Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Káoszban imbolygó papírhajónk

Népszava|2018. ápr 16. 05:45
[A+ A-]

"Svejk. A visszatérés" - Az előadás elszakad Hasek művétől, inkább a novellából készült Fotó: Vagyimir Postnov

A MITEM két előadása is, a „Svejk. A visszatérés” és a Woyzeck, a kisember kilátástalan útvesztőjét kutatja. Előbbit Valerij Fokin, utóbbit a találkozóra időzítve Ifj. Vidnyánszky Attila vitte színre.

A drámai színháznak arról kell szólnia, ami fáj – mondta Valerij Fokin, az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) nyitóelőadásának a „Svejk, A visszatérésnek” a rendezője a Nemzeti Színházban tartott közönségtalálkozón. Fontos mondat és túl mutat a közhelyen. Fokin nem most először jött a társulatával, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház együttesével a találkozóra, rendszeres visszatérőnek számít, sőt a budapesti Nemzeti Színházban rendezett is már.

Alátámasztandó az idézett mondatát, teljesen más Svejkkel érkezett, mint amire számítani lehetett. Az előadás hagyományos módon kezdődik ugyan, de aztán teljesen önállósul, jórészt elszakad Jaroszlav Hasek művétől és vált át a novellából készült színdarabra, amelyet Tatyana Rakhmanova jegyez.

Fokint a Svejk apropóján elsősorban a háború érdekelte, nem a kisember, a katona anekdotái, nem az ebből következő túlélésre játszó humor - bár például a sorozási jelenet itt is elég vicces -, hanem a dráma, a háború kegyetlensége. Az ember nem tud háború nélkül élni – jegyezte meg a rendező szintén a közönségtalálkozón és ennek a kényszernek a következményeit is látjuk a színpadon. Az egyik sokkoló jelent a szerb háborúban zajló kivégzésekre utal. A színpadkép is nyomasztó, hatalmas portrékkal, nekem erről a diktátorok jutottak eszembe, akik a háborúban is érdekeltek. És mint tudjuk, nem csak akkor beszélhetünk háborúról, ha lőnek. Fokin előadásában viszont lőnek, mindent elönt a félelem és a rettegés. Svejk (Stepan Balakshin) pedig ennek az egésznek a gyanútlan áldozataként válik egyszerű eszközzé. A kíméletlenség, az önzés eszközévé, akit egy részeg katona öl meg. Az előadás ritmusa néha leül, igazán a végére találja meg a sajátját, amikor a háborúról szóló költői vízióvá változik.

A szintén a MITEM-en látható Woyzeck, amely a találkozó házigazdája, a Nemzeti Színház bemutatója Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében viszont az elejétől kezdve szinte robban, annyira telibe találja a nézőt. A színlapon ez áll az előadás mottójaként: A háborút és az őt körülvevő világot megemészteni nem képes kisember papírhajó az óceán közepén. Ebben a mondatban összeolvasható a Svejk és a Woyzeck, de utóbbi annyira szertelen, mégis mélyre ásó, hogy érdemes mindentől elszakítva közel menni hozzá.

Woyzeck - Büchner darabja ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szinte robban Fotó: Szalmás Péter

Woyzeck - Büchner darabja ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szinte robban Fotó: Szalmás Péter

A szűkített játszótér a Kaszás Attila Teremben egy panelt formáz, a helyszín pedig Brazília, de persze ez csak játék, mert alapvetően Büchner történetét látjuk. Csakhogy inkább a fő mondatok, motívumok hangzanak csak el, mint kiindulópont és ezekből építkeznek a legkülönbözőbb ötletek és jelenetek. Woyzeck és Marie kisgyermekükkel panelbe zárva próbálják túlélni a mindennapokat. Nézik a televízióban a sorozatot, és a készülékből kilépnek a szereplők. Álom és valóság összemosódik és alkot különös, de nagyon is hatásos elegyet. Rengeteg az ötlet, lehet, hogy egy kicsit túl sok is, de az ismétlődésekkel együtt mégis minden felerősödik és szíven is üt. Olykor az egyes etűdök a kabaré humorát súrolják, hogy aztán egyszer csak különösebb átmenet nélkül minden drámaivá, tragikussá váljon.

Marie (Barta Ágnes) egy szaunában, majd a közös lakásban prostitulálódik, az odaadás és az erőszak nem válik külön és mindez Woyzeck szeme láttára történik. Megrázó a kép, amikor Woyzeck (Nagy Márk) szembesül azzal, miként öleli feleségét az Ezreddobos (Fehér Tibor). Marie pedig miként nyílik ki, miként veszti el a gátlásait, hogyan találja meg magában újból a szenvedélyt. Ifj Vidnyánszky Attila Vecsei H. Miklós dramaturggal együtt több réteget rápakol a jelenetekre és a szereplőkre is, de ezek egymást erősítik. Nagyon jó a főként egyetemistákból álló csapat. Óriási a játékkedvük, a kreativitásuk. Különös érték, hogy a sok mozaik képes összeállni egy egésszé, a folyamat lényegére rávilágítva. Megérthetjük, hogy Woyzeck miként jut el a gyilkosságig.

A színpadi eszközök a látvány, (Vecsei Kinga Réta) a zene (Mátyássy Szabolcs) is nagyon erős. Az előadás magába sűríti azt, hogy miért nem kerülhetjük el a sorsunkat, miért nem tudunk túllépni azon, ami elrendeltetett. Nem is értem, hogy a fiatal alkotók hogyan tudhatnak ennyit az életről, és csak kívánom, hogy ez a szárnyalás még sokáig kitartson.

Balogh Gyula

Lájkoljon minket a Facebook-on is!