is érdeklődéssel olvastuk Douglas Murray Európa furcsa halála - Bevándorlás, identitás. iszlám, Mit tartogat számunkra a jövő? című kötetét (Alexandra, 2018, 368 oldal, fordította Seress Ákos). A szerző neves brit neokonzervatív író, újságíró, politikai kommentátor. Cikkei a Standpoint, a The Wall Street Journal, a The Sunday Times és a The Spectator - ahol társszerkesztő - lapjain jelennek meg, és gyakran keltenek vitát az iszlámmal és az európai menekültpolitikával szembeni kritikus hangvételük miatt. Ez történt a tavaly megjelent Európa furcsa halálával is: magasztalták, vitatták, kritizálták.

Esethalmaz

A kötetet olvasva egyszerre volt könnyű és nehéz dolgunk, mert ez a politikai pamfletből könyvvé hizlalt írás olvasmányos, ugyanakkor olyan kérdéseket vet fel, amelyek cáfolata nem egyszerű. Azért sem, mert Murray hihetetlen mennyiségű hírt és személyes tapasztalatot önt a nyakunkba, tényeket, amelyek mind alapvetőnek szánt állítását bizonyítják: "Európa öngyilkosságot követ el. Vagy legalábbis vezetői az öngyilkosság mellett döntöttek."

Könnyű dolgunk volt, mert e kétségtelenül hatásos politikai pamflet szellemi hegyeit-völgyeit, szinte már fejből felmondná bárki, aki a kormányfő megszólalásait, a kormány propagandáját figyelni kényszerült. Erősen tudnánk vitatkozni azokkal, akik a kommunista rendszerek napi politikai gyakorlatát közvetlenül Marx történelem-, vagy gazdaságfilozófiai munkásságából vezetnék le. Mit kezdjünk hát azzal, ha valaki – jelesül Orbán - napi politikát gyárt vitatható elméleti következtetésekből, a bevándorlási hullámtól a homogén etnikumú nemzetek óhajáig, az európai kulturális örökség kerítésvédelméig, Angela Merkel német kancellár vagy a "birodalmi" Európai Unió éles nemzetállami bírálatáig, amelyeket mind egy hamis történelemértelmezés alapoz meg.

Murray persze tisztában lehet azzal, hogy egy folyamat közben nem lehet úgy feltenni érvényes kérdéseket, hogy azokra érvényes "igen-nem" válaszokat lehessen adni. A többtucatnyi bevándorlói erőszak leírása, amely persze megrázza az európai kultúrában felnövekedett polgárt, a kötetben mind egyetlen prekoncepció érzelmi befogadására ösztökél: a meg nem kérdezett tömegnek meg kell védenie Európát, mert a liberális politika – élén a kereszténydemokrata Merkellel – a muszlimok beengedésével, sőt a betelepedés ösztökélésével annak életére tör. Párhuzamos kultúrákat akar létrehozni, sőt lakosságcserét. Az ilyen bírálatok és jövőképek azt a zsidó-keresztény hagyományt, értékrendet "óvják", amelyet egyúttal önvédelemre képtelenül gyengének gondolnak, és amelynek mély politikai integrációját - ami ennek az értékrendnek, az európaiságnak a védelmét szolgálná - a nemzetállamok nevében elvetik.

Tény, hogy Európa a XXI. század elejére – egy hosszú, globalizációs folyamatban - technológiai, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt elvesztette a legalább a felvilágosodás óta betöltött vezető szerepét. Ezt Murraynál kevésbé szkeptikus történészek is fel- és elismerik, hozzátéve: nem egyoldalú veszteségről van szó, hanem az inga visszalengéséről: a világ korábban fejletlenebb része felzárkózik a Nyugathoz, adott esetben megelőzi, miután kolonizált gazdasági és kulturális piacból - szolgából, sőt rabszolgából - önálló termelővé vált. Azzal is, hogy elsajátította, adaptálta a nyugati technológiát. Ennek az európai (nyugati) pozícióvesztésnek a mértékét, hatását nehéz felmérni, annyira biztosan, hogy mindjárt Európa halálát kelljen vizionálni. Az európai kultúra elgyengülését, önmarcangoló lelkiismeret-furdalását lehet bírálni – Murray meg is teszi –, de ez az életforma és az utóbbi évtizedekben megcsonkult szociális biztonság még mindig mágnes a háborús térségekből menekülők szemében. Legyen szó politikai vagy gazdasági menekültekről, s most a velük szándékosan egybemosott terrorizmust, mint biztonsági-rendészeti kérdést és világ-összeesküvési fantazmagóriát tegyük félre egy pillanatra.

