Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

A Mol-vezért megnyugtatta a Fidesz-győzelem

Népszava|2018. ápr 13. 05:20
[A+ A-]

FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A Fidesz győzelme kiszámíthatóságot ígér a gazdaság szereplőinek, míg egyes ellenzéki felvetések aggodalomra adtak okot - közölte kérdésünkre Hernádi Zsolt Mol-vezér.

Gazdasági értelemben a Fidesz választási győzelme és az így kialakuló politikai helyzet kiszámíthatóságot, stabilitást üzen – vélekedett kérdésünkre tegnap Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a legnagyobb hazai vállalkozás közgyűlését követő háttérbeszélgetésen. A piac, a növekedés és a munkahelyek megtartása szempontjából a Fidesz programját, illetve annak folytatását megnyugtatónak nevezte. Ehhez képest számára kifejezett bizonytalansággal fenyegettek olyan ellenzéki javaslatok, mint a többkulcsos adó vagy a vállalati jövedelemadó-emelés. Ezek esetleges végrehajtása lórúgásszerűen csökkentette volna a versenyképességet, miközben a még kitermelhető, de nagyarányú béremelések fokozatosan amúgy is ebbe az irányba mutatnak – tette hozzá. Bár a Mol foglalkoztatás-hatékonysági mérőszámai térségi szinten kiemelkedőek, a nemzetközi élvonalhoz képest azért e tekintetben van még mit behozniuk. Az állam 25 százalékos Mol-részesedése kapcsán arra szorítkozott, hogy azzal „nincs probléma”.

A felcsúti meccsek előtt Mészáros Lőrinccel igenis a játékról beszélgetünk – szögezte le annak kapcsán, hogy felidéztük a legutóbb épp a 444.hu átal közölt, a kormányfő strómanjaként számon tartott felcsúti polgármester-vállalkozóval közös VIP-páholyos fotóját. Nem zárta ki, hogy olykor más témák is szóba kerülhetnek, de a befektetés, üzlet kevéssé tartozik ezek közé: a Mol és Mészáros Lőrinc cégei ugyanis eltérő területeken tevékenykednek – szögezte le. Hozzáfűzte: rendszeresen számos üzletemberrel folytat szerteágazó témákban – így akár lehetséges befektetésekről is - eszmecseréket.

A 24.hu – vélhetőleg pont a közgyűlés napjára időzített – kiszivárogtatása, miszerint az Európai Csalás Elleni Hivatal több szabálytalanságot talált volna a Hernádi Zsolt jegyezte Gran Private Equityre bízott uniós pénzek befektetésében, durva csúsztatásokkal él – közölte kérdésünkre az elnök-vezérigazgató. Az anyag szerint az uniós nyomozók kartellgyanús kapcsolatokat fedeztek fel Hernádi cége és a hasonló célra alakult, Garancsi István-féle Garangold között, ami sértheti a pályáztatási szabályokat. Úgy vélik, Hernádiék egyik befektetése, a Dating Central Europe a valós ár felett vásárolt több száz webcímet. Ráadásul erotikus társkeresőket is üzemeltetnek. A magyar állam mindezek miatt közel 400 milliós büntetést fizetett az EU-nak. Hernádi Zsolt leszögezte: befektetéseivel sem törvényt, sem szerződést nem sértett. Csúsztatás, hogy részint a közbeszerzés hiányát kifogásolják, másrészt pedig közbeszerzési kartell az állítólagos vád. Leszögezte: befektetéseit 2021-ig el kell adnia, abból az EU-forrást vissza kell fizetnie és csak az efelett remélt hozam maradhat. Az ilyen típusú mikrogazdasági befektetéseket az így szerezhető pótolhatatlan tapasztalat miatt szinte kötelezővé tenné a nagyvállalati vezetők számára. (Erre lehet példa a Mol új, 2030-as stratégiája jegyében fogant fővárosi bicikli- és autómegosztási szolgáltatásuk.)

A Mol továbbra se látja akadályát, hogy 2021-ben átadják a budai Kopaszi-gáton új, 120 méter magas székházukat, a Mol Campust – szögezte le Hernádi Zsolt. Bár Lázár János nemrég az épületek magasságát 65 méterben korlátozó törvényjavaslatot nyújtott be, az elnök-vezérigazgató arra hivatkozott, hogy a kancelláriaminisztert beszámolója szerint pesti épülettervek zavarják. Miután felidéztük, hogy Lázár János szerint a felső határ ama beruházásokra vonatkozik, amelyek ez év június 30-ig nem nyitják meg építési naplójukat, megnyugtatott: az építési engedély birtokában erre hamarosan sor kerül.

A tavaly 316 milliárd forinttal története második legnagyobb csoportszintű nyereségét felmutató Mol alapműködése ehhez képest – legalábbis a közgyűlés tanúsága szerint - nyugodtnak mondható. A tulajdonosok a tavalyi 58 milliárd forint után idén 94 milliárd forint osztalékot kapnak. Az olajcéget 2000 óta elnökként, 2001 óta elnök-vezérigazgatóként irányító Hernádi Zsolt igazgatósági tagságát 2023-ig meghosszabbították. Felügyelőbizottsági tag lett Lánczi András. (A Budapesti Corvinus Egyetem rektorának egyik elhíresült kijelentése, hogy Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak vagy Garancsi Istvánnak a nyugati sajtó által korrupcióként tálalt gazdagodása Orbán Viktor kifejezett szándékait tükrözi.)

Hernádi Zsolt a Mol valamennyi fontosabb üzletága – kitermelés, finomítás, üzemanyag- és egyéb kiskereskedelem, gázszállítás illetve petrolkémia – nyereségtermelő képességét dicsérte, sikeresnek ítélve a költségcsökkentési programokat. Utóbbi üzletág 2030-as stratégiájuk egyik központi eleme: az olajfinomítókat üzemanyag-előállítás helyett egyre inkább műanyagipari beszállításra állítanák át. A nemzetközi olajár most magasabb a tervezettnél. Hernádi Zsolt ez alapján is reméli, hogy idei 2,2 milliárd dolláros úgynevezett EBITDA-nyereségtervüket – tavalyhoz hasonlóan – év közben felfelé módosíthatják.

Javítaná az INA hatékonyságát a Mol
Hernádi Zsolt üdvözölte, hogy a horvát kormány – többhavi előkészítés után – kiválasztotta a Mol által irányított horvát INA-ban meglévő 49 százalékos részesedésük visszavásárlását előkészítő tanácsadókat: velük legalább egy, üzleti nyelven beszélünk – fogalmazott. A mindenkori horvát kormányok szinte annak megtörténte óta támadják az irányítás 2009-es átvételét, ám ezek üzletileg mindeddig értelmezhetetlennek bizonyultak.
Mi több, a Mol a kölcsönösen egymás ellen indított különböző pereket rendre megnyerte. Így Hernádi Zsolt immár nem látja akadályát annak, hogy az amúgy is talpra állt INA-ban teljes erőbedobással végrehajtsák a hatékonyságjavítási intézkedéseket. Az INA elnökévé ugyanakkor a Mol Magyarország eddigi vezetőjét, Fasimon Sándort nevezték ki, a távozó Áldott Zoltán pedig a Mol felügyelőbizottságába kerül.

Marnitz István

Lájkoljon minket a Facebook-on is!