Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Búcsúzik a Magyar Nemzet hétvégi Magazinja

Népszava|2018. ápr 14. 07:35
[A+ A-]

E hét szerdán jelent meg utoljára a Magyar Nemzet. Az okokról a Népszava is beszámolt, sokaknak sokféle véleménye van a történtekről, egyvalami azonban biztos: a magyar sajtótörténet egyik páratlan, nyolcvanéves értéke lett – vagy örökre, vagy csak időlegesen, ezt ebben a pillanatban még nem tudjuk biztosan – az enyészeté. Amikor híre ment a lap megszűnésének, a Szép Szó szerkesztői megkeresték a Magyar Nemzet hétvégi "társmelléklete", a Magazin készítőit, és azzal a kedves felajánlással éltek, hogy a 2000 óta létező melléklet két oldalon megjelenhet a Népszavában. Íme egy riport, amely ezen a hétvégén jött volna a Magazinban; ezenkívül régi, kiváló szerzőnk, Hegyi Zoltán egyik ugyancsak "bent ragadt" írását hoztuk erre a két vendégoldalra, valamint a Magazin társszerkesztője, nem mellesleg remek grafikus, Szathmáry István Pál alkotását. Nagyon köszönjük a kollégáink által felkínált lehetőséget, és bízunk abban, hogy ezek az anyagok a Népszava olvasóinak is kellemes élményt jelentenek.

Wekerle Szabolcs

a Magyar Nemzet kultúra rovatának és hétvégi Magazinjának (volt) szerkesztője

***

Kísérletezők és tömegmozgatók

Ha meghalljuk Goran Bregovic nevét, az agy azonnal parancsot ad a kéznek és a lábnak, dobro došli, mozogjatok. Merthogy először természetesen a Balkán ugrik be, ahol nincs gatyázás, no meg persze a Kusturica-filmek, amelyekre az ő zenéje tett még rá egy lapáttal. Bregovic ugyanakkor jóval összetettebb, ellentmondásosabb és a volt Jugoszlávia területén jóval megosztóbb személyiség, mint azt mondjuk onnan északabbra és nyugatabbra gondolnák. Legújabb lemeze, az eddigi pályafutás kiemelkedő pillanatainak összegzéseként is felfogható Welcome to Goran Bregovic (Universal Music, 2018) jó példa erre is. Mert van itt minden, mint egy rendes lagziban, ahol a nagypapát jegelik a padláson és Girga bácsi hitet tesz egy bimbózó barátság mellett. Kalasnyikov, Ederlezi, Ne siam kurve tuke sijam prostitutke, This is a Film Iggy Poppal, Bella ciao partizánokkal és a szerző legkedvesebb esküvői és temetési zenekarával, hogy csak a legnépszerűbb összetevőket ragadjuk ki a menetből, miközben befizettek nekünk egy alkoholos világ körüli útra, ahol mindent körülleng a sligovica és a kiömlő pezsgő szaga és egy adott pillanatban váratlanul felbukkan a Gipsy Kings.

Bregovic 1950-ben született Szarajevóban, mára fogalom, a tradíció és a modernitás egyik legsikeresebb mixere. Kísérletező és tömegmozgató. Zeneszerző, zenész, elegáns üzletember, ex-jugó ex-popsztár a Bijelo dugme zenekar színeiben. Miután a két utóbbi szétesett, nem maradt más lehetősége, beállt világsztárnak és világingázónak a Belgrád-Párizs-New York tengely mentén. Utóbbi úgy jött össze, hogy nyert egy zöldkártyát a lottón. Szerencse fia, mondhatnánk, ám inkább a szüleié. Akik közül édesapja horvát, édesanyja szerb. A felesége meg muzulmán, úgyhogy polgárháború esetén elég nagy fejtörést okozna neki, hogy kire lőjön. Így aztán inkább senkire, helyette a művészeteket preferálja. Ezzel aztán mindenki jól jár. Bár hazájában sokan nem bocsájtják meg neki, hogy a szintén szarajevói illetőségű tettestársához, Kusturicához hasonlóan "lepaktált" a szerbekkel. Tény, hogy kissé relativizál, amikor a bosnyák és a szerb politikusokat egy kalap alá veszi a délszláv háború kapcsán, holott a helyzet inkább az, hogy nem áll egyik oldalon sem, ami viszont elnézve ezt a garnitúrát, amelyik politikából él fényesen a világban, nem utal mentális deficitre. Viszont ennél sokkal izgalmasabb, hogy miként lehet ennyi giga-mega slágert összetrombitálni és ezáltal ennyi embernek örömteli perceket okozni, Budapesttől Isztambulig.

