Előző
Következő
új cikk

Külföld

Lemondott Trump belbiztonsági tanácsadója

nepszava.hu|2018. ápr 10. 17:25
[A+ A-]

Tom Bossert. Fotó: SAUL LOEB / AFP

Benyújtotta lemondását kedden Donald Trump amerikai elnök belbiztonsági tanácsadója, Tom Bossert, írja az MTI. Az új tanácsadó várhatóan Rob Joyce lesz.

Bossert lemondását Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményben jelentette be. Kiemelte Bossert elkötelezettségét a nemzetbiztonság és a kibertámadások elleni védelem iránt, valamint hangsúlyozta az Egyesült Államokat sújtó természeti katasztrófák idején végzett munkáját. "Az elnök köszöni a hazának tett szolgálatait" - fogalmazott a közleményben Sanders.

A lemondást követő első kommentárok megjegyzik, hogy a lemondásra egy nappal azt követően került sor, hogy hivatalba lépett John Bolton, az új nemzetbiztonsági tanácsadó. Bossert - aki korábban George W. Bush kormányzatában is dolgozott - nem jelezte távozási szándékát. Sőt, a szokásos vasárnap délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban ő volt az egyik főszereplő: négy műsornak is nyilatkozott az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásról.

A The New York Times című lap információi szerint Tom Bossert többször is túllépett hatáskörén, és kollégái szerint magasabb posztra törekedett, nemzetbiztonsági tanácsadó szeretett volna lenni.

Az új belbiztonsági tanácsadó várhatóan Rob Joyce lesz, aki a Nemzetbiztonsági Tanács kibervédelemmel foglalkozó munkatársa.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!