Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Elárverezték Angliában a Pekingből elhurcolt ritka régiséget

nepszava.hu|2018. ápr 12. 12:14
[A+ A-]

A kínai tiltakozás ellenére elárvereztek Angliában egy Pekingből elhurcolt ritka és nagy értékű régiséget, amely a becsült ár többszöröséért kelt el - közölte a BBC.

A Nyugati Csou-dinasztia korából (i.e. 1027-771) származó bronz vizesedény, amelyet a második ópiumháború alatt, 1860-ban vitt magával egy fosztogató brit katona a pekingi Régi Nyári Palotából, a becsült 120-200 ezer font helyett 410 ezer fontért (146 millió forint) kelt el a kenti székhelyű Canterbury Auction Galleries szerdai árverésén.

A tigrismotívumokkal díszített és ezért Tiger Ying néven emlegetett fedeles víztartó edényhez hasonlóból korábban csak ötöt ismertek. Az aukciósház katalógusa idézi a brit haditengerészet egy katonáját, aki családjának küldött leveleiben azzal dicsekszik, hogy a császári palota 1860-as kifosztásakor sikerült megkaparintania több bronz- és zománcozott edényt, és reméli, hogy azokat sikerül majd hazajuttatnia Angliába. A rendkívül míves kidolgozású vizesedényt egy kenti lakásban találták több más későbbi, a Csing-dinasztia korából származó műalkotással együtt.

A kínai kulturálisörökség-védelmi hivatal több csatornán keresztül is kapcsolatba lépett az aukciósházzal, és kérte az árverés törlését, a nemzetközi egyezmények és a szakmai etika betartását, "a kínai nép kulturális jogainak és nemzeti érzületének" tiszteletben tartását. Miután az aukciósház nem volt hajlandó elállni az ügylettől, a kínai kormányhivatal az árverés bojkottjára szólította fel a műgyűjtőket és műkereskedőket. A média megkeresésére az aukciósház nem volt hajlandó kommentálni a kínai kérést.

A kínai örökségvédelmi hivatal közölte, hogy minden szükséges lépést megtesz a Kínából illegálisan megszerzett kínai kulturális javak visszaszerzésére.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!