Párhuzamos világok

Ami a párhuzamos kultúrák létét illeti: szerintünk amióta az emberiségről fogalmunk van, azóta egyetlen emberi civilizációról beszélhetünk csak, párhuzamos kultúrákkal, amelyek a hétköznapi életben sokkal komfortosabban létezhetnek egymás mellett, ha a politika nem piszkál bele az együttlétükbe. (Európa - és benne földrajzi fekvésénél fogva kitüntetetten Magyarország - mindig is átjáróház volt, annak minden velejárójával a veszekedésektől a gyilkoláson át a szerelemig: ez a sajátság maga is a közös európai örökség egy darabja.) A globalizáció ezen annyit változtatott, hogy a kultúrákat Marco Polo közvetítése nélkül, közvetlenül szembesítette. Voltak persze korábban is kevésbé civilizált "találkozások" (gyarmatosítás, erőszakos katolizálás), amelyek miatt – túl az európai világháborúkon - léteznie kell európai lelkiismeret-furdalásnak is, amely, mint egyenlőség, szolidaritás, szintén az európaiság öröksége. Ami pedig a bevándorlást illeti: az is európai örökség, hogy a szabad vándorlás és munkavállalás alapvető emberi jog.

Kell-e hát féltenünk Európát? A félelem nem csak az előrelátás, hanem a gyengeség tudata is. Annak beismerése, hogy maga az európai kultúra annyira gyenge, hogy nem képes önvédelemre, és aminek kiküszöbölésére Murray szerint elég volna az Európai Alkotmányba beleírni a kereszténységet, ha már "a hit elvesztésével elveszítettük legalapvetőbb történetünket". Hátha majd elolvassa egy beszivárgott iszlám terrorista, aki ugyan mit sem tud felvilágosodásról, állam és egyház szétválasztásáról, de talán nem robbantja fel magát. Hülyeség. Európának védenie kell önmagát, ha úgy érzi, védelemre szorul és ezt az érzést semmilyen filozófia vagy logika nem tudja felülírni. El kell ismerni: Európa ellustult, és bírálhatjuk Merkel menekültpolitikáját, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szolidaritás és a keresztényi befogadás is megtagadhatatlan része az európai szellemiségnek. Aki ezt tagadja, e kultúra gyökereit forgatja ki. Ami pedig a praktikumot illeti, a kancellár a 2015 augusztus-szeptemberi magyarországi humanitárius katasztrófa láttán döntött a német határok megnyitása mellett, de hogy a "humanitárius katasztrófa-helyzet" kialakulásában mekkora szerepe volt a magyar kormányzat tehetetlenségének vagy politikai cinizmusának, az máig nem tisztázott.

Ha az európai nép – jó lenne, ha volna ilyen – úgy gondolja, begombolkozik, hát megteheti. De abban a tudatban kell tegye, hogy ezt csak európaiként teheti meg. A nemzetállamok kerítései semmit nem érnek. Ha a gazdaság megköveteli, hogy török, pakisztáni, iraki utcaseprők, mosogatók mellett, török, pakisztáni, iraki mérnökök, orvosok is kellenek a néptelenedő kontinensnek, akkor legyenek, miközben ott a földrész felelőssége a háborús övezetek békéjéért, gazdasági fejlődéséért.

Európa-képzetek

Murray kiáll Orbán és a hasonló jobb- és szélsőjobboldali politikai erők mellett, amelyek szerinte a maguk módján meg tudják védeni Európát. Abban biztosak vagyunk, hogy Merkel és Orbán Európa-képe nagyon távol áll egymástól, s gyanítjuk a német kancelláré inkább történelmi mélységű, míg Orbánt politikai egója vezeti, semmint a történelmi tisztánlátás, vagy az európai morál kényszere, ami ahhoz kellene, hogy valóban megválaszolja: mi is az ő európaisága, amit annyira véd, hogy már támadja.

Semmit sem tudunk Orbán Európájáról, annyit tudunk csak, hogy amit mond, az egy fundamentalista európai közösség volna a fundamentalista iszlám ellen. A Nem-Európa hazugsága.

A menekülteknek egyelőre nyomuk sincs Magyarországon, csak az ellenük felkorbácsolt gyűlöletnek. Sem illegális, sem legális betelepítésüket nem szervezi senki. Sem Soros György, sem a civil szervezetek, sem a politikai ellenzék. Ilyen szándékot sem látunk. Látunk viszont kormányzati manipulációt, háborút a hatalomért. Murrayvel és Orbánnal ellentétben azt gondoljuk: a történelmi tapasztalatok alapján tekintélyelvű rendszerek nem lehetnek részei az európai létnek. Az a politikai kultúra, amely a gyűlöletkeltésre tesz fel akár csak egyetlen választási győzelmet, szerintünk nem az európai kultúra megőrzendő, hanem a lelkiismeret-furdalás része. Ha erre, és nem a közjóra hivatkozva sikerül Orbánnak hatalmon maradnia, az szégyenteljes képet rajzol majd a magyar nemzet európaiságáról is.

Friss Róbert

Lájkoljon minket a Facebook-on is!