Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Milos Forman emlékére

Népszava|2018. ápr 15. 18:40
[A+ A-]

Fotó: AFP/Martin Bureau

86 éves korában elhunyt Milos Forman kétszeres Oscar-díjas, Golden Globe-díjas filmrendező.

Utoljára talán Bergman halála volt ennyire fájdalmas a filmtörténet számára, hiszen egy korszak ismét lezárult. Ami vigasztaló lehet, hogy a cseh, majd amerikai rendező életműve fordulatokkal teli és egységes ívű. A nyers, fekete-fehér prágai remeklésektől az álomgyári sikerekig és varázslatos különcökről készült életrajzi művekig.

Képes volt objektíven látni a körülötte lévő világot és iróniával megfogalmazni a róla alkotott véleményét. A Tűz van, babám!-mal például, amely az elvtársak nemtetszését váltotta ki, majd 1968-as betiltása után úgy érezte, amit ott elmondott, azt megismételni nem tudná már. Mindig csak a rendszert igyekezett kritizálni, annak embertelenségére rámutatni, új hazájában, az Egyesült Államokban is – a Hair sem tetszett ugye mindenkinek.

Hair (1979)

Hair (1979)

Forman élete, az életművének megfelelő módon, annak inspirációjaként, filmszerűen kalandos volt: a sötét diktatúrából, szegénységből és elnyomásból kitörve gazdag és sikeres emberré vált az amerikai álom központjában, Hollywoodban. Már a háborús gyerekkortól kezdve klasszikus hősként élte az életét. Előbb a polgár-papa, majd a mama elhurcolása, az árvaság, amelyre későn, felnőtt korban érkezett a váratlan dramaturgiai fordulat: az igazi zsidó apa felbukkanása. Aztán a kommunizmus évei, az elnyomás, a prágai értelmiségi körök belvilága, az invázió, az emigráció, és a – sikerdramaturgiában elhagyhatatlan – kezdeti nélkülözést követő beérkezés, megdicsőülés majd a hatalmi állapot. Szüksége volt erre, hiszen a dráma anyaga, ahogy Lukács György mondta, csak emberek közötti megtörténés lehet. Milos Forman élt, és mesélt az életről.

Amadeus (1984)

Amadeus (1984)

Úgy hírlik, hogy amikor megnézte Peter Shaffer Amadeus című színdarabját, azt gondolta, olyan unalmas lesz, mint egy szovjet film, amelyet olyan művészekről készítettek, akik nem fogalmaztak meg az életükben semmilyen kritikát. Legalábbis szóban. Forman rácáfolt erre. Adaptálta, és úgy mesélt a tehetségről és a tehetségtelenségről, ahogy senki.

De sokkal több ő egy nagy mesélőnél. Hiányozni fog.

Csákvári Géza

Lájkoljon minket a Facebook-on is!