Goran Bregovic egyszer azt találta mondani, hogy a dalainak egy része ötven éven belül népdallá alakul. Alighanem igaza van. A hatásuk mindenesetre át- és beszivárog majd a szövedékekbe és így magába a közös kultúrába is. Így jártunk a Kraftwerkkel máris. Ha nincs ez a - valljuk be - zseniális, úttörő, a német traumát a jövőkutatással megjelenésében, zenéjében és vizualitásában is ötvöző zenekar, akkor ma valószínűleg sok minden nincs. A hatvannyolcas diáklázadásokkal és a német filmes újhullámmal egy időben elstartolt káposztarock modernizációjától a technóig és az elektronikus zene számtalan elágazásáig, beleértve ebbe a Depeche Mode-ot is. Aztán meg jól bezártak egy kört is. Ahogyan ők szereztek inspirációt és muníciót, Stockhausentől, Cage-től és Steve Reichtől, úgy merítettek belőlük a 21. századi minimalisták. A Kraftwerk-projekt tényleg egy erőmű dübörgésével tolta az innovációt az időről időre elanyátlanodni látszó popkultúrába, ami pedig a Gesamtkunstwerket illeti, az elért egészen a Talking Headsig, David Bowie-ig és Laurie Andersonig. Ott robotizáltak a teremnyi számítógépek világában és megteremtették az új évezred digitális hangzásvilágát. A Kraftwerk, amelyből már csak egyetlen alapító tag, Ralf Hütter ontja az energiát, egy ideje már nem bíbelődik sorlemezek készítésével, viszont néha újraértelmezik a hajdan futurisztikus tánczenéket és turnéba bonyolódnak. A legutóbbi csavargásnak állít örök emléket egy olyan válogatás, ami valóban Kraftwerk világának esszenciáját nyújtja. Nincs mellébeszélés és üres helyek kitöltögetése, a 3-D (Warner,2018) tömény, mint az abszint. A nyolc dal sorrendben : Autobahn, Radioactivity, Trans Europe Express, The Man Machine, Computer World, Techno Pop, The Robots, Tour de France. A koncerthelyszínek többek között: Museum of Modern Art (New York), Tate Modern (London), Operaház (Sidney), Burgtheater (Bécs), Paradiso (Amszterdam), Guggenheim Múzeum (Bilbao). Na, így. Willkommen.

De ha már szóba került Steve Reich, a minimalizmus és a repetitív zene nagy öregje sem lustálkodott az utóbbi években és művei rendre lemezre is kerülnek. Mint például egy 2015-ös darabja, a Pulse és a 2013-as, háromtételes Quartet. A hanghordozó címe így Pulse/Quartet (Warner/Nonesuch, 2018). Előbbit az International Contemporary Ensemble, utóbbit a mester kedvenc ütősei, a Colin Currie Group adják elő. Itt kell megjegyeznünk, hogy Reich felettébb kedveli az Amadindát, valamint a 180-as Csoportot is, akiknek viszont elévülhetetlen érdemeik vannak abban, hogy művei eljutottak a magyar közönséghez is. Nyitottságára jellemző, hogy alkotói kapcsolatba került már a Radiohead gitárosával és a Daft Punkkal is. A Quartettet pedig még a dzsesszisták is bírni fogják. Kerek ám a világ.

Hegyi Zoltán

***

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

1 2

Lájkoljon minket a Facebook-on is!